Connect with us

Draft

FK! Mock Draft 3.0

fkmockszeles3

 

Már múlt héten is össze akartam rakni egy mockot, de féltávnál meguntam kicsit “magammal játszadozni”, így megkérdeztem a Buday Zolit, a PFF elemzőjét, nem lenne-e kedve egy közös mock drafthoz. Sokkal izgalmasabb így a dolog, hiszen két gondolkodásmód vegyül, más értékek, más vélemények és egyikünk könnyen elviheti épp kiszemelt játékosunkat egy következő pickre, ami külön megadja a pikantériáját. Zoli átadta nekem a kezdés jogát, így minden páratlan pick az enyém és minden páros az övé.

 

titans 1/1 Tennessee Titans
 Jalen Ramsey
 DB, Florida State

 

Új 1/1-ünk van! Eddig ugyebár Laremy Tunsil szerepelt mind a két mockunk elején, illetve Ti is őt szavaztátok meg az Olvasói Mock Draftban. Most azonban változtatok és Jalen Ramsey-t választom a Titans nevében. Már többször kifejtettem, hogy nem biztos, hogy tackle-t kéne draftolni ilyen hamar, még ha Tunsil egy remek játékos is. Azonban Ramsey is pazar, a prospect-ismertetőnkben leírtunk már mindent, amit tudni kell róla és a Titans állítólag hajlik a felé, hogy inkább a defensive backet válassza ki az első pickkel. Ezzel pedig 1968-69 óta először fordulna elő, hogy ugyanarról az egyetemről kerül ki az 1/1-es pick egymást követő két évben.

 

browns 1/2 Cleveland Browns
 Jared Goff
 QB, Cal

 

Clevelandben nagyon sok lyuk van a csapatban és szinte nulláról kell az új stábnak felépítenie a csapatot. A csapatépítést az edzők hajlamosak egy új franchise irányító draftolásával kezdeni és ugyan nem sok segítséget kap majd Goff, nem hiszem, hogy Hue Jackson ellen tud állni a draft „legkészebb” irányítójának.

 

chargers 1/3 San Diego Chargers
 Laremy Tunsil
 OT, Ole Miss

 

A Titans választásának a Chargers örül legjobban és így kiválaszthatják az idei class legjobb tackle-jét, nagy hiányposztra. Tunsilt is bemutattuk már és megmutattuk, miért olyan jó játékos, ha esetleg kimaradt, akkor ITT pótolhatjátok a hiányosságot.

 

cowboys 1/4 Dallas Cowboys
 Carson Wentz
 QB, North Dakota State

 

Dallasban nincs olyan komoly need, amit a második kör elején ne lehetne orvosolni, ellenben a csapat mélységével folyamatosan problémák adódnak, főleg amikor Tony Romo dől ki. Amellett, hogy Wentz már a következő 1-2 szezonban is tudja helyettesíteni Romót, pár év alatt egy nagyon ígéretes franchise irányítót lehetne kinevelni belőle. Emellett azt is figyelembe kell vennie a Dallasnak, hogy nem túl gyakran lesz esélyük ennyire elől irányítót választani.

 

jaguars 1/5 Jacksonville Jaguars
 Joey Bosa
 DE, Ohio State

 

Rendesen meglepett Zoli, hogy a Cowboyshoz Wentzt jósolja és ugyan én nem gondolom, hogy ez fog történni, még akár elő is fordulhat. Ezzel nehéz helyzetbe hozott a Jaguars pickjénél, ahol Myles Jack és Joey Bosa volt a két alternatíva. Nagy vacillálás után Bosa mellett döntöttem, mert a Jaguars próbálta a pass rusht erősíteni a szabadügynök-piacon, de mindenkiről lemaradtak, így ha lehetőségük lesz rá, akkor behúzzák a class legjobbját.

 

ravens 1/6 Baltimore Ravens
 DeForest Buckner
 DE, Oregon

 

A két irányító kiválasztása miatt a 2016-os draft egyik legtehetségesebb játékosa egyenesen Baltimore-ig csúszik, aminek a lilák nagyon örülhetnek. Buckner tökéletesen illeszkedik a Ravens 3-4-es védelmébe és futás ellen megállja a helyét, míg passzsiettetésben egészen kiváló. A 3-4-es szélső falemberek közül Buckner magasan a legjobb teljesítményt nyújtotta, amikor arra került a sor, hogy az irányítót siettesse.

 

49ers 1/7 San Francisco 49ers
 Myles Jack
 LB, UCLA

 

Ezt a picket is nagyban befolyásolta Zoli Browns és Cowboys pickje, hiszen így már nem igazán tud QB-t húzni a 49ers. Az olvasói mock draftban épp felvetettem, hogy ha nem lesz bent a két QB, akkor kit választana Kelly és Baalke, de nem nagyon tudtam jó választ mondani rá. Most bent van Myles Jack, aki egyesek szerint a legjobb játékos az egész idei classban, de ki kellett hagynia az egész utolsó évét sérülés miatt. Friscóban pedig megtalálhatják Bowman párját, Willis, majd Borland utódját.

 

eagles 1/8 Philadelphia Eagles
 Vernon Hargreaves
 CB, Florida

 

Byron Maxwell távozása után ugyan a Philadelphiának maradt egy átlagos cornerback-sora, egyáltalán nem árt még egy cornerback a védelembe. Hargreaves az utolsó két évében mindösszesen két touchdownt és 602 yardot engedélyezett az ellenfél elkapóinak és eközben hat interceptiont is szerzett.

 

buccaneers 1/9 Tampa Bay Buccaneers
 Leonard Floyd
 OLB, Georgia

Ugyan én is Hargreavest húztam volna az Eagles helyében, a Bucs ezzel nagyon rossz helyzetbe került. Vagy épp nagyon jóba, de itt most nincs trade-lehetőség. Két blue-chip playernek titulált játékos van még bent, Elliott és Stanley, azonban egyik sem kell szerintem a Bucsnak, hiszen most igazolták újra Martint és a támadófalba is sokat fektettek tavaly. Ezért jó lehetőség lenne innen hátratrade-elni, ha valaki például Elliottot akarja. Floyd feltehetőleg később is elérhető lenne, de nem tudtam egyszerűen jobb játékost mondani ide. Floyd a 4-3-as rendszerben alapvetően OLB lenne, de passz-szituációkban feltehetőleg az irányító siettetésére küldenék őt.

 

giants 1/10 New York Giants
 Corey Coleman
 WR, Baylor

 

A Giants nagy összegeket költött a védelem rendbe tételére a szabadügynök-piacon, de a támadósorba is elkél az erősítés. Coleman egy nagy erősítés lehet a távozó Reuben Randle-höz képest és kiválóan egészítheti ki Odell Beckham Jr.-t. A 2015-ben elkapott 20 touchdownjával Coleman a legjobb volt az egyetemi elkapók között, de a 10 elejtett labdája mindenképpen arra utal, hogy van hova fejlődnie.

 

bears 1/11 Chicago Bears
 Ronnie Stanley
 OT, Notre Dame

 

A Bears örülhet, hiszen bent maradt Stanley, rohanhatnak is a pódiumhoz a cetlivel. Ez az első olyan pick, ami megegyezik a legutóbbi, második mock draftommal, ami elég érdekes így a 11. választásra. Akkor ezt írtam:  Első naptól kezdethető játékos, akár a bal oldalon is, Cutler tisztán tartása pedig prioritás kell, hogy legyen a szeles városban.

 

saints 1/12 New Orleans Saints
 Sheldon Rankins
 DT, Louisville

 

Rankins két egymást követő kiváló szezonnal bizonyította, hogy megéri az első körös befektetést egy olyan csapat számára, amelynél a védőfal megerősítése a cél. A Louisville volt játékosa a passz és a futás ellen is segíthet a New Orleansnak, hiszen mindkét aspektusban a legjobb 3-4-es védőfalemberek között volt és ugyan a Big Easyben más sémába kerülne, nem valószínű, hogy ez problémát okozna számára.

 

dolphins 1/13 Miami Dolphins
 Ezekiel Elliott
 RB, Ohio State

 

Álomszerű lehet ez a Dolphinsnak, hiszen az Eaglesszel kötött trade után úgy tűnt lemaradhatnak a legjobb játékosokról, most viszont bent maradt nekik Ezekiel Elliott és a Miaminak jelenleg nincs is igazi első számú futója, kivéve ha bíznak az egyébként tehetséges Jay Ajayiban. Zeke Adrian Peterson óta a legjobb futó lehet, ha a poszt minden feladatát figyelembe vesszük, tehát ha nem csak effektíve a futást, hanem a blokkolást és elkapást is számítjuk. Hamarosan érkezik róla is prospect-ismertetőnk, ahol részletesen bemutatjuk, mennyire jó játékos ő.

 

raiders 1/14 Oakland Raiders
 Chris Jones
 DT, Mississippi State

 

A holtszezonban az Oakland több lyukat is betömött a csapatban, amivel jelentősen megkönnyítették a dolgukat a drafton. Ugyan Jonesszal kapcsolatban felmerültek pályán kívüli kérdések, teljesítménye alapján még így is megéri a kockázatot. Jones a legjobb belső passzsiettető idén és bár csak háromszor sikerült sackelnie az ellenfél irányítóját 2015-ben, 34 siettetése holtversenyben a harmadik legtöbb volt a posztján.

 

rams 1/15 Los Angeles Rams
 Paxton Lynch
 QB, Memphis

 

Eddigi mockjaimban az Eagles tudta elvinni Lynchet, most azonban bent maradt a Ramsnek, ahol borzalmas a QB-helyzet Keenummal és Folesszal. Új városba új irányító dukál és ha nem is azonnal kezdhethető, jövőre már bedobható a mély vízbe Lynch. Jelenleg többen úgy gondolják, hogy az első kör vége felé is elérhető lesz, azonban szerintem a Draft közeledtével pozíciójából fakadóan hamarabb fog annál elkelni.

 

lions 1/16 Detroit Lions
 William Jackson III
 CB, Houston

 

Detroitban eléggé sok lyukat kell betömni, és míg nem maradt olyan támadó falember, akivel elégedettek lennének, elviszik Draft legígéretesebb cornerbackjét. Jackson nem egy elit egyetemen játszott, de az mindenképpen impozáns, hogy 2015-ben mindösszesen két touchdownt engedett és emellett 13 labdát leütött és ötöt meg is fogott.

 

Falcons 1/17 Atlanta Falcons
 Darron Lee
 OLB, Ohio State

 

Ez a pickem nem változik a három héttel ezelőttihez képest. A Falcons pocsék volt a futók és tight endek levédekezésében, Lee ebben nyújthat nagy segítséget. Lehetne nagyobb, de szinte repül a pályán és az irányító siettetésében is használható játékos.

 

Colts 1/18 Indianapolis Colts
 Jack Conklin
 OT, Michigan State

 

Aki a Detroitnak nem tetszett ,azt az Indianapolis elviszi. Conklin rengeteget fejlődött a Michigan State egyetemen és ugyan a technikáját sokan kifogásolják, játéka ugyanolyan eredményes volt, mint a 2016-os draft legjobb falembereinek. Conklin a fal oldalán segíthet Andrew Luck megvédésében is, de a fő erőssége a futósávok megnyitása lesz.

 

Bills 1/19 Buffalo Bills
 Shaw Lawson
 DE, Clemson

 

Mario Williams elvesztésével szükség van passzsiettetőre Buffalóban, ez pedig Shaw Lawson lehet akár. Rengeteg negatív yardos szerelése volt Lawsonnak, így futás ellen is nagyon hasznos játékos, nem csak az irányítóra való nyomásgyakorlásban.

 

Jets 1/20 New York Jets
 Shilique Calhoun
 DE/OLB, Michigan State

 

Bosa után Calhoun a leghatékonyabb szélső passzsiettető idén, ezzel pedig azt is ellensúlyozni tudja, hogy a futás ellen nem dolgozik annyira jól. A Michigan State védőjátékosa 48 siettetésével holtversenyben a legjobb volt a posztján és emellett 11 sacket is szerzett. Bár a futás ellen jelenleg még kockázatos a játéka, szituációs passzsiettetőként évente kétszer játszhatja Von Miller szerepét Tom Brady ellen.

 

Redskins 1/21 Washington Redskins
 Eli Apple
 CB, Ohio State

 

Alapvetően ide szántam volna William Jackson III-öt, de Zoli elhappolta a Lionsnál, a poszt azonban marad. Apple-nek egy gondja van igazán, megtalálni a labdát a levegőben, ezért nem kel el hamarabb. Fizikális CB remek méretekkel, ezen felül gyors is, tehát a labdaérzéken kívül mindene megvan ahhoz, hogy kiváló corner legyen belőle az NFL-ben. A Redskinsnek pedig egyáltalán nem árt egy kis segítség a secondarybe Breeland mellé.

 

Texans 1/22 Houston Texans
 Cody Whitehair
 OG, Kansas State

 

Az Oaklandhez hasonlóan a Texans is megoldott a legégetőbb problémák kérdését a szabadügynök-piacon, így nem kell irányító és futójátékos után nézniük a drafton. Whitehair azonban mindkettejüknek nagy segítséget nyújthat augusztustól. A Kansas State játékosa egyetemen a fal szélén játszott, de az NFL-ben eggyel beljebb fog tolódni. Ez viszont inkább a méreteinek köszönhető, mint a képességeinek, hiszen tavaly a legjobb offensive tackle volt egyetemi szinten. Nála jobban senki nem blokkolt a futásoknál és passzoknál is csupán két sacket engedélyezett.

 

Vikings 1/23 Minnesota Vikings
 Laquon Treadwell
 WR, Ole Miss

 

Itt rengeteget gondolkodtam, hogy Treadwell vagy Doctson, de egyértelműen az elkapó pozícióra fókuszáltam. Kell Bridgewaternek a segítség, hogy megcáfolja a sokak által vele szemben kialakított negatív véleményt, miszerint nem csinál igazából semmit és nem is jó irányító. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet, egyszerűen a futó játék dominál Minnesotában és jó elkapói sem nagyon vannak. Most lehet ezen javítani Treadwellel, aki remekül játssza meg az 50-50 helyzeteket és ugyan nehezen szakad el az elkapóitól, erre ott lehet Stephon Diggs a túloldalon.

 

Bengals 1/24 Cincinnati Bengals
 Sterling Shephard
 WR, Oklahoma

 

A Cincinnati márciusban két kezdő elkapóját is elveszítette, úgyhogy talán az ő pótlásuk a legfontosabb feladat. Míg a szélső elkapó feladatát valószínűleg egy veterán fogja megoldani (Brandon Tate vagy Brandon LaFell), addig belülre slot elkapónak Sterling Shepard kitűnő választás lehet. Az Oklahoma játékosa 2015-ben 90 elkapható labdából csupán négyet ejtett el és fürgeségével 12 elrontott szerelést kényszerített ki.

 

Steelers 1/25 Pittsburgh Steelers
 Mackensie Alexander
 CB, Clemson

 

Ez a pickem is ugyanaz, mint a második mockombam, de most nagyon elgondolkodtam egy nose tackle-ön a Steelershez, akik már régóta nem húztak cornert az első körben, most ennek is eljött az ideje. Alexander egy sérülés miatt nem vett részt Combine gyakorlatain, de úgy gondolja, majd beszél helyette az egyetemen mutatott játéka, miszerint nem engedett egy TD-t sem. Mondjuk egy interceptiont sem szerzett karrierje során, ami már rosszabbul hangzik, de azért viszonylag keveset is dobtak felé. A magassága sem ideális (5’10) és a kezei sem elég hosszúak, de egy elég jó emberezés cornerről van szó.

 

Seahawks 1/26 Seattle Seahawks
 Ryan Kelly
 C, Alabama

 

Bár nem maradt igazán olyan támadó falember, akit érdemes lenne elvinni az első körben, a Seahawks nem válogathat, mert meg kell erősítenie az egységet, így esik a választásuk a 2015-ös egyetemi bajnok centerére. Bár pont a döntőben Kelly pocsék teljesítményt nyújtott, az azt megelőző találkozókon minőségi ellenfelekkel szemben nyújtott meggyőző teljesítményt.

 

Packers 1/27 Green Bay Packers
 Andrew Billings
 NT, Baylor

 

Raji visszavonult, illetve kihagy egy évet és ugyan Guiont újraszerződtette a csapat, nem ártana egy jó kis játékos a fal közepére. Billings pass rushban annyira nem erős, de a futás megfogásában remek és ha a centert támadhatja minden snapnél, akkor lehet a leghatékonyabb.

 

Chiefs 1/28 Kansas City Chiefs
 Jarran Reed
 DT/DE, Alabama

 

Ezen a helyen a Kansas City nem tud olyan játékost választani, aki a legkomolyabb hiányposztjain segítene, úgyhogy inkább a védőfal megerősítésére törekednek. Reed az egyik legjobb a futás ellen, hiszen a futójátékok 13.4%-ban tudta megakadályozni egy futójáték sikerességét. Amiben fejlődnie kell az az irányító siettetése, mivel hiába tudott 20 passzsiettetést felmutatni az előző szezonban, abból csupán két sacket ért el.

Cardinals 1/29 Arizona Cardinals
 A'Shawn Robinson
 DE, Alabama

 

Az előző mockomban csak azért nem írtam ide Ryan Kellyt, mert Jonathan Coopert bemozgatták állítólag centerbe. Coopert azóta elcserélték Chandler Jonesra, így egyből azt gondoltam, hogy legközelebb remek választás lesz ide Kelly. Zoli azonban keresztbe húzta számításaim és a Seahawksnál kivitte, így más irányba kellett mozogjak. Ez az irány pedig a védőfal, ahol Calais Campbell túloldalára bőven elkél a segítség. Robinson az Alabama Crimson Tide sztárja volt, jó 2-gapper DE lehet belőle. A pass rush hiányzik nála is, ezért lehet elérhető az első kör végén is.

 

Panthers 1/30 Carolina Panthers
 Taylor Decker
 OT, Ohio State

 

Mivel nem maradt olyan cornerback, akit itt elvihetne a Carolina, így a Super Bowlból okulva elviszik azt a tackle-t, akiről úgy gondolják, javulhat egyetemi pályafutásához képest. Decker a Combine-on elért eredményeivel egyre népszerűbb lesz, de nem szabad elfelejteni, hogy 2015-ben összesen 15 passzsiettetést engedélyezett.

 

Broncos 1/31 Denver Broncos
 Germain Ifedi
 OT/G, Texas A&M

 

Az első kör utolsó pickje pedig egy falember, aki tackle-t és guardot is tud játszani, ez a mozgathatóság pedig nem árt a Broncos borzalmas támadófalának. Első évében feltehetőleg guardot játszana képességei alapján, de van benne potenciál, hogy idővel a fal szélére is kimozgassák.

 

A korábbi mock draftjainkat ITT és ITT találjátok, az Olvasói mock draft pedig ITT érhető el, minden nap lehet szavazni 1-1 pickre.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!