A Cleveland Browns elküldte a 30 éves Donte Whitnert. A 2014-ben Pro Bowlba választott safety a tavalyi év legjobbja volt a gyengécske secondarynek. 4 milliót sporóltak rajta 4,5 millió dead money ellenében.
Whitner azután került lapátra, hogy a Browns elküldte Karlos Dansbyt, a csapat tackle leaderér. Ezen kívül elveszített az FA során a korábbi pro bowler Tashaun Gipsont (safety) és Alex Macket (center), a liga egyik legjobb jobboldali tackle-jének tartott Mitchell Schwartzot, és legjobb elkapójukat Travis Benjamin személyében. Jelenleg mindössze egyetlen egy átlagon felüli játékos van a keretben a PFF adatai szerint, mégpedig a left tackle Joe Thomas, aki iránt egyébként lehet érdeklődni (persze Joel Bitonio és Joe Haden még ott van, de tényleg ennyi az annyi).
Elküldték továbbá Clevelandből Ifo Ekpre-Olomut, a tavaly komoly térdsérülést szenvedő 22 éves defensive backet. A 7. körös játékos mindössze 400 ezer dollárt foglalt a jelenleg 40 millió dollárnyi hellyel rendelkező Browns fizetési sapkából, viszont sérülése előtt első körös tehetségnek számított. 40 meccsen kezdett az egyetemen bárminemű probléma nélkül. Talán lehetett volna vele még várni egy kicsit.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások