Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Josh Doctson

Az idei prospect ismertető-sorozatunk utolsó állomásához érkeztünk, ahol egy újabb skill player, egy újabb igazi #1 elkapó kerül bemutatásra. Korábban már megismerhettük Laquon Treadwellt és Corey Colemant, akikhez most a Texas Christian University sztárja, Josh Doctson fog csatlakozni. Hasonlóan az „elődjeihez”, ő is igen nagy várakozásokkal vág neki a 2016-os NFL Draftnak, ahol nem kevés eséllyel már az első napon hallani fogja a nevét. Lássuk, neki mivel sikerült kiérdemelnie, hogy ilyen magasan emlegessék a bevét.

 

Doctson 1992. december 3-án látta meg a napvilágot Mansfield (Texas) városában. Gimnazistaként is ebben a városban töltötte éveit, a Mansfield Legacy High School tagjaként volt egyszerre kosaras és focista is, de utóbbi feküdt neki inkább. Érdekes, hogy a középiskolás évek után, az otthonától viszonylag távoli Wyoming egyetemet választott a karrierje következő állomásaként. Ezt a lépést egy év után meg is bánta, és átiratkozott a TCU-ra, ahol egy évet kötelezően ki kellett hagynia, de a következő három évben már a csapat legveszélyesebb elkapójaként tartották számon. Már 2014-ben is impresszív adatokat sikerült produkálnia, de végzős évére annyira jól ment neki a játék, hogy 79 elkapásból 1327 yard és 11 TD jött össze neki, ezzel a legjobb WR-ek között tartották számon.

 

Fizikai tulajdonságait tekintve, egy 6’2 (188 cm) magas és 202 font (92 kg) tömegű játékosról beszélünk. Magassága ideálisnak mondható a profik között és testtömege is jó, bár lenne még rajta hely az izomnak, de semmiképpen sem beszélhetünk egy kistermetű wide receiverről.

 

NCAA Football: Stephen F. Austin at Texas Christian

 

Játékának egyik legfantasztikusabb eleme, hogy – akárcsak Treadwell – kiválóan képes a labdáért harcolni a levegőben, és rendre képes a kétes kimenetelű passzokból lehúzni a disznóbőrt, amiből nem egyszer hozott össze hatalmas játékokat.

 

gif1

 

A védővel a nyakán, teljesen kiszorított helyzetben és kifacsarodva is képes behúzni a labdát, lenyűgözően tudja ezeket a helyzeteket megoldani.

 

gif2

 

Közel 190 cm-es magasságához nagyon jó „rugók” párosulnak, képes olykor eszméletlen magasságokba is – oda ahova a védőnek már esélye nincs odaérni – felmenni a labdáért és behúzni azt. Az ilyen és ehhez hasonló elkapásokból nem egyet mutatott be a tavalyi szezon során.

 

gif3

 

Az előző jelenetekből az is kitűnik, hogy Doctson hatalmas területet tud a teste körül a karjaival bejátszani, nehéz, távolabb érkező labdákért is ki tud nyúlni és oda tud érni. Red zone-ban erre a képességére már a profi pályafutása elejétől építeni fog az őt kiválasztó csapat.

 

gif4

 

Kiemelendő, hogy a viszonylag nagy testét nagyon jól tudja mozgatni, csípője laza, könnyen tud gyors irányváltásokat bemutatni, aminek köszönhetően, egyszerűen el tudja küldeni a rajta szorosan védekező cornereket.

 

gif5

 

Gyorsasága nem a legkiemelkedőbb (4.50-es 40 yard), azonban az útvonalak megfutása közben, képes ütemet váltani és egy nagyobb sebességégi fokozatba kapcsolva, nem okoz neki gondot az elszakadás.

 

gif6

 

A TCU támadórendszerének köszönhetően, limitált számú útvonalakat kellett csak futnia, viszont abban az esetben, ha a fal összeomlott Trevone Boykin előtt, nagyon jól találta fel magát, kiválóan tudott improvizálni, szabad területre mozogni. Ritkán várta állva a labdát, sokkal inkább jellemző volt, hogy az irányítót segítette a szabad területekre való mozgásával.

 

gif7

 

Szintén a pozitívumoknál kell említeni az átlagon felüli kézügyességét. Korábban is láthattuk, hogy a nehéz elkapásokat nagyon jól tudta kivitelezni, könnyeden halászta le a magas labdákat, de az se okozott neki nagyobb problémát, ha egy nehéz helyre érkező és gyatrán megdobott labdát kellett összekaparnia a „fű alól”.

 

gif8

 

Annak ellenére, hogy az egyik legjobb elkapó prospectről beszélünk, azért az ő játékának is van még (bőven) olyan eleme, amiben fejlődnie kell, ha a liga top cornereivel szeretné felvenni a versenyt. Talán a legfontosabb az, hogy fizikálisabban kell fellépnie a védők ellen. Sok esetben, mikor a CB press man coverage technikát alkalmaz (szorosan áll az elkapón a LoS-en és végig követi az útvonalát), nem képes megfelelően elszakadnia, amit a gyenge kézhasználata is igazol.

 

gif9

 

Sokan kifogásolják robbanékonyságát és ebből fakadóan a sebességét is. Magasságához képest viszonylag vékony, nem olyan nagy a testtömege, ennek ellenére nem túl robbanékony, a snap utáni első pár lépése olykor lomhának tűnik. Ezzel már a route elején hátrányba tud kerülni, ami a profik között nagyon hamar meg fogja bosszulni magát.

 

gif10

 

Akadtak neki is koncentrációs hibái, ami nem csak abban mutatkozott meg, hogy a könnyebbnek tűnő labdákat elejtette, hanem volt arra is nem egy példa, hogy nem figyelt arra, hol van a pálya széle, és olyan elkapásokat csinált, amiket nem adtak meg a bírók, mert elhagyta az érvényes játékterületet.

 

Ahogy Coleman (Baylor), úgy Doctson is egy spread szisztémát alkalmazó csapatból érkezett, és ennek megfelelően a TCU sztárja sem ismeri a teljes útvonalfát, hiszen a rendszer a minél egyszerűbb route-okat favorizálta a technikásabb, nehezebb útvonalakkal szemben. Az első feladata a pozíciós edzőjének mindenképpen ennek a hiányosságnak a kijavítása kell, hogy legyen.

 

Ahhoz, hogy sikeresebb elkapó lehessen a következő szinten, egy ellentmondásos feladatot kellene megoldatni vele. Hogy a fizikálisabb, nagyobb termetű és erősebb defensive backek ellen is végre tudja hajtani a feladatát, egy 5-10 font izmot kellene felpakolnia magára, és mindezzel együtt, a robbanékonyságát, gyorsaságát is fejlesztenie kell. Ez valóban nehéz feladat, de egy profi stábnak nem jelenthet akkora problémát, főleg ha ilyen jó alapanyaggal kell dolgoznia.

 

Még egy apróbb negatívum, hogy a top WR-ek között ő a legidősebb játékos, a szezon végére már a 24. életévét fogja betölteni. Társaival szemben 2-3 évvel van „lemaradva”, hiszen öt évet töltött az egyetemen, így profi karrierje valószínűleg rövidebb lesz, mint a többi idei játékosé.

 

Doctson_cover

 

Doctson vitathatatlanul az egyik legjobb elkapó ebben a classban, többen is – csakúgy, mint katonadani – azon a véleményen vannak, hogy a Thomas-Coleman-Treadwell triónál is jobb. Én csak az általam már korábban bemutatott Treadwellt tenném elé, de abban viszont nem vagyok biztos, hogy nem Doctson lesz az első WR, akit kiválasztanak a drafton. Úgy gondolom, hogy nála is minden adott, hogy – mondjuk 2-3 év után – egy igazi első számú sztárelkapó lehessen a profik között, nagyon jó érzéke van a játékhoz és a hiányosságai is olyanok, ami könnyen kezelhetők. Azt gondolom, egy igazán kivételes játékoshoz van szerencsénk.

 

Ha párhuzamot akarunk vonni, akkor hasonlíthatjuk DeAndre Hopkinshoz is, de játéka sokban hasonlít a fiatal Anquan Boldinhoz, aki szintén egy ilyen possession receiverként híresült el. Talán annyiban jó a Hopkins-példa, hogy neki is időre volt szüksége, mire nagyot tudott robbantani, és Doctsonnak is valami hasonló utat kellene bejárnia. Fejlődésének talán az lenne a legjobb, ha 1/17-en a Falcons választaná ki, és Julio Jones túloldalán pallérozódna. Azonban ha a csapatok szükségleteit nézzük, akkor a legideálisabb helye minden bizonnyal Minnesotában lenne, ahol épp egy ilyen típusú elkapó hiányzik a célpontok közül.

 

(A gifekért köszönet a gifscouting.com, a presnapreads.com, a draftbreakdown.com és a sbnation.com oldalaknak.)

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!