Hue Jackson korábban már elmondta, hogy két legjobb futója, Isaiah Crowell és Duke Johnson kiváló játékosok, és minden bizalma bennük van. Legutóbb pedig azzal jött elő, hogy a Browns 2016-ban egyértelműen run-heavy csapat lesz, mert szerinte ez és a jó támadófal a foci alfája és omegája, ezt az identitást akarja adni újdonsült csapatának.
Kelleni is fog a jó futójáték, hiszen RGIII vagy aki irányítani fog önmagában – és az újonc elkapóival – nem fogja megváltani a világot, és láttuk azt is, hogy Griffin akkor volt a legsikeresebb, amikor egy erős futójáték támogatta a pályán. Nos, ha futtatni kell a labdát, az nem áll messze Jackson filozófiájától, hiszen a Bengalsnál is igen hangsúlyos szerepet kapott ez a játékelem az offenseben, az elmúlt három szezon során rendre a top8-ban szerepelt csapat a futó kísérletek számában. Valami hasonlóra kell számítani a következő idényben Ohio másik csapatától is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások