Legalábbis Brandon Mebane szerint, akit 2007-ben a Seattle választott ki a drafton a harmadik körben és kilenc ott lehúzott év után tette át székhelyét a napsütötte San Diegóba. Itt pedig elalélt a védelemtől:
“Rendkívül sok tehetség van ebben a védelemben. Mondtam a srácoknak, hogy több tehetség van itt, mint Seattle-ben. Ha ránézünk a draftra, négy első körös és öt második körös pick van csak a védelemben. Seattle-ben csak egy első körös és két második körös volt, a többiek hátsó körökből érkeztek vagy draftolatlanul. Tehát ha összekapjuk magunkat és fejlesztjük a képességeinket, a határ a csillagos ég a védelem számára.”
A Chargers tényleg sokat fektetett a védelmébe a drafton vagy hozott el más csapatoktól korai körös játékosokat. Jason Verrett (CB), Melvin Ingram (OLB), Corey Liuget (DE), Brandon Flowers (CB), Jeremiah Attaochu (OLB), Manti Te’o (LB), Casey Heyward (CB), Denzel Perryman (LB) és az idei 1/3-as Joey Bosa (DE) is mind az első két körben érkeztek. Sajnos sok esetben nem térült meg a befektetése a csapatnak, ebből a névsorból azért kevesen tudtak ligaelit szintre emelkedni. A Chargers védelme csak 20. volt engedett yardokban és 21. engedett pontokban 2015-ben.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
Legutóbbi hozzászólások