Nem hülyék dolgoznak Seattle-ben, hiszen nem eredeti posztján fogják foglalkoztatni Brandon Brownert, aki a PFF értékelése szerint a liga legrosszabb kezdő cornerbackje volt a 2015-ös szezonban.
Browner egy hibrid safety szerepet fog kapni Carrolléktól, tehát base formációban safety lesz, nickelben pedig linebackert vagy akár slot cornert is játszhat, így például felveheti a versenyt tight endekkel, akikkel meggyűlt a baja a Seahawksnak az utóbbi időben, emlékezzünk csak Greg Olsen remekléseire.
Ez a hibrid safety/linebacker szerep nem egyedi a ligában, a mintapéldája Deone Bucannon, akit a Cardinals draftolt az első körben, a 27. választási joggal 2014-ben. Ő safety volt az egyetemen, Arizonában pedig ezt a hibrid szerepet tölti be és egyre többen próbálják utánozni ezt a modellt. A Rams követte őket Mark Barron áthelyezésével, aki safetyként besült Tampában, pedig 1/7-re választották ki őt 2012-ben, de úgy tűnik a kosoknál megtalálhatják az ő helyét. Idén pedig több csapat is draftolt erre a szerepre, például a Redskins Su’a Cravenst vagy a Lions Miles Killebrewt és én el tudom képzelni, hogy a Falcons is fogja mozgatni az első körös Keanu Nealt idővel.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások