Connect with us

Magyar foci

Elkapás – nem elkapás – Ennyin múlott a Tigers-Heroes

Megint szoros és izgalmas meccset játszott otthon a Nyíregyháza Tigers, ám ezúttal a hibák megbosszulták magukat és az Eger Heroes örülhetett a hosszabbítás után.

 

Fontos

 

Egy korábbi tudósításkor írtam, hogy a Tigers egy nagyon összeszedett és jó csapat, de egy-egy buta egyéni hiba vagy nagy játék miatt rendre nehéz helyzetbe hozzák magukat. Most is, a mérkőzés rögtön egy Heroes kick return TD-vel kezdődött, aminél azért kevés demoralizálóbb dolog van. Persze az azért látszott, hogy nem véletlenül volt a Tigers a harmadik helyen a tabellán, az első playt és a negyedik negyed végét leszámítva nagyszerűen és dominálva játszottak.

 

Különösen a Tigers védőket illeti dicséret, akik két interceptiont is szereztek, a támadók pedig könyörtelenül ki is használták. Külön jó volt látni, hogy igen is képesek a csapatok remek passzjátékra. Csak úgy röpködtek a 20+ yardos átadások, így ismételten visszatérek a fentebb említett poszthoz: egy jó támadófallal végig lehetne verni a ligát. Mindkét oldalon, amikor az irányítónak volt legalább 3-4 másodperce, akkor hirtelen elkezdtek ülni a passzok. Persze az alapkoncepció az volt, hogy 2-3 védő a snap után rögtön ott volt az irányító arcában, legalább négy 10+ yardos sacket láthattak a nézők. Illetve volt egy zseniális, amolyan Russell Wilson féle menekülős, levegőbe feldobós TD a Tigers részéről, ami talán az egész mérkőzés legszebb jelenete volt.

 

Ez sem volt csúnya

Ez sem volt csúnya védekezés

 

Az idő is kedvezett a passzjátéknak, a második negyedre abbamaradt az eső és nagyon kellemes melegen kezdett sütni nap. Az esővel együtt úgy tűnt, a Heroes is leáll, a harmadik negyedben már 20-7 volt az állás és semmi sem utalt arra, hogy ez ne egy sima Tigers győzelem lenne. Aztán a negyedik negyed közepén a Nyíregyháza irányítója egy érhetetlenül rossz passz után picksixet dobott, és az addig magabiztosan, szinte hiba nélkül játszó csapat egy csapásra összezuhant (pedig még az extra pontot is blokkolták). A következő labdabirtoklásból majdnem safety lett, a punt után pedig kiegyenlített a Heroes. Ezután jött a mérkőzés legvitatottabb jelenete.

 

Két perc maradt a negyedik negyedből és 3&hosszúra passzjátékot hívott a Tigers. A labda jó ívben szállt és úgy tűnt, az elkapó be is húzza a labdát. Sikerült is megörökíteni a pillanatot:

 

pic

 

Egy pillanatkép nyilván nem elég bizonyíték, de már a helyszínen is jó elkapásnak tűnt a dolog, a kép alapján én megadtam volna. Persze a játékvezetőknek nem volt lehetőségük akármit is visszanézve, real time pedig úgy ítélték, hogy nem volt elkapás. Több pont már nem esett, így jöhetett a hosszabbítás. Az Eger negyedik negyedes lendülete kitartott, magabiztos TD-vel 27-20-ra változtatták az állást. A Nyíregyháza ezután végképp mélypontra került, szabálytalanságok után 1&40 is volt már nekik, végül nem is sikerült TD-t szerezniük.

 

A hangulat megint remek volt. A hazai szektor tele mint mindig, rengeteg család és fiatal jött ki a meccsre. A vendég szektor már inkább vegyes volt, de az egriek oda tették magukat. Ha saccolni kellene, akkor olyan 400 ember ülhetett a lelátókon. Egy nagy bajom volt, hogy mire megéheztem (a harmadik negyed körül), a büfé bezárt, pedig baromi jól néztek ki azok a hot dogok.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!