Connect with us

Hír

Ennyit repülnek a csapatok

A Ramsnek nem tett jót az LA-be költözés abból a szempontból, hogy így jóval többet kell utazniuk. Ők fogják a legtöbbet repülni a 2016-os szezonban, amin persze nem segít a londoni túra sem, ami ráadásul egy hazai mérkőzésnek számít. Ha St. Louisban maradtak volna, akkor 32 ezerről 25 ezerre csökkent volna a levegőben megtett mérföldek száma.

 

A Rams összesen 32 072 mérföldet, tehát körülbelül 51 615 kilométert fog a levegőben megtenni, ami egyébként több, mint a Steelers, Browns, Ravens, Bears kvartett megtett mérföldjei összesen, de bármelyik csapat helyére behelyettesíthetjük még a Packerst vagy a Lionst is. Ami viszont a legsokkolóbb, hogy egy Los Angeles – London túra (csak oda!) alatt többet repülnek, mint a Steelers az egész szezonban (5 440 vs 5 138 mérföld)!

 

Az összesített tábla így néz ki azzal a kiegészítéssel, hogy ezek minden esetben a csapat városától az ellenfél városáig tartó távolságokat fedik le és előfordulhat, hogy valamelyik csapat nem repül haza két meccs között, számíthatunk erre például a Raiders esetében, akik egymást követő fordulókban utaznának Jacksonville-be és Tampába, de feltehetőleg inkább Floridában maradnak arra a hétre.

 

2016nflmiles

 

A 8 legtöbbet levegőben töltő csapat közül hatan is a nyugati divíziókban szerepelnek, ami persze nem meglepő, hiszen az USA ezen felén kevesebb csapat van, így többször kell nekik utazni a keleti partra. A top8 maradék két csapata pedig floridai, a Dolphinsnak és a Jaguarsnak is többet kell utaznia az átlagnál földrajzi elhelyezkedésük miatt.

 

Ugyan a repülés ma már nem egy bonyolult vagy szokatlan dolog, az eredményességre kimutatható hatással van. A Grantland adatai alapján 1997 és 2011 között azok a csapatok, akik legalább 2 000 mérföld utat tesznek meg egy idegenbeli mérkőzésre, csak 39,8%-ban nyernek. Az 1 000 mérföld alatti túrák során ellenben 43% a vendég csapatok győzelmi aránya. Tavaly 8-16 volt a mutató 2 000 mérföld megtétele után (nem számolva a londoni mérkőzéseket, hiszen ott a hazai csapat is ennyit utazik), ami 33,3%-os győzelmi mutató, míg 2 000 mérföld alatt 47,6%-ban nyertek a vendégek.

 

Ezen kívül holtversenyben a Ramsnek, a 49ersnek és a Seahawksnak lesz a legtöbb ilyen 2 000 mérföldes, azaz több, mint 5 órás repülése egyenként 4-4 ilyen idegenbeli mérkőzéssel, amikben nincsenek benne a londoni illetve mexikói túrák.

 

2000

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások