Az eddigiekkel ellentétben nem volt hosszabbítás a Nyíregyháza Tigers hazai meccsén, de aligha azért, ahogy a nyíregyházaiak szerették volna. Az Eger Heroes elleni mérkőzés nagyon látszott a Tigers játékosain, főleg az irányítón, ez pedig alapvetően határozta meg a meccs képét.
Nagyszerű futball idő volt vasárnap, kivételesen nem esett, fújt vagy fagyott, ennek ellenére a szokottnál kevesebben látogattak ki a mérkőzésre. Mondjuk így is volt vagy 300 ember kint, ráadásul idősek és fiatalok, családok sok gyerekkel, a hangulatra nem volt panasz. Már csak egy jó kis grillezés hiányzott, ezt mindenképp kilobbiznám, hogy olyan jó kis amcsis érzete legyen a dolognak.
Nem mintha most nem lenne jó. A múltkori tragédiám után most végre hozzáfértem a jó kis mustáros, ketchupos, pirított hagymás hot dogomhoz, megkóstolva pedig duplán fáj, hogy a múlt héten elkapkodta előlem a nép. Ráadásul ez ős hot dog, Demeter Zoltán elmondta, hogy már a Tigers alapításától kezdve együttműködnek a csapattal.
Maga a mérkőzés sajnos nem volt ennyire nagy élmény. A Tigers jelenleg hatalmas irányítóválságban szenved, a Heroes elleni meccsen eltört valami. A Nyíregyháza akkor a negyedik negyedben 13 pontot adott le többek között egy picksix miatt és úgy fest, ezt nem sikerült kiheverni. A mérkőzésen öt darab interception született, a Budapest Cowbells pedig ebből négyet TD-re váltott és azt az egyet is csak azért nem, mert közben lejárt a második negyed. A Tigers egyetlen TD-jét és ezzel együtt az összes pontját egy nagyon szép kick return touchdownból szerezte, az offense teljesen fogalmatlan volt.
Az, hogy a támadófal nem működik hibátlanul, az egy dolog, a legnagyobb probléma a playbookkal van. A Tigers valamilyen számomra rejtélyes okból minden áron a zsebből kimozogva, védőkkel az irányító nyakán akart passzoltatni, legalább három INT ilyen játékból született. Érthetően a játékosok egyre frusztráltabbak lettek, rengeteg szabálytalanság volt, a végén még a kispadnál is összebalhéztak a Tigersesek. Mindezt úgy, hogy a Kölcsey tévé munkatársai felvették a mérkőzést.
Ezzel szemben a Cowbells megmutatta, hogy miért ők az idei szezon legnagyobb esélyesei. Precízen, okosan és nagyon szépen játszottak. Ültek a futások is, de a lényeg a passzjátékon volt, amit öröm volt nézni. 20-30 yardos passzok, egykezes zseniális TD-k, bravúr elkapások – minden ami kellett. A támadófal is többnyire hiba nélkül játszott, a védelem pedig nyilván tökéletes volt a maga öt labdaszerzésével. Egyelőre nem látni, kik foghatnák meg őket idén.
A mérkőzés úgymond pikantériája egyébként az, hogy ez a mérkőzés a rájátszásban is meg fog ismétlődni, csak Budapesten. A Cowbells a tükörsima 45-7-es győzelem után magabiztosan várhatja a találkozót, a Tigers pedig kénytelen lesz összekapnia magát, mert most még a hazai pálya sem lesz velük. Egyébként külön dicséret illeti a nyíregyháziakat, akik a mérkőzés lefújása után megtapsolták kedvenceiket és egész meccsen egy fütty nem hangzott el a részükről.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
Legutóbbi hozzászólások