A két top újonc irányító közül Carson Wentz írta alá hamarabb a szerződését, ami 4 évre 26,6 millió dollárról szól, amiből ez után a pillanat után $17,6 milliót meg is kapott a számlájára.
Az NFL és a YouTube szorosabbra fűzi a kapcsolatot és még a 2016-os szezon kezdete előtt elérhetővé tesznek 3-3 legendás mérkőzést mind a 32 csapat történelméből.
Rob Gronkowski lesz a Madden 17 borítóján! Eddig csak egyetlen csapat volt, aki Super Bowlba jutott abban az évben, amikor egyik játékosa a Madden borítóján volt. A 2014-es Seahawks Richard Shermannel.
Pénteken debütál a Nickelodeonon az “All in with Cam Newton” című műsor, ahol a 2015-ös MVP 20 részen keresztül egy-egy gyereknek szerez profi mentort, hogy megvalósíthassák álmaikat. David Copperfield és az olimpiai bajnok tornász Dominique Dawes is a mentorok között van és az is kiderül, honnan jött a vízilabdás képe Newtonnak pár héttel ezelőtt.
Sam Bradford ügynöke, Tom Condon csak nem bírja abbahagyni a negatív megjegyzéseket és folyamatosan rontja Bradford megítélését. “Azt hittük, van esélyünk egy igazán jó csapathoz kerülni és ott maradni hosszú távon.” – utalva a Broncosszal kapcsolatos tárgyalásokra. Ugyan van benne igazság, a csapattársak biztos nem szeretnék azt hallani, hogy gyengének minősítik őket.
Moritz Böhringer engedélyt kapott, hogy ékezetet használjon a nevében, így nem kell Boehringert olvasnunk a hátán karrierje során.
A Seahawks elkapója, Ricardo Lockette ma bejelenti visszavonulását. Ennek oka a 6 hónappal ezelőtt elszenvedett brutális nyaksérülése, aminek következtében még mindig nem tudja forgatni a fejét rendesen.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások