Sam Bradford megunta a semmittevést, és visszatér az Eagles nem kötelező edzéseire. Ez áll Sam Bradford visszatérő közleményében:
“Izgatott vagyok, hogy újra a pályán lehetek a csapattársaimmal és edzőimmel. A foci üzleti oldalát néha szükséges figyelembe venni. A figyelmem és erőfeszítéseim középpontjában a részvétel és a felkészülés van egy bajnoki szezonra: elkötelezett vagyok a csapattársaim és az Eagles egyesülete felé.”
Sokan nem szeretik, ha vetélytársakat hoz a csapatuk a draftról maguk mellé, azonban DeAndre Hopkins egyáltalán nincs ezzel így. Örömmel fogadta az első körös Will Fuller és a harmadik körös Braxton Miller érkezését is:
“Egy kicsit több versengés van, de ez jó dolog, segíteni fogja a csapatot. Csupa jó dolgot hallottam ezekről a srácokról.” Ezen kívül Brock Osweiler is jó benyomást tett rá: “Ezidáig lenyűgözött Brock vezetési képessége. Elvitt minket Arizonába edzeni, amikor nem is kellett neki. Önkéntes dolog volt, de mindenkitől a legjobbját várta el. Látszik a kis dolgokon is – mint például ahogy irányítja a többieket -, hogy nagy játékos akar lenni.”
Peyton Manning nemrég Miamiba tett látogatást és adott pár tanácsot a fiatal Ryan Tannehillnek, hogy hogyan is kell Adam Gase rendszerében tevékenykedni. Emlékezhetünk, Peytonnak Gase alatt sikerült a történelem szinte összes passzolási rekordját megdöntenie.
Charles Woodson szerdán borkóstolót tart Ann Arborban (Michigan), ahol saját márkáját, a TwentyFourt is meg lehet majd ízlelni. 150 dollárba kerül a belépő, ami mellé jár egy, az idén visszavonult legenda által aláírt 2010-es TwentyFour Napa Valley Cabernet Sauvignon is.
Természetesen Adrian Peterson is megszólalt Böhringer-ügyben (Európából draftolt játékos):
“Azok után, amiken keresztülmentem jó tudni, hogy inspirálni tudok embereket és meg tudom változtatni az emberek életét. Van egy német srác, aki egyszer csak felcsapja a YouTube-ot és inspirálódik általam és most pedig együtt játszhat azzal, aki miatt elkezdett focizni. Ez egyszerűen elképesztő. Ez a srác azért focizik, mert az én videóimat nézte a világ másik felén, most pedig csapattársak vagyunk. Ki tud ilyen sztorit írni?” Illetve a saját magáról is szólt pár szót: “Komolyan úgy gondolom, hogy 40 éves koromig tudom ezt magas szinten művelni“. Még 6 681 yardra van szüksége, hogy ő legyen a valaha volt legtöbb yardot futó játékos.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
Legutóbbi hozzászólások