A Denver Broncos elkapója, Cody Latimer kihívta családon belüli erőszak miatt a rendőrséget, mert a barátnője kezet emelt rá egy vita során. A rend őrei meg is érkeztek, majd elvitték Latimert, mert letartóztatási parancs volt ellene egy kifizetetlen parkolójegy miatt. A második körös játékos, akinek eddig 8 elkapása és 82 yardja van két év alatt, egy éjszakát töltött a sitten.
A Buffalo Bills leigazolta Jamari Lattimore-t, aki korábban a Packersnél és a Jetsnél játszott. A 27 éves linebackernek 64 meccs van a lábában (kilencszer kezdett), ezeken 2 sacket és egy interceptiont tud felmutatni.
Mike Mularkey szerint Dorial Green-Beckhamnek ki kell érdemelnie a kezdő pozíciót. Ez elvileg nem is nehéz feladat, hiszen Kendall Wright leginkább slot elkapó, Rishard Matthews WR2 kaliber, Harry Douglas és Justin Hunter pedig kiegészítő játékosok. Ehhez persze a tavalyi 549 yardnál és 4 TD-nél több kell.
Gary Kubiak, a címvédő Denver Broncos mestere szerint egyáltalán nem lefutott a verseny a kezdő irányító posztért, amit akár az eddig nulla passzal rendelkező Trevor Siemian is megnyerhet. Paxton Lynch és Mark Sanchez mellett ő is kapott snapeket az első csapattal.
A Buffalo Billsnél már jó ideje nem látták a tavaly kezdő falembert Seantrel Henderson, aki Crohn-betegséggel küzd. Ez egy gyulladásos bélbetegség, ami súlyos hasi fájdalmat, hasmenést, lázat és fogyást is okozhat. A kezdő right tackle posztért így Jordan Mills és Cyrus Kouandjio küzdhet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások