2014-ben, amikor a Baltimore Ravens a Steelers után kis híján a Patriotst is majdnem elkapta a rájátszásban, a csapatnak volt két elit pass rushere: Elvis Dumervil és Terrell Suggs. Előbbi 17 sacket gyűjtött, utóbbi 12-t, ketten együtt pedig a liga legbrutálisabb pass rusher duóját alkották. Tavaly azonban Suggs az első héten lesérült, Dumervil pedig sérülésektől terhelve tolta végig a szezont mindössze 6 sackért. Most azonban mindketten egészségesnek tűnnek és Dumervil szerint megint az övék lesz a legrettegettebb pass rusher tandem a ligában:
“A legutóbb, amikor mindketten játszottunk, mi szereztük a legtöbb sacket a ligában (29 összesen). Van két alfád ember, és imádjuk amit csinálunk”.
Az már más kérdés, hogy mennyire lesz eredményes idén a duó. Suggs lassan 34 éves lesz és egy ACL szakadásból tér vissza, Dumervil 32 és meg kellett a lábfejét műteni. Az előjelek minden esetre jók. Sugg a legutóbb, amikor sérülés miatt meccseket kellett kihagyni, egy 10 sackes szezonnal tért vissza. Dumervilnek pedig az egész karrierje arról szólt, hogy egy sackek terén gyengébb szezon után (kevesebb, mint 10), rögtön 10+ sackes mutatóval jelentkezik.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások