Jim Irsay szeretné minden idők legjobban fizetett játékosává tenni Andrew Luckot. Nyilván Andrew Luck sem szomorú emiatt. Ugyanakkor van itt egy apró bökkenő.
A Colts szeretné, ha Luck tőlük vonulna vissza, ezt pedig szerintük jó lenne minél hamarabb fixálni egy szép 10 éves szerződéssel. Csakhogy, ha Luck például most aláír egy évi 25 millió dollárt garantáló szerződést (ami még talán Aaron Rodgersnek is sok lenne), az 5-6 év múlva lehet, hogy már a top10-be sem férne be. A fizetési sapka évi 10 millió dollárral nő, a legjobb játékosok pedig egyre többet kérnek. Épp ezért Luckék nem bánnák, ha százalékos szerződést kapnának – tehát minden évben az adott fizetési sapkának az X százalékát.
Ez azt jelenti, hogy ha Luck 25 milliója az idei sapka (155 millió) 16%-a, akkor 166 milliós capnél 26,5 millió járna neki egy évre, 220 milliós capnél viszont már 35 millió. Ez neki nyilván jó lenne, de a csapatnak aligha. Emiatt az is felmerült, hogy Von Millerhez hasonlóan ő is minden évben franchise taget kaphatna, ami hosszú távon (5-10) már közel sem olyan kifizetődő. Hogy Luck messze nem érdemel 25 milliót, az egyértelmű. 10 éves szerződésben gondolkodni pedig nem nagyon lehet egy NFL-hez hasonló kontakt sportban. Egy öt éves, évi 20-22 milliós szerződés mai viszonyok között reális, utána pedig lehet azon gondolkodni, hogy az eddig a liga messze legrosszabb csoportjában tevékenykedő Luck mennyit is ér valójában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások