Nem jött be Mike Wallace-nak sem a Miami Dolphins, sem a Minnesota Vikings. Nem is feltétlenül a játékával, hanem a hatalmas fizetésével voltak gondok, elsősorban ez alapján ítélte meg mindenki. Azt azonban el kell ismerni, soha nem játszott olyan jól, mint a Pittsburgh Steelersben, ennek ellenére úgy gondolja, hogy a 2013-as válás óta jobb játékos lett.
Wallace legnagyobb problémája, hogy mindig olyan csapathoz került, amelyik nem tudta őt megfelelően használni. Soha nem volt egy igazán komplikált játékos, egy dolgot tudott igazán jól: futni. 2010-ben például 21 yardot átlagolt elkapásonként, ami brutális adat, 1257 yardot és 10 TD-t dobott be a közösbe. 2014-ben elkerült Miamiba, ahol Ryan Tannehill előtt a mai napig nem nagyon van támadófal és gyakorlatilag esélytelen volt, hogy kihasználhassák a remek sebességét. Ennek ellenére a két év alatt szerzett 1800 yardja és 15 TD-je nem mondható rossznak, de nem évi 12 millió dollárért. 2015-ben aztán a Dolphins elcserélte a Vikingshez, ami a Minnesota részéről teljesen érthetetlen dolog volt: nem elég, hogy 8 milliót fizettek neki, rohangálhatott összevissza, míg Adrian Peterson futott. 16 meccsen lépett pályára, 12-n kezdőként, de mindössze 473 yardra és 2 TD-re futotta.
Nem meglepő módon a Vikings kivágta, viszont az elkapóhiányban szenvedő Ravens beruházott rá. Hogy tényleg jobb lett-e azóta, hogy lelépett Pittsburghből, most kiderül: Joe Flacco előtt van egy nagyon jó támadófal, az olasz csődör pedig imád kilométereseket dobni. Korábbi mélységi célpontjának, Torrey Smith-nek soha nem volt 15 yardosnál rosszabb átlaga vele. Ráadásul a szerződése is jobban összhangban van a kvalitásaival: két év 11,5 millió, ha megint felsül, már nehéz lesz eladnia magát.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson