Connect with us

Minden ami NFL

25 év alatti válogatott – védők

A támadók után jöhetnek a védők is, itt nehezebb dolgom volt a válogatott keret összerakásával. Nickel felállással (tehát 3 CB és csak 2 LB) operálok, mivel a csapatok ezt használják többségben a mai NFL-ben, illetve minőségileg sokkal jobb volt a felhozatal cornerbackekből, mint linebackerekből. A védelmem tehát így állna fel a pályára:

 

under25defense

 

Defensive endek

 

Jadeveon Clowney, Houston Texans

Demarcus Lawrence, Dallas Cowboys

 

Nagyon sajnáltam, hogy Khalil Mack februárban betöltötte a 25-öt, így nem válogathattam be a csapatomba, ezáltal pedig kicsit vékony a pass rusher egységem. Két rendkívül tehetséges játékost tudtam összehozni, azonban egyik eltiltás miatt kihagyja az első négy meccset, másik pedig elég sok sérüléssel küzdött rövid karrierje során is. Lawrence-ből remek játékos válhat – ha vigyáz a törvénnyel és a fűvel -, de azért a pótlására Preston Smitht is szeretném a csapatomban tudni, aki a Redskins fiatal passzsiettetője. Clowney nem ért fel még az 1/1-es voltához, de amikor a pályán tud lenni, akkor remek teljesítménnyel örvendezteti meg a Texans szurkolóit. Csak hát azok a fránya sérülések nem segítenek ebben, csupán 719 snpet tudott a pályán tölteni első két éve során, így rengetegen nagy bustnak könyvelik el már két év után őt. Nekik ajánlanám azokat a meccseket, amikor a pályán volt, illetve a jövő évét, mert ha elkerülik a sérülések, én nagy szezont várok tőle.

 

Defensive tackle-ök

 

Leonard Williams, New York Jets

Henry Anderson, Indianapolis Colts

 

Itt két túlkoros említésével kell kezdem, Aaron Donald májusban, Fletcher Cox decemberben lett 25 éves, így nagy sajnálatomra ők sem merülhettek fel a csapat összerakásakor, pedig automatikus helyük lenne a kezdőben. Helyettük két másodéves játékost játsszatok, akik lenyűgöztek már újoncként is. Az egyetemen hasonló teljesítményt nyújtottak, Anderson mégis csak harmadik kört ért Williams első körével szemben, de a profik között ismét hasonló produktivitást láthatunk tőlük. Mindketten remek teljesítménnyel rukkoltak elő a futás ellen már első évükben, a passzsiettetésben pedig mindenképp javulást várok tőlük a 2016-os szezonra. Első számú cserém a Bears üdvöskéje, Eddie Goldman lenne, aki hatalmas méretével főleg nose tackle pozícióban a futás ellen használható.

 

Linebackers

 

Anthony Barr, Minnesota Vikings

Jordan Hicks, Philadelphia Eagles

 

Kissé meglepődtem, de Luke Kuechly csak áprilisban lett 25, így éppen hogy lemaradtam a játékjogáról. Anthony Barr helyéhez viszont kétség sem férhet, már a top50 listánkon is a 27. helyet foglalta el. Barr főleg passzsiettető szerepet látott el az egyetemen, azonban a profik között off-ball LB lett Mike Zimmer 4-3-as rendszerében. Én azt hittem a draft környékén, hogy belőle remek pass rusher lesz, nem hittem volna, hogy 4-3-ban ilyen jól megállja majd a helyét, mivel nem egyszerű a coverage képességeket kifejleszteni egy pass rushernél. Zimmeréknek azonban ez maradéktalanul sikerült és top5, de talán top3 LB-nek is nevezhetjük már a fiatal kiválóságot.

 

u25defense

 

A másik LB poszttal kicsit bajban voltam, mert jelentkezők akadtak szép számmal, de egyikre se mondanám azt, hogy biztos helye van a kezdőmben. Ezért sokat fogok rotálni, a cserepadra beférhet CJ Mosley, Kwon Alexander és Ryan Shazier is. Most valószínűleg minden Buccaneers, Ravens és Steelers szurkoló egy életre megutál e miatt, azonban én kicsit talán hazabeszélve is Jordan Hicksnek szavazok bizalmat, aki a sérüléséig eséllyel pályázott az év védőújonca címre. Base formációban valószínűleg Mosley sokat lenne a pályán, mert futás ellen kiváló játékos. Alexander hatalmas playmaker, de neki volt a legtöbb missed tackle-je a ligában tavaly, ez pedig elég fontos dolog egy LB-nél, ezért nem fért be a kezdőbe. Shazier pedig egyelőre nem mutatta meg azt konzisztensen, hogy megérte a magas draftcetlit, de a potenciál továbbra is megvan benne.

 

Cornerbackek

 

Ronald Darby, Buffalo Bills

Marcus Peters, Kansas City Chiefs

Bradley Roby, Denver Broncos

 

Jason Verrett lett volna az első számú jelöltem, de ő két hete betöltötte a 25-öt. Nagyon nem kell sajnálkozzak, hiszen két olyan elsőéves játékost tudtam beválogatni a keretembe a szélekre, akik lenyűgöztek már újoncként is. Peters nyerte az év védőújonca címet a 8 interceptionjével és rengeteg leütött passzával, azonban szerintem Darby jobb volt nála. Peters igazi playmaker, azonban 8 TD-t és 939 elkapott yardot engedélyezett és 9 büntetést is összeszedett. Darbynak csak 2 interceptionje volt, de 13 pass breakupot is a magáénak tudhatott és sokkal kevesebb negatív játékot mutatott be, mint Peters és sokkal konzisztensebb játékot tudott bemutatni. A slotban a Broncos kiválósága, Bradley Roby játszana, akit a csapatban elnyom Chris Harris és Aqib Talib, pedig ő is remekül játszik a liga legjobb védelmében és nagy szerepe volt a Super Bowl menetelésben is. Cserének a redskinses Bashaud Breeland fért fel a rosterre, illetve a safetyk között is találunk olyan játékost, aki könnyen bevethető ebben az egységben.

 

Safetyk

 

Tyrann Mathieu, Arizona Cardinals

HaHa Clinton-Dix, Green Bay Packers

 

Az általunk a liga legjobb defensive backjének választott Tyrann Mathieu természetesen nem maradhatott ki a csapatból. Habár legtöbb idején slot cornerként tölti a Cardinalsnál, én első sorban safetyként számolok vele, mert itt gyengébb volt a felhozatal, mint a cornereknél. Ő egy mozgatható sakkbábu – ahogy mondani szokás -, a secondary bármely pontjára berakva elit teljesítményt fog nyújtani, ráadásul vezére is lesz a csapatnak. A játék minden elemében – futás ellen, coverage-ben, blitzelésben – kiváló, nincs hiba a játékában, ráadásul hatalmas playmaker is ezen felül. A másik S pozíciót a Packers üdvöskéje, HaHa Clinton-Dix foglalja el, aki tavaly csak egy TD-t engedélyezett coverage-ben és futás ellen is remekül védekezik. A cserepadra is lenne két jelöltem, a jetses Calvin Pryor és a 49ersös Eric Reid. 

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!