Tom Brady eltiltása miatt Jimmy Garoppolo fog kezdeni a szezon első négy meccsén. Nem lesz könnyű menet, még akkor sem, ha a Dolphinst, a Billst és a Texanst hazai pályán fogadják. Viszont ez semmi ahhoz képest, hogy a szezont egyenesen egy vasárnap esti rangadóval nyitja a Patriots az Arizona Cardinals vendégeként. Garoppolónak a liga egyik legjobb csapatával és annak elit védelmével kell farkasszemet néznie rögtön az első kezdő meccsen.
“Összefut a nyál a számban” – mondta az elit defensive end, Calais Campbell a CBS Sportsnak. “Kapsz egy újonc irányítót – ez mindig izgalmas. Az első meccsén ideges lesz, valószínűleg majd egy kicsit tovább fogja tartani a labdát a kelleténél, vagy épp ellenkezőleg, megpróbál gyorsan szabadulni tőle és rossz passzokat ad. A megfelelő módon fogjuk üdvözölni.”
Vagyis nagyon hamar megpróbálják agyon ütni. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy Garoppolo már két éve Brady cseréje és ez idő alatt bőven volt ideje elsajátítani a rendszert. Nem mozgott rosszul az eddigi edzéseket, bőven több a potenciál benne, mint anno Ryan Mallettben volt. Illetve a statisztika is vele van, hisz az összes jelenlegi kezdő irányító, aki az első két szezonjában pihent, pozitív mérleggel áll.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások