Connect with us

Játékos Portré

Akit Heath Millernek hívtak

Számomra váratlan hírt olvastam a twitteren február 19-én: Heath Miller 11 fárasztó szezon után úgy döntött, hogy szögre akasztja a sisakot. A 33 éves játékos teljes profi pályafutását a Steelersben töltötte, és két gyűrűvel az ujján int búcsút a ligának. Most én is ezt teszem vele.

 

heath-miller

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Kezdetek és egyetemi évek

 

Earl Heath Miller Jr, vagy ismertebb nevén ‘Heeeeeeeeeeath’ 1982-ben látta meg a napvilágot Virginia államban, ahol a középiskolai és egyetemi éveit is töltötte. A Honaker High School növendékeként irányító poszton játszott, nem is rosszul. Számos iskolai és állami elismerést szerzett, nem csak QB, hanem DB poszton is, sőt, baseballban és kosárlabdában is tehetségesnek bizonyult.

 

2001-ben a Virginia Egyetem hívta, ahová irányítóként iratkozott be. Első évét redshirt státuszban töltötte, második szezonjában viszont az összes meccsen kezdőként szerepelt – tight end poszton, ugyanis megpróbálták átnevelni ide. Jelentem, sikerült. Annyira, hogy rögtön iskolai rekorddal kezdett, mint az első játékos, aki az első kezdőként lejátszott öt meccsén TD elkapást jegyzett. A szezont – bizonyos Matt Schaub jóvoltából – 33 elkapással, 327 elkapott yarddal, 9 TD elkapással tudta le, utóbbi rekord az ACC konferenciában, és – sok egyéb elismerés mellett – beválasztották az All-American Freshman első csapatába is.

 

jersey2

 

Sophomore szezonjára köthető az egyik legviccesebb sztori, amit valaha hallottam. Történt ugyanis, hogy a Clemson ellen elbuktak egy hosszabbításba torkolló találkozót (ahol nem mellesleg 8 elkapás, 52 yard, TD stattal zárt), Miller dühében mérgében elment megnézni a Némó Nyomábant, amit akkortájt vetítettek világszerte. Miller imádta a filmet, Némót pedig egy „igazi amerikai hősnek” titulálta.

 

Utolsó, junior szezonjában első ACC-ből jött játékosként megkapta a John Mackey díjat, amit a legjobb egyetemen játszó tight endnek osztanak ki. További ACC rekord fűződik a nevéhez, mint a tight endként szerzett 144 elkapás, 1703 yard és 20 TD, amivel az elkapók hasonló statisztikái között is bőven megállta a helyét. Úgy döntött, nem kezdi meg senior szezonját, hanem jelentkezik a 2005-ös draftra.

 

Pittsburgh Steelers, az első Super Bowl

 

A Steelers az első kör 30. választásaként meg is szerezte magának a kiváló prospectet, Big Ben legnagyobb örömére. Sokáig esélyes volt az Offensive Rookie of the Year díjra is, hiszen volt egy 4 meccs, 5 TD-s sorozata is, ám ezt elhappolta előle Cadillac Williams, a Bucs futója. Ám aligha bánta, hiszen óriási szerepe volt a Steelers Super Bowl menetelésében. A Divísional körben például az ő vezérletével sikerült az első kiemelt Indianapolis Coltsot búcsúztatni, hála a 3 elkapásának, 61 yardjának és TD-jének. A többi meg már történelem: a Steelers hatodik kiemeltként bekerült a Super Bowlba, ahol az NFC-első Seattle Seahawks legyőzésével övék lett a Lombardi trófea, Miller pedig rookie szezonjában rögtön gyűrűt húzhatott az ujjára.

 

H_ Miller 3-1

 

A 2006-os szezon első meccsén rögtön egy rekorddal kezdett, a Heinz Field történelmében még sose volt 87 yardos touchdown elkapás, egészen addig, míg Heath Miller meg nem csinálta a Dolphins ellen. Ez az év azonban nem erről, hanem Roethlisberger kis híján halálos balesetéről szólt, amit még a nyáron szenvedett el. Ez az eset rányomta a Steelers szezonjára a bélyeget, 8-8-as mérleggel nem lett meg a rájátszás a címvédőnek.

 

2007-ben az akkori offensive coordinator, Bruce Arians segítségével Miller karrierje legjobb szezonját tudhatta magáénak. A Steelers ekkortájt nem ritkán 3 tight endet is a pályára küldött egyszerre, ez pedig nagyban megkönnyítette Big Ben és Miller dolgát is. A pittsburghi alakulat ekkor ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, amire egy csoportelsőséggel ajándékozták meg a rajongókat. Azonban további ünneplésre nem adtak okot, hiszen hazai pályán 31-29-es vereséget szenvedtek a Jaguars elleni Wild Card mérkőzésen, pontot téve ezzel a szezon végére. Ahogy már írtam, Miller addigi karrierje legjobb számait produkálta: 47 elkapás, 566 yard, 7 TD.

 

Egyszer fent, egyszer lent

 

2008-ban újabb dicsőséges hadjáratra indult Mike Tomlin irányítása alatt a Vasas, hiszen újabb Super Bowl győzelmet ünnepelhettek a szurkolók a szezon végeztével. A Steelers 12-4-es mérleggel, 2. kiemeltként kezdhette meg a playoffot, ahol a Chargers várt rájuk a Divisional Roundban. 35-24 arányban behúzták a találkozót, amihez Miller egy TD elkapást tett a közösbe. A többi mérkőzésen már nem tudott hatpontost hozzátenni a csapat teljesítményéhez, ám nem is kellett. A Steelers első csapatként az NFL történelmében 6. alkalommal hódította el a Lombardi trófeát, Heath Miller pedig negyedik szezonjára már kétszeres győztesnek vallhatta magát.

 

temp08_SBceles_0499--nfl_mezz_1280_1024

 

2009. július 30-án egy 6 éves, 35,3 millió dolláros kontaktust kötött a Steelers és Miller a folytatásról, amit egy 76 elkapásos, 789 yardos szezonnal hálált meg 6 darab hatpontos mellett. Ráadásul élete első Pro Bowljára is meghívást kapott, ugyanis a döntőben érdekelt Dallas Clark helyére hívták be. Ám 9-7-es mérleggel lemaradtak a rájátszásról, immáron másodjára címvédőként.

 

Azonban az élet javítási lehetőséget kínált hősünknek, hiszen 2010-ben ismét Super Bowlig menetelt a csapat. A szezon viszont nem kezdődött ilyen fényesen, Roethlisberger 6 meccses eltiltással nézett szembe szexuális zaklatás botránya miatt, de végül csak négy meccset kellett kihagynia (Patsesek, lehet reménykedni!). Sérülés miatt Miller kénytelen volt az utolsó három meccset kihagyni, ám így is az AFC North élén végzett a Steelers, és második kiemeltként jutott tovább a rájátszásba. A playoffban mindössze egy touchdownt sikerült szereznie, igaz azt a legnagyobb rivális Ravens ellen a Divisional Roundban. A döntő összejött, azonban a harmadik gyűrű nem, az Aaron Rodgers irányította Packers 31-25 arányban legyőzte őket.

 

A legendává válás útján

 

Ha két gyűrű nem lenne ehhez elég, akkor az alábbival végleg megpecsételte a státuszát: a 2011-es szezonban ő lett a Steelers történelmének legtöbb elkapást jegyző tight endje, letaszítva Elbie Nickelt korábbi trónjáról. Ugyanebben az évben bekerült a Steelers minden idők legtöbb elkapási listájának top5-jébe, illetve a minden idők legtöbb elkapott yardok top10-ébe is.

 

PITTSBURGH - NOVEMBER 20: Ben Roethlisberger #7 of the Pittsburgh Steelers congratulates Heath Miller #83 after his second -quarter touchdown catch in NFL action against the Cincinnati Bengals on November 20, 2008 at Heinz Field in Pittsburgh, Pennsylvania. (Photo by Gregory Shamus/Getty Images)

 

2012-ben már a harmadik helyen volt a legtöbb elkapás listán, a Titans ellen döntötte meg Louis Lipps wide receiver rekordját. Karrierje legjobb szezonja is erre az évre esett, 71 elkapás, 816 yard, 8 TD, ami a második Pro Bowl-részvételt érte számára. Sajnos azonban nem tudott Hawaiira utazni, hiszen a 16. héten, a Bengals elleni csoportrangadón ACL és MCL szakadást szenvedett, így a szezon számára véget ért. A csapattársak viszont megválasztották a csapat MVP-jévé, amire abszolút rászolgált.

 

A következő szezonban ez a horror sérülés meglátszott a teljesítményén. Két meccset ki kellett hagynia, statisztikája messze elmaradt az előző szezonétól, a Steelers pedig zsinórban másodjára 8-8-cal zárta az alapszakaszt. 2014-ben átstrukturálták a szerződését, kevesebbet kapott, viszont 2016-ig a csapathoz láncolták. Október 24-én megszerezte profi karrierjének 500. elkapását Steelers mezben. A rájátszás ezúttal meglett, ám hazai pályán a Ravens ellen vereséget szenvedtek rögtön a Wild Card körben.

 

Az utolsó szezon és az öröksége

 

2015-ben – mint később kiderül -, utolsó szezonját kezdte meg Heath Miller a Steelersben. Búcsúzó idényében még elérhette azt, hogy csereirányítóként is a csapat része legyen, hiszen nagy QB-hullás volt Pittsburghben. November 15-én a Browns ellen Landry Jones volt a kezdőirányító, Big Ben a csere, mert nem volt 100% állapotban, Vick pedig inaktív volt. Azonban Jones is megsérült, így Roethlisbergernek kellett beszállnia, így eshetett meg, hogy sérülése esetén Miller lett volna az irányító, végül ez nem történt meg.

 

PITTSBURGH - DECEMBER 23: Heath Miller #83 of the Pittsburgh Steelers greets fans during the start of the game against the Carolina Panthers on December 23, 2010 at Heinz Field in Pittsburgh, Pennsylvania. (Photo by Jared Wickerham/Getty Images)

 

A Scouting Combine és a közelgő FA piac nyitása közben bombaként robbant a hír, hogy befejezi pályafutását. 33 évesen talán nem volt indokolt, de én innen a gép előtt ülve el sem tudom képzelni mennyi ütést kaphatott ezalatt a 11 év alatt.

 

Alaposan beírta magát a Steelers históriás könyveibe: két Super Bowl győzelem, a franchise történelmének legtöbb elkapást jegyző tight endje, a franchise 4. legtöbb TD-je és elkapott yardja, a franchise történelmének második legtöbb elkapása is az ő nevéhez fűződik. Példamutató hozzáállását a számos jótékonysági rendezvényen való részvétel is jellemezte, balhéktól mentes karriert tudhatott magáénak. Egy kiváló emberrel, és egy még kiválóbb játékossal lett szegényebb a futball, akiért már nem fognak pörögni azok a sárga törölközők.

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!