Dion Jordan, a Dolphisn 1/3-on kiválasztott defensive endje egy lépéssel közelebb került a focipályához 2016-ban, ugyanis eltörölték az egy évre szóló eltiltását, amit még tavaly kapott.
A kábítószer problémákkal küzdő játékos rookie szerződésének utolsó évébe lépett, így soha jobbkor a bejelentés. A 26 éves játékos mindössze 26 meccsel rendelkezik pályafutása során, hiszen a teljes 2015-ös szezontól el volt tiltva, később azonban határozatlan ideig súlyosbították a döntést. Ám pénteken jött a bejelentés, miszerint Josh Gordon után újabb játékos eltiltását törlik, így akár már az első héten a pályán lehet, feltéve, ha a Dolphins igényt tart szolgálataira.
Jordan aktiválása ugyanis $1,7 millióba kerülne, amit nem biztos, hogy meg akarna lépni az így is szűkös cap helyzetben lévő franchise. Könnyen elképzelhető, hogy trade partnert keresnek, rosszabb esetben kivágják a játékost, így megúsznák a kifizetését. Jordan viszont optimista a lehetőségeivel kapcsolatban, és alig várja, hogy végre újra focizhasson.
“Nem akarok több lehetőséget elpazarolni, nem tehetem meg. Én imádom űzni ezt a játékot. 26 éves lettem, az élet pedig adott nekem egy hatalmas pofont, és felnyitotta a szemem: milyen ember vagy te a vállvédő meg a sisak nélkül? Lehet furcsán hangzik, de egy áldásként fogom fel ezt az egészet, és ideje lenne elgondolkodnom, mielőtt még újra kimondják, hogy nem focizhatok többet.” – nyilatkozta a játékos az USA TODAY Sportsnak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások