Folyamatosan éri kritika az ligát-t, hogy nem figyel oda eléggé a játékosok egészségére. Ha láttuk a Minden héten háború című filmet, abból azért következtethetünk arra, hogy nem feltétlenül a liga illetékeseivel van baj, hanem magukkal a csapatokkal: a legjobb játékosok inkább fussák meg azt a pár útvonalat, majd ráérnek meccs után ellenőrizni, van-e valami baja. Na, mostantól nem fognak ráérni.
Tavalyi eset, amikor Case Keenumot agyonverik. Látszik rajta, hogy nincs rendben, Nick Foles el is ment rögtön a sisakjáért. Aztán a Rams edzői és orvosai így szemmel megvizsgálták a bódult Keenumot, majd úgy döntöttek, hogy bírja még. A mérkőzés után vizsgálták csak meg normálisan és kiderült, agyrázkódást szenvedett. Az NFL-nél viszont úgy vannak vele, hogy elég az a pár százmillió dollár, amit a velük pereskedő volt játékosokra és különböző egészségügyi biztosításokra kell költeniük. Mostantól, az a csapat. ahol nem követik az agyrázkódási protokollt (tehát nem hívják le a játékost rögtön a pályáról és nem végeznek egy alapos kivizsgálást, illetve a pozitív eredmény után nem ültetik ki), az alsó hangon 100 ezer dollár büntetést kap, rosszabb esetben draft pickeket vesznek el tőlük.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
Legutóbbi hozzászólások