John Kuhn jelenleg szabadügynök, miután a Packers – egyelőre – nem kínált neki hosszabbítást. Ám Kuhn optimista a jövőjével kapcsolatban, és szerinte játszani fog a 2016-os szezonban.
“11 éve vagyok már a ligában, ami nagyszerű, de még nem végeztem. Heti 4-5 edzést végzek teljesen önszántamból, hogy megfelelő állapotban legyek, ha netán csörögne a telefonom, és egy csapat magához hívna. Ha nem ezen a héten, akkor majd jövő héten, ha akkor sem, akkor majd valamikor augusztusban. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan csapat, amelyik igényel egy keményen dolgozó, minden piszkos munkát elvégző játékost, mint amilyen én vagyok.” – áll az egyik rádióban adott interjújában.
“Kuuuuuuuhn” szerződését nem hosszabbította meg a Packers, hiszen Aaron Ripkowski személyében meglett az utánpótlás, és egyelőre nem indokoltak a Sajtfejűeknél Kuhn szolgálatai. Továbbá az sem könnyíti meg “A tábornok” dolgát, hogy csak nagyon kevés csapat használ ma már fullbacket, pedig veteránminimumért is hajlandó lenne játszani.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások