Mindenki ismeri a Marshawn Lynch “Beast Mode-ját”, médiaundorát, Skittles imádatát. Most azonban egy másik oldaláról is tanúbizonyságot tett, mesélte a pályán majdnem életét vesztő Ricardo Lockette:
“A legtöbb ember nem ismeri az igazi Marshawnt. Nem tudják, milyen ember valójában. A célom az, hogy legalább tized annyi hatásom legyen az emberek életére, mint neki. ” – mondta a sérülése miatt visszavonult Lockette. “Amikor kórházba kerültem, egész este velem volt. Feküdtem az ágyban nyakmerevítőben, csak próbáltam stabilan maradni, erre Marshawn elkezdte produkálni magát. Annyira megnevettetett, hogy az életem is veszélybe került. Csak erre akarok emlékezni abból az éjszakából: a szeretetre és a nevetésre.”
Lockette a Dallas Cowboys elleni meccs egyik visszahordása során sérült meg egy ütközés után. Az eset nem tűnt annyira súlyosnak, de a játékos nyaka olyan súlyosan megsérült, hogy ha megpróbálták volna felállítani, vagy mozgatni, az életébe került volna. A nyakát azóta szinte egyáltalán nem tudja forgatni, természetesen esélytelen, hogy ismét pályára lépjen. Maga a sérülés:

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások