Connect with us

Hír

Mégsem lesz Jake Long a Ravensé

Korábban már megírtuk, hogy az egykori 1/1-es Jake Long a Ravens játékosa lesz. Ugyanakkor időközben a játékos meggondolta magát és nem írta alá az egy éves szerződését, vélhetően egy számára nagyon kedvezőtlen kitétel miatt.

 

f557099d5da63a9a9e656b538e48b5d7_crop_north

 

Long egy úgynevezett injury waivert nem volt hajlandó aláírni. Ezt általában rossz alkupozícióban lévő játékosoknak szokták ajánlani. Lényege, hogy ha egy játékosnak kiújul egy korábbi sérülése (Longnak volt belőle bőven), akkor lemond minden jogáról: fizetésről, játékról, egészségügyi biztosításról stb. Persze vannak olyan csapatok, akik fizetik egy-egy játékos biztosítását ennek ellenére is, de ezt játékosa válogatja. Példának okáért Peyton Manning broncosos szerződésében benne volt, hogy hiába sérül meg megint a nyaka, akkor is megkap minden létező juttatást, ami alapból járna neki (igaz, ő már akkor legenda volt).

 

 

Long nemrég azt nyilatkozta, hogy teljesen egészséges és készen áll a játékra. Minden bizonnyal arra számít, hogy az edzőtáborok során megsérül valaki, ő pedig beugorhat a helyére sokkal jobb feltételekkel, mint amit a Ravens ajánlott.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!