Csütörtökön hosszabított a Vikings vezetőedzőjével, Mike Zimmerrel. A hatvanéves, edzőként Super Bowl-győztes egykori college irányító és linebacker megtartásáról már az NFL történetének harmadik leghidegebb meccse után (Seahawks@Vikings) pletykáltak. Zimmer második évében összehozta az NFC North első helyét, ami 2009 óta nem sikerült a csapatnak. A részletek még nem ismertek.
A korábban a Cowboys és a Bengals berkeiben defensive koordinátorként dolgozó Zimmer első két Vikings szezonjában 18-14-es győzelmi arányt és egy playoff-szereplést mutatott fel. A 2013-as szezon legrosszabb védelméből a 2015-ös szezon 13. legjobbját hozta össze, akik az 5. legtöbb sacket szerezték. Hasonló teljesítményt nyújtott a Dallasnál és a Cincinnatinél is.
Zimmer karakteres, blitzre épülő védekezései meglepően jól működnek, elsősorban ennek köszönheti a csapat a jó szereplést. A 4-3-as alapokra épülő védelmében sokszor tolja fel “double A gap” blitzre a játékosait, vagyis a két belső linebackert az O-fal centerének két oldalára állítja, elképesztő nyomást hozva létre ezzel a támadófal közepén (center legyen a talpán, aki megfog két DT-t és két berobbanó LB-t). Zimmer 4-3-a rendkívül rugalmas, szinte minden play során látunk az ellenfél irányítóját megzavaró trükköt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások