Osweiler alig hogy kiléphetett Peyton Manning árnyékából rögtön egy újba ütközött, nem máséba, mint Tom Bradyébe. Nem véletlenül, ugyanis jelenlegi főedzője az a Bill O’Brian, aki Bradyt is trenírozta New Englandben, ám Osweiler nem kér az összehasonlításból.
“O’Brian és Godsey (Texans OC, a szerk.) rengetegszer hivatkozik Bradyre. Minden tiszteletem feléjük, de már elmondtam nekik, hogy én nem Tom Brady leszek, hanem Brock Osweiler. Én nem azért vagyok itt, hogy egy báb legyek, akit zsinóron rángatnak, hanem azért, hogy önmagamat adjam a pályán, és ezáltal tegyek le sikereket az asztalra.” – nyilatkozta a Houston Croniclenek.
A nyilatkozat megítélése megosztó lett. Egyrészt értékelik, hogy ő a saját módszereivel akar sikeres lenni, másrészt viszont az nem egy rossz dolog, hogyha az akar téged azzá tenni, aki Brady munkáját is segítette, és te ezt kikéred magadnak. Minden esetre így sincs egyszerű dolga Osweilernek, hiszen majdhogynem dupla vagy semmi alapon hozta magához a Texans egy 4 éves, 72 millió dolláros szerződéssel, ami nagy nyomás lehet a játékos vállán. Persze ha jól fog játszani, akkor az egész Brady téma a múlté lesz.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
- Elveszítette kezdő falemberét a Texans
- 4 kérdés a Cowboys-Seahawks csütörtök esti rangadó elé
- Playoff Ranking #12
Legutóbbi hozzászólások