Connect with us

Hír

Bennették a világ ellen

A Bennett testvérek kissé megosztó figurák, elsősorban a Seattle defensive endje, Michael az, aki elég meredek dolgokat képes nyilatkozni, ha arra kerül sor, de Martellus is fel tud nőni olykor-olykor a bátyóhoz. Amikor pedig egy újságíróval ketten együtt ülnek le beszélgetni, akkor aztán vége mindennek.

 

Történt ugyanis, hogy az ESPN készített kettejükkel egy hosszabb interjút. A riporter pedig tudván, hogy a két Bennett többnyire köntörfalazás nélkül kimondja, amit gondol, igazán veszélyes vizekre evezett. Az újságíró feldobott egy nevet, amire 1-1 mondatban reagált hol az egyik, hol a másik fivér, de volt olyan személy is, akiről mindkét játékosnak meg volt a maga véleménye.

 

maxresdefault

 

Michaelről tudni lehet, hogy az egyik legnagyobb kritikusa a túlfizetett irányítóknak, így megkerülhetetlen volt a kérdés, miszerint mit is gondol a Chicago Bears irányítójáról, Jay Cutlerről.

 

Az NFL legrosszabb irányítója.” – mondta a defensive end.

 

Majd erre kontrázott rá a tesó, aki három évig játszott együtt Cutlerrel:

 

Hiába voltam teljesen üresen, inkább bevágta két ember közé.

 

De nem csak a Bears qb-ja kapja meg a magáét.

 

Eli Manningről:

 

Michael: „Eli? Egy jó srác. Olyan, mint az a hétköznapi fehér faszi, aki a parkban tanítja a fiait focizni, de tudod róla, hogy valójában ő sem tud.”

 

Jeff Fisherről:

 

Martellus: „Ha egy irányító 7-9-cel zár, soha többet nem szabadna munkát találnia.”

 

Michael: „Ez bizonyítja, hogy az NFC Westben van.” – az ön-, és csoportfényezés nem maradhat el.

 

Brock Osweilerről, akinek irreálisan magas fizetése van ahhoz képest, hogy mennyit tett le eddig az asztalra:

 

Michael: „Több sackem van, mint TD passza.”

 

Martellus: „Több labdát kaptam el, mint amennyi pontos passza volt.”

 

Pete Carrollról ki jut eszükbe hirtelen?

 

Martellus: „Joel Osteen.” – utalva Carroll vehemens motivációira és beszélőkézségére, Osteen ugyanis amerika legnagyobb protestáns egyházközségének a lelkésze és egyébként pedig az Államok egyik legismertebb prédikátora.

 

Michael: „Tom Cruise. Carroll olyan, mint Benjamin Button. Nem akar megöregedni, hanem minden évben egyre fiatalabb. Mi folyik itt?”

 

Martellus: „Ennyit tesz a pénz.”

 

Roger Goodellről:

 

Michael: „Seggfej. Nem, csak viccelek ilyet nem szabad mondani. Túlfizetett.”

 

J.J. Wattról:

 

Michael: „Domináns játékos.”

 

Martellus: „Műmájer. Az NFL fele ilyen.”

 

Michael: „A nép imádja azt a J.J. Wattot, akit a tv-ben lát, de nem magát a játékost, hanem a jelenséget szeretik.”

 

Sam Bradfordról – nem bírták faarccal végigmondani, de:

 

Michael: „Az NFL legjobb irányítója.”

 

Martellus: „Ördögi.”

 

Michael: „Egy igazi Joe Montana.”

 

Tom Bradyről:

 

Martellus: „Ő az az ezüst róka, akiről hallottál már, de még sosem láttad élőben. Csak egy fotót kaphatsz róla, amiért egy évig kell sorban állnod.”

 

Jason Wittenről szintén Martellus:

 

„Utálom Jason Wittent. Értékelem a játékát, de magát a játékost mindig is gyűlöltem.”

 

Cam Newtonról:

 

Michael: „Az az irányító, akit a legszívesebben ütök.”

 

A Bennett testvérek örülhetnek, hogy azért nem büntethet a liga, mert egy másik játékosnak vagy ligaalkalmazottnak beszólsz, ellenkező esetben a karrierjük során szerzett fizetésük jó része már az NFL bankszámláján heverne.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!