Connect with us

Játékos Portré

Husain Abdullah – Út Mekkába és az NFL-be

Elzarándokolt Mekkába, máig buzgón betartja a Ramadán nagyböjtöt, miközben építgette az NFL-es karrierjét. Ám a sérüléseken ezek sem segítettek, így mindössze hét év után visszavonult Husain Abdullah, a Chiefs és a Vikings korábbi safety-je.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Út Mekkába

 

Abdullah soha nem számított igazi sztárnak sem az egyetemen, sem az NFL-ben. Draftolatlan újoncként került a Vikingshez 2008-ban, ahol leginkább csereként számítottak rá, de az évek során kezdővé nőtte ki magát. A 2011-es szezonra már abszolút ő volt az elsőszámú strong safety a csapatnál, csakhogy 15 hónap alatt összeszedett négy agyrázkódást, így veszélybe került az egészsége. Ezért aztán úgy döntött, hogy azt csinálja, amit minden hithű muszlimnak legalább egyszer az életben meg kell tennie: elzarándokolt Mekkába. Vele tartott felesége, a szülei és két testvére a tizenegyből.

 

1377484205000-c01-abdullah-26

 

A zarándoklat miatt kihagyta a teljes 2012-es szezont, azonban nem mondott le az NFL-ről. Mentálisan, fizikailag és szellemileg felfrissülve Abdullah azon dolgozott, hogy újra csapatot találjon magának, de időközben önmaga testi épségére is kényesen odafigyelt:

 

Meg kellett változtatnom a játékstílusomat, hogy a lehető legjobban védjem magam. Számomra megszűntek a hatalmas ütések. Visszatértem az alapokhoz: a feladatom az, hogy a földre vigyem a labdás embert. Ki kell ütnöm a labdát a kezéből, interceptiont kell szereznem, meg kell csinálnom a szerelést, de el kell kerülnöm az ütközéseket. Kivettem a nagy ütéseket a repertoáromból ” (The Players’ Tribne).

 

Diéta gondok

 

A safety remekül felkészült az egyéves kihagyás során, olyannyira, hogy a Chiefs még szerződést is adott neki, amit örömmel alá is írta. Nem is játszott rosszul, csereként 27 tackle-t, négy leütött passzt és egy picksixet ért el 2013-ban, 2014-re pedig a kezdő pozíciót is megszerezte Eric Berry mellett. Pedig nagyon nem volt egyszerű.

 

Miközben Abdullah azért robotolt, hogy kezdőként léphessen pályára, kénytelen volt böjtölni. 2014-ben ugyanis a Ramadan június 28-tól július 27-ig tartott, ami azt jelentette, hogy a safety kénytelen volt étlen-szomjan végigcsinálni az edzéseket. Napkeltétől népnyugtáig a játékos nem ehetett, nem ihatott, az edzéstől fájt mindene, és bármennyire is szeretett volna egy korty Gatorade-et, nem tehette:

 

Nehogy azt hidd, hogy azért csinálom, hogy megmutassam, milyen kemény vagyok. Amikor nincs a Ramadán hónapja, akkor nem böjtölök és játszok egyszerre. Ám most ezt kell tennem, mert Isten mindennél előrébb való.”

 

HT_husain_abdullah_kansas_city_praying_sk_140930_16x9_992

Az utolsó ütés

 

Az embert próbáló böjt ellenére Abdullah remekül játszott 2014-ben. Mind a 16 meccsen kezdő volt, 71 tackle-t, nyolc leütött passzt és egy picksixet jegyzett. Úgy tűnt, hogy a stílusváltás is bejött, hisz elkerülték a sérülések és különösképp az agyrázkódások. Aztán egy szerencsétlen játék miatt tavaly, a Bills ellen megnyert mérkőzésen elszenvedte az ötödik agyrázkódását. Ez után úgy döntött, hogy inkább befejezi. Nem azért, mert félt, hanem mert vannak számára fontosabb dolgok az életben:

 

Elkezdődik a szezon, megtelnek a stadionok és én nem leszek a pályán. Ez fájni fog, de amikor ránézek a legkisebb lányomra – illetve a másik három gyermekemre és a feleségemre – tudni fogom, hogy ez volt a helyes döntés.”

 

Bár a játékra nem volt nagy hatása, azért a története mégiscsak inspiráló. Hisz nem feltétlenül a túlszabályozás az egyetlen módja annak, hogy megóvják a játékosokat az agyrázkódásoktól. Tanítsák meg őket úgy játszani, hogy vigyázzanak magukra és a játékostársaikra. Abdullah ebben mindenképp követendő példa.

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!