Connect with us

Fantasy

Fantasy 2016 – Túlértékelt játékosok

A túlértékelt játékosok témaköre egy trükkös dolog. Itt sokszor abba a hibába esünk, hogy olyan neveket várunk akik hatalmas csalódást keltenek és borzasztó idényre számíthatunk tőlük. Ez persze nem feltétlenül igaz. Azon játékosokat könyveljük el overratedként, akik a velük szemben támasztott igen magas elvárásokat nem tudják megközelíteni. Ettől függetlenül még lehet jó idényük, sőt a való életben még jobbak is lehetnek az adott játékosok csak ez nem jelenik meg sok fantasy pont tekintetében. Ebben a cikkben, posztonként 2-2 játékost szeretnék elétek tárni, akik idén valószínűleg magasabb átlagos draftpozíciót tudhatnak magukénak, mint ami indokolható (a ranking helyeket egy hagyományos pontozású, 10 fős ligában kell értelmezni, average draft pozíció szerint).

 

Irányítók

 

Can Newton (ADP 17.43)

 

Az első név a listán rögtön trükkös. Nem várok borzasztó visszaeseést Newtontól, sőt passzjáték tekintetében talán még jobb is lehet Benjamin visszatérésével a regnáló MVP. A pontjai nagy részét azonban kiváló futójátékának is köszönheti, valamint rengeteg futott TD-jének. Szerintem ebben idén visszaesést várhatunk tőle, ezért nem érdemes idő előtt lecsapni rá. Még csak azt sem tudom tisztán kijelenteni hogy azt várom, hogy nem lesz a top3-ban a fantasy ligákban, de érzésem szerint nem várhatunk tőle akkora kiugró pontmennyiséget mint tavaly, így az első három körben semmiképpen nem vadásznék rá.

 

Andrew Luck (ADP 56.35)

 

Luck tavaly nem feltétlenül szolgálta meg a várakozásokat. Igaz sérüléséről nem ő tehetett és mikor a pályán volt, hozott szép számmal pontokat de többet vártunk tőle. Idén talán kicsit óvatosabban állunk a draftolásához, de a draft rankingokat böngésztve még így is a legjobb 5-7 irányító között számolnak vele.

 

Oakland Raiders v Indianapolis Colts

 

Márpedig szerintem teljesítménye fantasy téren nem fog óriási javulásnak indulni. Továbbra sem az a célja a Coltsnak hogy felelőtlenül engedjék futkározni „drága” ékkövüket, így jó pár értékes ponttól szabadítják meg a Luck tulajokat. Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a Coltsnak bitang nehéz dolga lesz az idény folyamán és nem a legkonzisztensebb fantasy termelők vannak a csapat elkapói közt sem.

 

Futók

 

David Johnson (ADP 6.38)

 

Nem nehéz felülni a David Johnson hype vonatra. A valóságban én is jócskán rajta csücsülök. Egy kiváló képességekkel megáldott futó, akinek a passzjátékoknál is a helyén a szíve és a goal line szituációknál is elő lehet szedni. A fantasy világában azonban jó ha vigyázunk vele. Ugyan ő szerepel a depth chart élén a Cardinalsnal, de két futó is várja a bizonyítást mögötte. Igaz hogy Ellington sérülékeny, Chris Johnson pedig már nem fiatal, de hiba lenne azt hinni, hogy nem kapnak szerepet a rotációban. David valószínűleg a munka oroszlánrészét magára vállalja, de mi van ha egy-egy drive végén pont pihentetés céljából nem ő kerül a célterületre? Továbbá igaz hogy a potens passzjáték a futójáték jó barátja, de a fantasy hatpontosokon nem tudnak osztozni soha. Márpedig a Cardinals passzjátéka legalább annyira él, mint a futójáték. Összességében nem gondolom hogy David Johnson ne szállítana fantasy pontokat, de jó ha eszünkben tartjuk a figyelmeztető jeleket is vele kapcsolatban, mikor olyanon gondolkodunk hogy 1/1-re őt rántsuk-e be.

 

Eddie Lacy (ADP 18.80)

 

A Packers bulldozer futója már tavaly is kapta az ívet rendesen teljesítménye miatt. Idén talán kicsit kisebbek a várakozások, de még mindig top 6-8 futóként gondolnak rá a rankingokban. A Packers támadójátéktól mindannyian fellendülést várunk idén, de ezt elsősorban a passzjátéknak fogják valószínűleg köszönni. Nelson visszatérésével Rodgers is újra jobban fog élni és azt se felejtsük el, hogy James Starks tavaly sok lehetőséget kapott. Lacynek biztosan lesznek jó fantasy mérkőzései, de egy konzisztens fantasy szezont idén se várok tőle, pláne nem azt hogy a második körben jó pick lenne.

 

Elkapók

 

Demaryius Thomas (ADP 31.72)

 

Talán Thomas esetében kell a legkevésbé magyarázni mik is a figyelmeztető jelek vele kapcsolatban. Ugyanis vagy mindenki kedvenc Sancho-ja fog neki dobálni vagy egy olyan játékos, akinek egyetlen kezdő mérkőzése nem volt még a profik között. A Broncos O-line-ja ha lehet, még borzalmasabb, mint volt a tavalyi szezonban, pedig az irányítók akkor is félve álltak be a snap mögé.

 

thomas-demaryius

 

Nem Thomas malmára hajtja az se a vizet, hogy nagy játékokat ritkán fogunk látni a Broncostól, hiszen Kubiak a konzervatívabb playhívásokat szereti, ehhez pedig legtöbb esetben Sanders alkalmasabb lesz.

 

Allen Robinson (ADP 16.53)

 

Robinson elképesztő évet zárt tavaly és már csak ez indokolhatja, hogy miért van a listán. Nehéz elképzelni, hogy meg tudja ismételni nagyszerű teljesítményét. Ugyan a csapat nem lett rosszabb, de a vezetőség igyekszik kiegyensúlyozottabb offense-t kialakítani. A futójáték szerepe tehát hasonlóan nagy lehet mint a passzjátéké. Ráadásul Robinson pontjainak egy részét 30,40, 50 yardos TD-kkel szerezte, ami nem feltétlenül konzisztenciát mutat, hanem hatalmas játékokat. Persze nem gondolom hogy nem ne futhatna idén is jó évet, de az az overall 7. hely elkapóknál, amit sok helyen várnak tőle, elég magasnak tűnik.

Tight endek

 

Gary Barnidge (ADP 63.25)

 

Az első tight endet könnyű volt kiszúrni. Előszőr is mert a Brownsba könnyű belerúgni Barnidge tavaly a homályból nagyon túlteljesített bármilyen elvárást, így nagyon magasra tolta idén az értékét, amit nehéz elképzelni, hogy idén abszolválni tudna. Másodszor pedig tavaly nem volt igazán jó elkapó a Brownsnál, idén ez megváltozott.

 

barnidge

 

Először is a drafton több használható célpont is érkezett a csapathoz, másodszor pedig Josh Gordon úgy néz ki visszatér. Ők pedig mind Barnidge targetjeit lophatják el.

 

Coby Fleener (108.33)

 

Brees évről-évre bebizonyítja hogy akárkiből képes egy sok yardos elkapót csinálni. Én ebben azért nem akarok hinni. Főleg nem Fleener esetében. Fleener egy tök átlagos tight end, aki ráadásul rendkívül sokat droppol. A Saints offense-nél pedig amúgy is téma, hogy mindig, mindenki megfelelő mennyiségű labdát kapjon el. Nem gondolom, hogy Fleener top10 TE lesz idén, sőt egyelőre úgy tűnik, hogy a kezdő pozíciójáért is meg kell küzdenie.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások