Elkezdődtek a keretszűkítések, a legnagyobb lapátra kerülő játékosokat pedig az Eagles adta Rueben Randle, Chris Givens jóvoltából. Randle-t idén szerezte meg a Philadelphia, de úgy fest, a Giantsben az utóbbi két szezonban összesen 1700 yardot és 11 TD-t szerző elkapóra nincs szüksége a csapatnak. Igaz, nem is mutatott semmit, ami miatt marasztalni kellett volna. Givens szintén zenész, bár ő eleve rosszabb pozícióból indult, mint elkapótársa. Így viszont tiszta az Eagles WR depth chartja: Jordan Matthews az első számú elkapó, mögötte pedig Nelson Agholor, Josh Huff és Dorial Green-Beckham küzdhet a snapekért.
A New England Patriots pedig kétéves hosszabbítást kötött a tavaly a Dolphinstól kikukázott Jonathan Freenyvel, így a 2018-as szezon végéig marad a csapatnál. A draftolatlan újonc három szezon alatt 42 tackle-t és egy sacket szerzett a Dolphinsnál és egyszer sem volt kezdő. Ezzel szemben a Patsnél első szezonjában 50 tackle-t és egy sacket jegyzett és hétszer kezdett. Elsősorban azonban a speciális egységben nyújtott teljesítményéért tartották meg a linebackert.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások