Vannak játékosok, akik szeretnek fűbe-fába belekötni. Josh Norman példának okáért az elkapókba szeret kötekedni, Odell Beckham után most épp Demaryius Thomasba kötött bele. Elmondása szerint ugyanis a Super Bowlon simán levette a pályáról a Broncos olyan sokra tartot elkapóját. Igaza is van különben, mindössze egy elkapást engedett neki nyolc yardért. Két dolgot viszont elfelejtett: egyrészt, hogy ő csinálta Thomason azt a holding büntetést, aminek következtében a Broncos megszerezte a mindent eldöntő TD-t, illetve, hogy Norman a vesztes csapatban volt. Thomas a legelegánsabb módon vágott vissza: feltöltött egy képet a Super Bowl gyűrűjéről.
Ez egyébként nem egyedi eset. Richard Shermannek is volt némi vitája arról, többek között Patrick Petersonnal, hogy Sherman elit játékos-e vagy sem, hiszen nem mindig a legjobb elkapón védekezik. Amikor Peterson megkapta a nagy pénzt, amivel a liga legjobban fizetett cornere lett, akkor Sherman feltett egy képet a gyűrűjéről és részéről le volt zárva a vita:

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
- Elveszítette kezdő falemberét a Texans
- 4 kérdés a Cowboys-Seahawks csütörtök esti rangadó elé
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
Legutóbbi hozzászólások