Az előszezon utolsó hete hagyományosan a cserék cseréinek a játszótere. A csapatok ilyenkor már nem játszatják legnagyobb sztárjaikat, főleg a sérülések elkerülése végett. Ez a hét egy jó alkalom a depht chart végén tanyázó játékosoknak, hogy megvessék a lábukat az 53-as rosteren. Idén azonban két csapat is úgy döntött, hogy a preseason 4. hetében is játszani fognak a kezdőjátékosok.
A Saintsnél és a Brownsnál is azt nyilatkozták, hogy a a kezdőjátékosok (legalábbis nagy részük) nem fog végig pihenni a hétvégén. A két vezetőedzőt valószínűleg két különböző cél motiválja, de az eszköz ugyanaz. Mindkét gárda borzalmas találkozókat játszott az előszezon folyamán, de különösen igaz ez a Saintsre, akik 0-3-al állnak és mind védelem, mind a támadósor alulteljesít. Sean Peyton elsősorban a támadófalra kíváncsi, ahol Andreus Peatot left guardba próbálgatják az elmúlt hetekben. Ezzel szemben a Brownsnál a teljes rendszerre kíváncsi Hue Jackson és elmondása szerint játékosainak minden játékpercre szükségük van.
Természetesen nem az egész mérkőzésen szeretné a kezdőket bevetni, de a találkozót valószínüleg velük kezdi meg. Érdekes az elgondolás, de nem biztos hogy a legcélravezetőbb lesz. Az ellenfelek ugyanis valószínűleg a cserékkel játszanak, így nehéz elképzelni, hogy valós képet kapnak majd a vezetőedzők a játékosaikról.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások