A Bills a draft folyamán keményen ráfeküdt a defense oldalra és főleg védőket választott a csapat. Az első és második körös választásuk is egy-egy nagy tehetség volt a saját posztján, így joggal örülhettek a Bills drukkerek. Reggie Raglandhoz és Shaq Lawsonhoz egyaránt nagy reményeket fűztek, de aztán hamar lehűlt a jókedv.
A két rookie ugyanis már a training campek alatt sérülést szedett össze, így Ragland biztosan, Lawson pedig valószínűleg kihagyni kényszerűl a szezont. Lawsonnak már egyetemi évei alatt is rengeteg sérülése volt és főleg vállfájdalmai visszatérő tűnetként jelentkeztek. Jelen állás szerint a PUP listán kezdi meg az évet, de állapota nehezen behatároltható. Ragland pedig kisebb műtéten esett át sérült térdével, ő biztosan nem húzza fel idén a csapat mezét.
A Bills linebacker sora még Raglanddal és Lawsonnal a soraiban is elég vékony lenne, így meg aztán egyáltalán nincs meg a mélység a keretben. Ennek orvoslására megszerezték a Green Bay Packers csapatától Lerentee McCray-t, aki tavaly még a Denver Broncos soraiban ünnepelhetett Superbowl győzelmet. Az ár pedig egy 2018-as egyelőre nem nyilvános draftpick volt, Egyértelmű hogy McCraytől nem várhatnak csodát, hiszen eddigi karrierje során 19 tackle-t és 1.5 sacket tudhat magáénak a 26 éves játékos, de egy próbát mindenesetre megér.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
- Elveszítette kezdő falemberét a Texans
- 4 kérdés a Cowboys-Seahawks csütörtök esti rangadó elé
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
Legutóbbi hozzászólások