Miután a Denver Broncos elveszítette egy ACL sérülés miatt Vance Walkert, így gyorsan pótlást kellett találniuk a védőfalba. A választásuk pedig a 29 éves veterán Henry Meltonra esett, aki nem is olyan rég még Pro Bowler volt, bár azóta nagyon nem jött ki neki a lépés.
Melton 2010-ben negyedik körös pick-ként a Chicago Bearsnél kezdte a pályafutását és ott is lett elismert játékos. Defensive tackle-ként 2011-ben és 2012-ben előbb hét, majd hat sacket szerzett, kiharcolt két fumble-t, a Bears pedig a 2013-as szezonra franchise taget tett rá. Csakhogy sérülés miatt mindössze három meccsen lépett pályára, Chicagóban pedig nem tartottak rá igényt. Ezután jött a Dallas, ahol nem találta korábbi formáját, csak három meccsen kezdett, de így is volt öt sackje, négy leütött passza, két összeszedett fumble-je és 17 nyomásgyakorlása.
A Cowboys összességében nem volt megelégedve Meltonnal, aki így a Bucsba került egy évre, mint csere DT. Viszont így is szerzett 30 tackle-t, 2 sacket, két leütött passzt és egy fumble-t, tehát csak meg-megvillant. Most a Broncosnál bizonyíthat ismét, ahol reális esélye van a kezdő pozícióra. A csapat hatalmasat szakíthat vele, hisz posztjához képest remek pass rusher, és olyan klasszisokkal, mint Von Miller, DeMarcus Ware és Derek Wolfe simán összejöhet neki 8-10 sack egy szezon alatt. Ha meg nem, akkor sincs gond, mert cserének jó és vélhetőleg 1-2 milliónál többet nem kap.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások