Állítólag senki nem beszélt Tre Masonnel december óta a Ramstől, talán még a költözésről sem tud. Mindenesetre a TMZ szerint nagyon komoly problémái lehetnek a harmadéves futónak, még az édesanyja is segítséget kért bizarr viselkedése, dührohamai és alvászavara miatt.
Még márciusban bedrogozva randalírozott a kocsijával, rendőröknek kétszer is sokkolót kellett alkalmazni, hogy egyáltalán kiszedjék őt a járműből. Márciusi letartóztatása óta négyszer is kiszálltak a rendőrők Mason házához. Július 23-án a TMZ szerint a kiérkező rendőröknek azt mondta, hogy betelefonál a Fehér Házba és kirúgatja őket, majd az al-Kaidáról kezdett el összefüggéstelenül beszélni. A karján volt egy vágás is, de nem kért orvosi segítséget, a rendőrök pedig a szobájában ököllel beütött falat és össze-vissza tört berendezést találtak. Az intézkedő rendőrök szerint Mason lényegében cselekvőképtelen volt.
Az edző Jeff Fisher elismerte, hogy régebb óta nem számolnak Masonnel, azonban komoly felelősséget vet fel, hogy miért nem tájékoztattak Mason nyilvánvaló mentális gondjairól senkit eddig.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások