Connect with us

Beharangozó

FK! Jóslatok 2016

Végre itt a szezon, csütörtök éjjel már éles focinak lehetünk szemtanúi, akár a Kandalló Kézműves Pubban is! Mi pedig idén is megpróbáljuk megjósolni, hogy mi fog történni az idény során. Aki hallgatja a podcastünket, már több tippre választ kaphatott, de ha lemaradtatok az AFC és NFC beharangozó adásainkról, akkor mindenképp ajánljuk pótlásukat. A tavalyi tippjeinkből azt szűrhetjük le, hogy szerencsére vagyunk annyian, hogy a legtöbb kategóriában legyen legalább egyvalaki, aki találatot jegyez.

 

fkjoslatokszeles

 

Természetesen az NFL egyik legnagyobb szépsége a kiszámíthatatlansága, ezért sem tippelt senki a Panthers rájátszásba jutására, az akkor még törzskommentelőként tevékenykedő chester ráadásul 1/1-esnek is beírta őket, tehát igazából mindegyik csapat reménykedhet még így a nyitómérkőzés előtt.

 

afcwest

 

Kezdjük is a címvédő csoportjával, ahol ugyan még megmaradt a Broncos fölénye szerintünk, de többen trónfosztást várnak, ráadásul a Raiders mellett a Chiefs is befutó lehet. Nem vállalunk merészet azzal a kijelentéssel, hogy ezen három csapat fog ádáz csatát vívni a csoportelsőségért, de meggyőző fölénnyel nem tudtunk kihozni senkit győztesnek.

 

afceast

 

Nem úgy, mint a keleti divízióban, ami az egyetlen az AFC-ben, ahol teljes konszenzusunk van és Brady négy mérkőzéses eltiltása ellenére sem gondolja senki közülünk, hogy letaszíthatja bárki is a New England-i brigádot a csoport első helyéről.

 

afcnorth

 

Északon jó ideje nagy csata dúl a Steelers, a Bengals és a Ravens között a divízió első helyéért, idén szerintünk kétesélyes a párharc és kilencből nyolcan egyébként úgy gondoljuk, hogy mind a Steelers, mind a Bengals rájátszás-résztvevő lesz, de erről kicsit később, a Wild Cardnál.

 

afcsouth

 

Ennél a csoportnál tavaly 0/10 volt a találati arányunk, és ez akár egy Colts Luck feltámadással ismét előfordulhat. Egyelőre azonban hajszálnyi előnnyel, 5-4 arányban a Texansnak adjuk a csoportot és a januári menetelés lehetőségét.

 

afcwild

 

Ahogy írtam fentebb, csak KGYM nem vár két AFC North csapatot a PO-ba, ellenben három AFC West brigádot igen. A Raiders egyedül Leonidasz007-nél marad otthon januárban, bezzeg a Broncosnak csak 5/9 esélyt adunk a rájátszásra. A Ravens és a Bills is kapott 1-1 szavazatot. Lesz vajon meglepetés, akire senki se számít?

 

nfcwest

 

Az NFC Westben tavaly csak jimboy találta el a trónfosztást és a Cardinals győzelmét, most többen címvédést várunk, de egyértelműen kétesélyes a csata a divízióelsőségért, az egymás elleni mérkőzések kulcsfontosságúak lehetnek. No meg hogy a Rams kit hányszor tud megtréfálni.

 

nfceast

 

Tavaly senki se talált ebben a csoportban, most nagy eséllyel lesz pontos tippünk, ugyanis egyedül az Eagles nem kapott voksot, a remek védelem tehát szerintünk nem elég segítség Wentznek. You like that, DreamTeam2.0 vagy újonc QB-RB tandem?

 

nfcnorth

 

Teddy Bridgewater kidőlése nálam mindenképp, de szerintem többünknél is változást jelentett az előzetes várakozásokhoz képest és így egyedül KGYM tart ki a lilák mellett, aki szerint a Bradford-trade is a csapat előnyére fog válni. Nagy fájdalom lehet ez a sérülés a minnesotaiaknak, ugyanis egy egészséges Teddy-B-vel a tavalyinál is tovább juthattak volna a rájátszásban. Így egyértelműen a Packersnek áll a zászló.

 

nfcsouth

 

Ebben a csoportban senki sem talált egy évvel ezelőtt, nagyon mellélőttünk a Panthers lebecsülésével. Most természetesen nem vétünk ekkora hibát, egyöntetűen Newtonékat várjuk a csoport élére.

 

nfcwild

 

Az NFC Westből mindenki két csapatot vár a rájátszásba, így kisebb mozgástér van az utolsó helyre. A Vikings többünk szerint odaérhet Bradforddal is, a Falcons kettő, a Buccaneers és a Lions egy-egy voksot kapott.

 

1-1

 

A rájátszás előtt kiderül ki lett a legrosszabb csapat a ligában. Tavaly a Redskinst tippeltük a legtöbben, így a 49ersnél reménykedhetnek, hogy ez egyfajta woodoo és idén ők juthatnak be az FK! borzalmas tippjeinek hátán a playoffba. Jimboy ellenben tavaly egyedül talált ebben a menüpontban a Titansszel. Most leonidasz és renningan között lehet nagy vita, hogy a Lions inkább az 1/1-re vagy a rájátszásra esélyes-e.

 

AFCgyoztes

 

És akkor mélyedjünk el a rájátszásban. Nagy fölénnyel várjuk a Patriotsot a Super Bowlba, a Steelers lehet a legnagyobb kihívójuk szerintünk a főcsoporton belül, de meglepetésre a Texans is kapott egy szavazatot.

 

NFCgyoztes

 

Az NFC-ben talán nehezebb volt a helyzetünk, a West dominanciáját várjuk ebben a főcsoportban. Tavaly a Panthers természetesen senki se tippelte ide, de érdemes kiemelni a tavalyi jóslatainkból jimboyt, aki nagyon közel volt a Ravens-Eagles Super Bowl tippjével.

 

SB

 

Ahogy tavaly, úgy idén is 7 tippünk van a végső győztesre, warwolf egyenesen hazai Super Bowl-győzelmet vár Houstonban. Szerintetek melyikünknek sikerül most telibe trafálnia?

 

Egyéni díjazottak

 

MVP

 

Az MVP címre is elég sok jelöltünk van, konkrétan kilencen hét különböző játékosra voksoltunk. Legmeglepőbb Jameis Winston lehet, de ha chester jóslata alapján a nehéz sorsolás ellenére is bevezeti a Buccaneerst a rájátszásba, még akár esélye is lehet rá. Természetesen az irányítók vannak túlsúlyban, habár én nagyobb fölényt vártam volna a poszton, de nem lehet elvitatni a támadók oldaláról Antonio Brown kvalitásait és esélyeit sem. Luke Kuechly, mint védőoldali pick kifejezetten meglepett, ugyanis Lawrence Taylor 1986-os szezonja óta nem kapta meg egyetlen védő sem ezt a díjat. Vajon most, 20 év után jött el az ideje?

 

OPOY

 

Az év támadója mindig trükkös, hiszen kvázi a második legjobb játékost kell megtippelni. Csak egy irányítót találunk a listán, ami szintén kissé meglepő lehet történelmileg. Sokszor nyerik ezt a díjat futók, így kerülhet képbe Todd Gurley, aki másodévében is hasíthat, Rowi pedig egyenesen úgy gondolja, hogy Zeke Elliott nem csak az év újonc támadója lesz, hanem annyira erős rookie szezont produkál majd, hogy az összes támadót kenterbe veri. Antonio Brown és Julio Jones nevezése azért érdekes, mert 1993 óta nem nyerte elkapó ezt a díjat (Jerry Rice). Azonban egyre inkább a passzjáték felé tendál a liga, így könnyedén bekövetkezhet ez is idén. Vagy Rob Gronkowski kerül ki győztesen?

 

DPOY

 

Tavaly azt írtam, hogy aki nem JJ Wattra szavaz az elkövetkező ezer évben, az nem is ért a focihoz. Érdekes, hogy idén már csak egy voksot kapott a Texans kiválósága, aki az utóbbi négy évben háromszor nyerte el ezt a dicső címet és épp a most két szavazatot kapó Luke Kuechly tudott beférkőzni 2013-ban Watt trófeái közé. Tyrann Mathieu 2015-ben is befutó lehetett volna, azonban sérülése végett vetett szezonjának és DPOY-reményeinek. Khalil Mack a legnagyobb esélyes nálunk és egy újonc, Vernon Hargreaves is felkerült a jelöltjeink közé.

 

OROY

 

Hatalmas többséggel Ezekiel Elliottot várjuk az év támadóújoncának, ami egyáltalán nem lenne meglepetés. Rajta kívül a saintses Michael Thomas, a titanses Tajee Sharpe és az egyelőre legjobb rookie QB-nak tűnő Dak Prescott kapott 1-1 szavazatot.

 

DROY

 

Az év védő újonca címet általában nehéz megjósolni, most Jalen Ramsey és Robert Nkemdiche kapták a legtöbb voksot, de Vernon Hargreaves, Karl Joseph és Leonard Floyd is kapott 1-1 jelölést.

 

CPOY

 

Az év visszatérői között is találunk érdekes figurákat. Jory Nelson vitte a prímet nálunk, de a Brownsból is érkezett két jelölt a Redskinsben mellőzött Griffin és az eddig eltiltott Gordon személyében. KGYM Keenan Allentől vár remek visszatérő szezont és Andrew Luck esélyeit se hanyagoljuk el.

 

HCOY

 

Újabb cím, amit kifejezetten nehéz jósolni, hiszen sokszor kapja olyan főedző, aki meglepetésre sikerre vezeti csapatát. Bruce Arians és Pete Carroll nem ebbe a kategóriába tartozik, de Jack Del Rio, Gus Bradley és Bill O’Brien valószínűleg ezért kaptak szavazatokat, hiszen kisebb csapatokat (Raiders, Jaguars, Texans) vihetnek a rájátszásba.

 

Bold Predictions

 

Végül pedig jöjjenek merész jóslataink, fejenként kettő.

 

balentin:

 

1) Antonio Brown megdönti az egy mérkőzésen elért all-purpose yardok rekordját (404).

2) Lesz olyan forduló az idei szezonban, ahol 5 vagy több újonc QB fog kezdőként a pályára lépni (és az nem az utolsó lesz).

 

chester:

 

1) Roberto Aguayo maximum 3 mezőnygólt vagy extra pontot fog elrontani a szezonban.

2) Legjobb szezonjában Rob Gronkowski egy elit tight end mellett 1327 yardot és 17 TD-t szerzett. Ezt idén meg fogja dönteni mindkét mutatóban.

 

warwolf89:

 

1) A 49ers 0-16-tal zárja az évet.

2) Jared Goff 1500 yard alatt marad első évében, de emellé 20+ INT-t dob. A legrosszabb 20+ INT-s újonc szezonnal Matthew Stafford és Mark Sanchez rendelkezett eddig, de előbbinek 2267 yardja, utóbbinak pedig 2444 yardja volt.

 

giphy

 

KGYM:

 

1) Big Ben, Antonio Brown, és Le’Veon Bell nem fognak együtt a pályán lenni (tehát kispad is, ha be van öltözve) 240 percnél többet a szezonban.

2) A Browns legalább 8 győzelemmel zárja a szezont.

 

renningan:

 

1) RGIII két év kvázi kihagyás után kezdeni fog a Brownsban: 3500 passzolt, 600 futott yardot és 30 total TD-t tesz bele a közösbe, miközben tíznél kevesebbszer adja el a labdát. Bár a Browns nem jut be a rájátszásba, őt beválasztják a Pro Bowlba.

2) A 3-4 meccses eltiltásuk ellenére mind Le’Veon Bell, mind Tom Brady, mind Josh Gordon benne lesz a három legtöbb yardot (futott, passzolt, elkapott) szerző játékos között és mindhármójukat All Pronak választják.

 

rowi:

 

1) Utoljára 2011-ben fordult elő (Browns, 4-12), hogy egy csapatnak az összes meccse 50 pontnál kevesebbet hozzon. Amennyire vissza tudtam keresni (1992-ig), amelyik csapat ezt tudta, az sosem végzett pozitív mérleggel, sőt. Most ezt a Broncos viszont szintén előadja, és ha nem is fordított mérleggel, de legalább is pozitívval. Vagyis minden meccs under 49,5 ÉS legalább 9-7-es mérleg.

2) A nagy öreg Peyton Manning karrierje során számolatlan rekordot megdöntött, egyet nem sikerült, ez pedig az egy szezonban futott LEGKEVESEBB yard rekordja. Manning 2013-ban -31-ig jutott, 1974-ben Larry Brunson viszont -33-ig, de idén lesz valaki, aki ezt alulmúlja.

 

peytonboot

 

Leonidasz007:

 

1) Egy futó az összes alapszakasz meccsén szerez TD-t, erre sosem volt még példa.

2) JJ Watt nem lesz a top5-ben szerzett sackeket tekintve (feltéve, hogy legalább 14 mérkőzésen játszik).

 

jimboy:

 

1) Amióta 16 meccses az alapszakasz, a 2000-es Baltimore Ravens rendelkezik az egy szezonon belüli legkevesebb engedett TD-vel, szám szerint 18-cal. Ezt idén két csapat is megdönti.

2) Lesz olyan tavalyi csoportgyőztes, aki idén utolsó lesz a csoportjában és az nem az NFC Eastből kerül ki.

 

katonadani:

 

1) Ezekiel Elliott megdönti az újoncok által szerzett legtöbb futott yard rekordját, amit a legendás Eric Dickerson tart 1808 yarddal. Ez egyébként a valaha volt legjobb 20 futó szezon közé is emelné egyből a Cowboys újoncát.

2) A valaha volt legtöbb sack egy szezonban egy 1/1-estől Bruce Smith nevéhez fűződik, aki 1990-ben 19 zsákolást tudott bemutatni. Jadeveon Clowney idén beállítja ezt.

 

A ti jóslataitokat és bold predictionjeiteket is várjuk a kommentek között!

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!