Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó – Texans@Patriots

Péntekre virradólag ezúttal két 2-0-s mérleggel rendelkező csapat feszül egymásnak, akikről a szezon elején nem feltétlenül gondoltuk volna, hogy két hét után is veretlenek maradnak. A Texanstól nem voltunk elájulva, hiába a J.J. Watt nevével fémjelzett domináns houstoni védelem, az Osweiler idehozatalával keletkezett kérdőjeleket a támadósorban nem tudtuk figyelmen kívül hagyni, annak ellenére, hogy Will Fuller személyében egy kifejezetten tehetséges elkapótársa lett DeAndre Hopkinsnak, valamint Lamar Miller megszerzését követően vélhető volt, hogy a futójátékban sem lesz visszaesés.

 

És bármilyen furcsa azt leírni, hogy meglepetés a Patriots 2-0-s szezonkezdete, attól még így van. Tom Brady négy mérkőzésről való eltiltását követően jópáran a nyeretlen első négy hetet sem tartották kizártnak, ám úgy nagy általánosságban úgy voltak vele az emberek, hogy egy, legjobb esetben két győzelmet összegereblyéznek a klasszis irányító nélkül is Bill Belichick tanítványai. Arra persze senki nem gondolt, hogy már az első két héten megszerzik ezt a két győzelmet ráadásul úgy, hogy először idegenben legyőzik Gronk, Solder, Lewis nélkül a végső győzelemre is esélyes Arizona csapatát, majd ezt követően meglehetősen simán lépnek át a minden évben nagy reményeket tápláló, ám annál nagyobbat koppanó Miami Dolphinst.

 

A Texanst lesajnálása vélhetően a Jacksonville körüli hype-nak tudható be, illetve annak, hogy Andrew Luck sérülése miatt volt tavaly a Colts annyira ócska, amilyen tavaly, így az új szezon beindultával egy teljesen egészséges Luckkal ismét visszatér az AFC South trónjára majd az Indianapolis. Ez persze még megtörténhet, hosszú még a szezon, azonban a legkonzisztensebb teljesítményt a csoport csapatai közül kétségkívül a Texans mondhatja magáénak.

 

Mind támadó, mind védőoldalon rendkívül magabiztosnak tűnik a csapat. A védelemből Watt mellett mindenképp ki kell emelni a korábbi 1/1-es Jadeveon Clowney-t, akit sérülése, majd visszafogott teljesítménye miatt túlságosan korai választásnak tartottak – egyesek már-már bustként kezdték el elkönyvelni. Idén azonban gyakorlatilag profi pályafutása során először semmilyen nyavalyája sincsen, így Wattal karöltve riogathatja az ellenfél irányítóit, miközben a védőfal közepét Wilfork megoldja, hátulról pedig Mercilusék besegítenek. A secondary pedig ugyan hatalmas játékokat nem mutat be, de hoz egy konstans megbízható teljesítményt eddig.

houston_texans_t670x470

Az egész egység nagyon egyben van. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy mindössze 178.5 yardot passzoltak ellenük eddig átlagban a két találkozón és engedett futott yardok számában is 96-ot engedtek eddig, összesen pedig 26 pontot tudtak felrakni ellenük a táblára. Persze ez egy kis minta és nem feltétlen enged sokra következtetni (majd ha a 8. hét után is ilyen számokat hoznak, akkor majd elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire elit is a Texans D. Spoiler: nem az.), azonban jelzés értékű, hogy sem a Bears sem a Chiefs nem volt képes áttörni ezt a védelmet. Utóbbi számít igazán erőfelmérőnek.

 

Erre az elit védelemre most is szüksége lesz a Texansnak, ugyanis hiába nincs elit irányító a csapatban – sőt jelenleg úgy néz ki, még az elit első számú cseréje sem lesz bevethető – valahogy mindig sikerül egy szinte tökéletes gameplannel kirukkolnia Josh McDanielsnek, a Patriots támadó-koordinátorának. A Cardinals ellen azt húzta meg, hogy a TE játékot gyakorlatilag feladta és Bennettnek csak és kizárólag az volt a feladata, hogy a jobb oldali tackle-nek, Cannonnak segítsen a blokkolási feladatokban. Egy hétre rá, pedig gyakorlatilag Bennett volt a meccsnyerő ember, illetve előhúzták a futójátékot is a Dolphins ellen. Blount nagy napja persze összefüggésben állt azzal is, hogy Garoppolo megsérült a harmadik negyedben, így az újonc Brissettnek kellett beugrania, akinek nyilván az volt a legfontosabb feladata, hogy ne veszítsen labdát, de az időt futtassa. Így került Blount reflektorfénybe.

61ec5e8056a24e9cace57f41ed308c9d-61ec5e8056a24e9cace57f41ed308c9d-0

 

Nagy kérdés Brissettel kapcsolatban, hogy milyen gameplant tesznek elé. Feltehetően sokkal jobban fog a futás felé tendálni, mintha Garoppolo irányítana, ráadásul az újonc irányító még mobilisabb is, mint Jimmy, így az esetleges nyomás elől is jobban tud szabadulni hogyha a szükség úgy hozza, csak hát ugye a rutintalanság nem épp az ő malmára hajtja a vizet. Hasonlóan érdekes kérdés lesz, hogy Gronk hadra fogható lesz-e már a találkozón (ő maga bizakodó, de game time decision lesz). Ha ő is és Bennett is harcra készek lesznek, akkor a rengeteg két tight endes felállás borítékolható, hiszen mindketten biztos célpontnak mondhatók, ráadásul mindketten kiválóan blokkolnak, így a futójáték is gördülékenyebb lehet.

 

Nem véletlenül hangsúlyozom a futójátékot, hiszen a Patriotsnak elsősorban ott lehet keresnivalója. A támadófal – habár egyelőre egész jónak tűnik – nem feltétlen lesz képes sokáig tartani a houstoni pass rusht, elsősorban Cannon teljesítménye lesz kulcsfontosságú ilyen szempontból. Brissettnek feltehetően gyorsan kell majd szabadulnia a labdától, így rövid screen játékok és 5-10 yardos passzok lesznek a leggyakoribbak, ha neki kell passzolnia, vagyis Chris Hogantől nem feltétlen várhatunk nagy estét, ellenben Edelmannel és Amendolával, akik erre a szerepre tökéletesen alkalmasak.

 

A Texans támadósorát nagyon okosan vezeti a friss franchise qb, Brock Osweiler. Tavaly is láttuk, hogy egy jó védelemmel a háta mögött és egy decens futójátékkal tud meccseket nyerni és ezt a formáját eddig itt is hozza. Két fő célpontja között szinte ugyanúgy osztja el a passzait, akik ezt meg is becsülik és élnek vele. Az első körös újonc, Will Fuller szó szerint berobbant a ligába, hiszen DeSean Jackson óta ő az első olyan újonc elkapó, aki első két meccsén is 100 elkapott yard fölé tudott kerülni. Melléjük jön még a Miamiban kissé alulértékelt Lamar Miller, aki mind elkapásban, mind futásban decensen teljesít. Erre pedig szükség lesz, hiszen a Patriots eddig nem igazán engedett teret az ellenfél futóinak. David Johnsonnak volt az első héten egy nagy futása, azon kívül kordában tudták tartani, a Miami pedig helyzetéből adódóan (nagy hátrány) nem engedhette meg magának a futójátékot.

 

A New England védelméből Dont’a Hightower játéka továbbra is kérdéses. Az ő hiányát kihasználva lehet igazán esélye a Texansnak egy jó futójáték működtetésére, ha pedig az működik, akkor már csak az a kérdés, hogy hányszor tudja megverni Fuller és Hopkins a Pats cornerbackjeit, Logan Ryant és Malcolm Butlert.

19373225-mmmain

 

A Patriotsnál pedig nyilván az lesz a legnagyobb kérdés, hogy mennyire lesz lehetősége az újonc Brissettnek felvenni a mérkőzés ritmusát, mennyire fogják már a mérkőzés elejétől kezdve terrorizálni a Texans védői. Ha sikerül egy közepes szinten megvédeni, akkor egy Siemianhoz hasonló teljesítmény egy jó Blounttal megfejelve már elég lehet a győzelemhez.

 

A támadósoroktól rengeteg futást, egyébként pedig a védelmek dominanciáját várom, így egy kevés pontos mérkőzést, melynek a végén a hazaiak maradnak 100%-osak.

houne

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!