Noha a tegnapi hírekben még az szerepelt, hogy sem a Broncosnál, sem a Panthersnél nincs olyan játékos, aki térdelne a nemzeti himnusz alatt, amitől most hangos az amerikai sajtó, mégis akadt valaki, aki ezzel fejezte ki a nemtetszését.
“Nem a hadsereg, a rendőrök vagy Amerika ellen vagyok, hanem a társadalmi igazságtalanság ellen.” – mondta Brandon Marshall, miután egyedüliként nem állt fel az amerikai himnusz alatt. Marshall támogatja Colin Kaepernick kezdeményezését a rasszizmus és brutalitás ellen, ahogyan hajlandó több alapítványnak is pénzt adományozni, ezzel segítve számos szervezet erre törekvő munkáját. A Broncos nem tervezi megbüntetni játékosát, ahogy az az alábbi közleményben is áll:
“Habár szervezetünk arra biztatja a játékosainkat, hogy álljanak fel a nemzeti himnusz alatt, megértjük és tiszteletben tartjuk, ha valaki a saját egyéni döntése miatt ezt nem teszi meg.”
A mérkőzést követően Gary Kubiak is hozzászólt a témához: “Brandon egy jó srác, a csapat egyik vezéralakja, én pedig hiszek a játékosaimban.” – utalva arra, hogy minden játékosa tisztában van vele, mit miért tesz, és hogy tetteiknek milyen súlya van a médiában és társadalmi megítélésben egyaránt. Végül Brandon Marshall kiegészítésével zárjuk a cikket:
“Úgy gondolom ez a jó módszer ahhoz, hogy kifejezzük magunkat. Az egyetlen, ahol fel is figyelnek arra amit csinálunk, amiért csináljuk. Főleg, amikor olyan véleményekkel találkozok, hogy mi csak azért vagyunk, hogy a fizető közönséget szórakoztassuk, baromság. Az ilyen emberek figyelmét csak így lehet felkelteni, Colinnak pedig sikerült.”

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások