Connect with us

Best of

Best of week #2

A második hétről is összeszedtük a legszebb/legérdekesebb/legviccesebb jeleneteket, nem csak az NFL, hanem az egyetemi foci világából is. Bőven van mit nézni.

 

A hét edzői utasítása még csütörtökön keltette fel érdeklődésünket:

 

sro9guh-imgur

 

A hét edzői jelzései az Auburn egyetemről jönnek, van itt minden a varázslatos iskolabusztól kezdve a narancson és a tini nindzsa teknőcökön át a suli volt sztárirányítójáig, Cam Newtonig.

 

hetiedzoijelezek

 

A hét fordítása természetesen a Ravensé, akik 20-0 után egy blokkolt extra pont utáni visszahordással kezdték meg a felzárkózást. Ki más lehetett az ellenfél, mint a Browns, akik utoljára 1961-ben vezettek legalább 18 ponttal az első negyed után. Nyilván elszórakozták.

 

ahetforditasa

 

A hét hülye bírói ítélete is a mérkőzés krónikájához tartozik, enyhén túlzónak tartjuk, hogy ez az eset zászlót ért:

 

 

Ha már hülyeségeknél tartunk, akkor a hét hülyéje címet az SC State visszahordója, Ahmaad Harris zsebelte be, aki nem akarta visszahordani a kirúgást, így odadobta a sporinak azt. Ő nem kérte, a Clemson speciális egysége viszont igen, így TD született:

 

 

A hét kickoffja kapcsolódhat ide, ritkán látunk az ellenfél 20 yardosáról elvégzett rúgást, 3 büntetés után azonban ez is lehetséges:

 

ahetkickoffja

 

A hét puntja pedig így nézett ki:

 

 

A hét visszahordása, avagy a hét részegembere cím Ted Ginnt illeti:

 

 

A Patriotsnál gondban vannak az irányító-helyzettel Garoppolo sérülése után, így alternatív megoldásokhoz folyamodhatnak. A hét csereirányítója címet így az alábbi úriemberek kapják meg:

 

manningpats

 

ahetcsereqbja

 

Ide kapcsolódik a heti fakebrady díj is, ami mint kiderült, Wes Welkeré.

 

 

A hét logócseréje egy különleges kategória, ahol úgy gondolták a tévés kollégák, hogy a Redskins rézbőrűeket sértő logóját lecserélik. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy ezzel jobb lett-e a helyzet…

 

ahetlogoja

 

Ehhez a meccshez tartozik a heti “you like that?!” is:

 

https://vine.co/v/5nAlEWTU3aO

 

A hét interjúalanya a vikingsos Stefon Diggs, akinél jobb arcokat nehéz vágni ilyen rövid időn belül.

 

 

A hét QB-hitje díjat ketten is elnyerték, de ellenkező előjellel. Egyrészt Jalen Hurts, az Alabama irányítója szenvedő oldalról:

 

 

Másrészt Matt Stafford átadó oldalról:

 

 

Staffordnak volt egy sokkal bénább megmozdulása is, a különleges hangzású hét térdelése címet is neki ajándékozzuk:

 

 

A hét/év elkapása könnyen lehet Noah Browné, aki nem csak a labdát, de az ellenfél cornerbackjét is elkapta:

 

 

A hét pólójára hétfő éjjelig kellett várnunk, de Josh Bellamy csak elhozta nekünk. Igen, az ott a pólón saját maga.

 

ahetpoloja

 

Sajnos sérülésekből sem volt hiány. Ugyan ezeken nem szabad nevetni, azért kettőt megmosolyogtunk. A hét hülye sérülése Desmond Trufanté, aki ünneplés közben húzta meg magát.

 

 

A hét szerencsétlen sérülése pedig Darius Butleré, akit hat ponttól fosztott meg az a fránya boka…

 

 

Azért van akinek sikerült megmeneküli a sérüléstől, a hét megmenekülése Dre Kirkpatrické, akit majdnem lefejezett a CBS logó…

 

 

Félig ide kapcsolódik a hét döntése is Osweilertől, aki inkább nem próbálta blokkolni a nála közel 50 kilóval nehezebb Donari Poe nose tackle-t:

 

 

A hét adjustmentje Dan Quinné, a Falcons főedzőjéé:

 

 

A heti bold predictionünk egy olyan rovat, ahol megdicsőül egyik szerkesztőnk, mert bejött a merész jóslata. Az első idei találat épp az enyém lett… *vállveregetés* … Egyébként renningan boldja (Bradford lesz a legjobb QB a fordulóban) sem járt olyan messze az igazságtól, pedig jól kiröhögtétek…

 

bold

 

Von Miller ezzel a strip-sackkel hozta el nekem az üdvösséget, habár szerintem két fél sacket nem is írtak be neki, tehát 3 helyett a meccs alapján 4 is állhatna a neve mellett. Michael Strahan pedig féltheti a sack-rekordját.

 

 

 

A hét futásmegállítása a szörnyeteg Jadeveon Clowney nevéhez fűződik:

 

https://vine.co/v/5nAeIKxbLga

 

A hét kötéltánca a 33 éves Frank Gore-é, akinek mozgáskoordinációját és kecsességét a tizenévesek is megirigyelnék:

 

 

A hét gátfutása címet ketten is elnyerik, egyrészt persze LeGarrette Blount, másrészt Devin Hester.

 

 

 

A hét stiff armja Martellus Bennetté, aki Byron Maxwellt rakta arrébb, akit Blount is átugrott, nem volt tehát jó napja a korábbi Seahawks-cornernek.

 

https://vine.co/v/5nDAt6DKddp

 

A hét fejese díjat Mark Barron kapja, vagy ha a túloldalról nézzük, akkor a hét headshotja díjat Russell Wilson.

 

ahetfejese

 

A heti Cardinals QB-challenge-et Carson Palmer vesztette el a való életben, itt nálunk nyertesként dicsőül meg:

 

 

A heti triple-coverage díjat csak azért veszem elő, mert Wentz az isten (de tényleg, elképesztően jól játszik, a PFF-nél például a legjobb QB-osztályzatot kapta az első két hét alatt), illetve hogy kicsit promózzuk a Triple Coverage névre hallgató podcastünket. Amiről persze eszünkbe is jutott, hogy ki kéne jönni egy új résszel.

 

 

A végére hagytam a kedvenc szekciómat, a hét szurkolóit és a hét reakcióit, láthattunk elég sok jelöltet. Kezdjük előbbiekkel.

 

A nézőtéren láthattuk ezt a kissrácot még szombaton:

 

ahetszurkoloja

 

Hétfő éjjel pedig ezt az úriembert:

 

ahetszurkoloja2

 

A két kategória közti átmenetet képezi az a Buccaneers-szurkoló hölgy, aki tökéletesen leírta csapata vasárnapi teljesítményét:

 

https://vine.co/v/5nb5VUP6Fpa

 

A reakciókat pedig kezdjük Pete Carrollal, aki a hét dühös edzője:

 

 

Folytassuk Jared Odrickkal, aki pedig a hét dühös játékosa:

 

ahetduhosjatekosa

 

Cassius Marsh bemutatja, hogy milyen az, amikor megtudod, hogy kikapsz a Ramstől, akik múlt héten nulláztak a 49ers ellen:

 

ahetreakcioja_kikapszaramstol

 

Aaron Rodgers pedig azt mutatja meg, hogy milyen az, amikor Sam Bradford ellen kapsz ki:

 

 

Természetesen a heti manningface sem maradhat el:

 

manningface

 

Végezetül pedig a heti cutlerface díjat osztjuk ki a jó öreg Jaynek, aki haláli nyugalommal és beletörődöttséggel tudja tudomásul venni, ha az ellenfél védelme leparancsolja a pályáról vagy épp eladja a labdát.

 

cutlerface

 

Már csak a sör és a cigi hiányzik:

 

cutlerface2

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!