Elhoz új csapatába az az edző, akivel három évig együtt dolgoztál, elcserélik előled a kezdőirányítót, erre kiszorít téged a resdhirtednek szánt újonc? Te sem lennél boldogabb!
Chase Danielnek amilyen hamar jött volna a lehetőség, hogy végre kezdő lehessen, olyan hamar elment. Carson Wentz hátsérülése ugyanis helyrejött, Doug Pederson pedig nem is habozott őt nevezni a Sasok kezdőjébe a Browns ellen. Daniel csalódottságát is meg lehet érteni, talán nem erre számított amikor olvasta a híreket az újságban.
“Úgy gondolom bárki csalódott lenne az én helyzetemben. De higgyenek nekem, ez nem fog a felkészülésem rovására menni, ugyanúgy csinálom tovább amit eddig. Carson készen áll a profi futballra, övé a kezdő, és nekünk e szerint kell felkészülnünk a szezonra. Számomra persze ezek nem jó körülmények, de ez van, csapatban játszom, emiatt csapatjátékosként fogok viselkedni. Azon vagyunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból a szezonban, az edző úgy gondolta, hogy erre Carson alkalmasabb, de ezzel semmi gond nincs. Ahogy mondtam, csinálom tovább amit eddig, valamint segítek az ifjoncnak amiben kell, mert ez egy csapatjáték.” – nyilatkozta az érintett a csnphilly.com-nak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások