A Denver Broncos legyőzte az Indianapolis Coltst, de cserébe hosszabb időre elveszítették a védelmük egyik vezérét.
A pass rusher DeMarcus Ware singcsont törést szenvedett, pontos időpont a visszatérésére nincs. A Panthers linebackere, Thomas Davis tavaly az NFC döntőn szenvedett hasonló sérülést, akkor egy gyors műtétnek és intenzív rehabnak köszönhetően két hét múlva már játszani tudott a Super Bowlon, de nagy fájdalmak között. Sem a Broncosnak, sem Ware-nek nem kell ennyire sietni, de jó eséllyel a következő 2-3 mérkőzésen nem látjuk, de ez könnyen lehet hosszabb kihagyás is.
Az extraklasszis pass rusher egyébként ezzel súlyos milliókat bukhat. A szerződését ugyanis idén módosították, 3,5 millió dollárt alakították át ösztönzőkké: 1,25 milliót kap nyolc, 2,5 milliót kilenc, 3 milliót 11, 3,5 millió dollárt pedig 13 sack után. Eddig két meccsen két sackje volt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások