Connect with us

Minden ami NFL

Ez volt Adrian Peterson utolsó szezonja a Vikingsban

Mivel Adrian Peterson, minden idők egyik legeredményesebb futója térdsérülés miatt jó eséllyel kihagyja a teljes idei szezont, a szurkolók lassan készülhetnek is a búcsúra. Egyszerűen sem szakmailag, sem pénzügyileg nem éri meg őt a csapatnál tartani.

 

adrian-peterson-1024

 

Peterson a 2007-es draft első körének hetedik választásával került a csapathoz. Hétszer lett Pro Bowler, ugyanennyiszer lett All Pro, 2012-ben 2097 futott yarddal rájátszásba repítette a Vikingst és elnyerte az MVP címet. Azonban 2012 már messze van, és bár AP tavaly vezette a ligát futott yardokban és TD-kben is, igazából az utóbbi három évben már ráfizetés a csapatnak.

 

Peterson az utóbbi időben csak pénzkidobás

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Kétségtelen tény, hogy Peterson volt az utóbbi évtized legjobb futója. Ez a Vikings azzal honorálta, hogy rengeteg pénzt adott neki

 

2011-ben a csapat megegyezett egy 7 éves szerződésben, ami 100 millió dollárt ért, amiből 36 millió dollár teljesen garantált volt. Ezzel Peterson lett minden idők legjobban fizetett futója. Azonban a 36 millió dolláros garantált tartalom nem egy olyan hatalmas összeg összességében, Peterson az utolsó három szezonjában hiába kereshetett volna 45 milliót, bármikor elküldhette volna a Vikings halott pénz nélkül.

 

Ezen jól össze is vesztek a felek, Peterson 2015-ben le is lépett volna Minnesotából, ha teheti. A vita addig tartott, míg a futó ki nem harcolt magának egy szerződésmódosítást, aminek következtében a 45 milliójából 24 garantálttá vált, összességében pedig 27 millió dollárt kapott kézhez. Ezzel még nem is lenne olyan nagy gond, hisz mégis csak a liga egyik legnagyobb sztárja, bár 29 éves futóknak nem szoktak ekkor pénzeket adni. Okkal.

 

A futó az egyik legjelentéktelenebb poszt manapság, könnyen pótolható, gyorsan kopó elemei a játéknak. Peterson ennek megfelelően meg is sérült idén, mindössze két mérkőzés és 50 futott yard után. Vagyis 240 ezer dollárt kapott futásonként. 2014-ben pedig eltiltatta magát, ami 11,75 millió dollárjába került a Vikings fizetési sapkájának. Tehát az utóbbi három évben 37 millió dollárt keresett összesen és egyetlen szezont játszott végig. Persze ez az NFL, bárki bármikor megsérülhet, de ennyit nem szokás bukni egy futón, főleg Peterson teljesítményére való tekintettel.

 

Tényleg annyira jó volt Adrian Peterson?

 

Peterson átlagban 14 millió dolláros fizetéssel a liga legjobban kereső futója. A második a sorban utána LeSean McCoy 8 millió dollárral. A frissen újraigazolt Doug Martin 7,1 milliójába kerül a Bucsnak, a sérüléséből lábadozó Jamaal Charles 7 millióba, a Broncos kezdője, CJ Anderson pedig már csak 4,5 milliót kóstál, míg DeAngelo Williams csak kettőt. Bármilyen jó is Peterson, vagy bármilyen jó is volt Peterson, nehezen védhető, hogy ér annyit, mint például Lamar Miller, CJ Anderson és Theo Riddick együtt. Sőt, ha visszamegyünk 2010-ig, nem mondhatjuk el, hogy szimplán a számok alapján AP ér 6 millióval többet, mint a második legjobban fizetett futó.

 

ap

A számok éves átlagot mutatnak, az egészséges szezon pedig a legalább 200 futókísérletes szezonokat takarja

 

Persze ezek csak számok (habár nagy általánosságban AP-nek volt a fenti futók közül szinte mindig a legjobb támadófala). Aki látta már AP-t játszani, az tudja, hogy olyan playmaker képességei voltak, amik egyszerűen ámulatba ejtettek mindenkit. Viszont nem mondanám azt, hogy sokkal jobb futó lett volna például Marshawn Lynch-nél, sőt, ha csak a produktivitást nézzük, a sokoldalúságot, akkor egy egészséges Arian Fosternek nincs párja. Ugyanakkor állítom, hogy Peterson zsenialitása pont úgy nem ér dupla annyit, mint az átlag, ahogy Megatron sem ért annyit. Calvin Johnson annak idején 7-8 millióval keresett többet évente, mint a legjobb elkapók a ligában. A fizetése most lenne reális, amikor az AJ Green – Dez Bryant – Julio Jones féle generáció 15 milliót kap.

 

Peterson nem maradhat Minnesotában

 

AP jövőre 18 millió dollárt tehetne zsebre, ami irracionálisan nagy összeg egy 32 éves futónak. Ráadásul halott pénz nélkül elküldhető, így egész biztosan nem lesz maradása a jelenlegi feltételek mellett. Továbbá ne feledjük, hogy a Vikingsnek jövőre csak 25 millió dollárnyi költőpénze lesz. Persze olyan égetően fontos szabadügynökük nincs, bár azért a két kezdő tackle, Andre Smith és Matt Kalil közül legalább az egyiket meg lehetne tartani. Viszont 2018-ra lejár Xavier Rhodes, Shariff Floyd, Anthony Barr, Teddy Bridgewater és Jerick McKinnon szerződése is.

 

Rhodes és Barr top3-as szerződésre számíthatnak, velük kénytelenek lesznek már jövőre szerződést hosszabbítani, ahogy a franchise QB sem fog évi 15 milliónál kevesebbért játszani. Valamint ott van a még mindig csak 24 éves Jerick McKinnon is, aki idén is betöltheti az AP okozta űrt, valamint Floyd is kezdő a csapat elit védelmében. Petersonnak legalább 12-14 millió dollárról kellene lemondania, ha még egyáltalán valahol játszani szeretne.

 

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!