Ugyan még csak a szezon elején járunk, megnéztük, hogy az offseason reménységeiből mi látszódik eddig. Nagy következtetéseket nem lehet levonni, de a későbbiek tekintetében az első hét is jelzésértékű lehet.
WEEKLY WAIVER
Carson Wentz
22/37 278, 2 TD, 101-es passer rating? Eleget is mondtam. Ha még szabadügynök a ligádban, csapj le rá.
STOCK UP
Trevor Siemian
Magam is azt jósoltam podcastünkben, hogy Siemian csak mint egy jó game manager kell Kubiak számára, erre nézzenek oda. 18/26 178, 1TD 2 INT, 20 futott yard. Ügyesen passzolt, egyik eladása rookie hibából jött, amin bőven lehet csiszolni. Úgy látszik csak eltanult egy-két dolgot Peyton papától? Aki nem rendelkezik életképes csereirányítóval, annak jól jöhet Trevor.
Eli Rogers
Eli Rogers volt az egyik kevésbé népszerű sleeper a szezon elején, és úgy néz ki, hogy Coates és Heyward-Bey pozíciója egyáltalán nem biztos, ha Rogers továbbra is kap labdákat, azokat pedig komoly yardokra váltja – keddi mérlege 6/59, 1TD.
Tajae Sharpe
Sharpe-ról azt jósolták, hogy a szezon folyamán a Titans target leadere lehet, vagyis ő fogja a legtöbb labdát kapni az irányában. Ez a hétvége után nem tűnik elképzelhetetlennek, 11 labda repült felé a meccs folyamán, és mint tudjuk, a WR-ek fantasy pontjai szinte teljes mértékben összefüggnek a targetekkel.
Antonio Gates
Ugyan Gates borzalmas számokat hozott az első héten, Keenan Allen lesérülésével felértékelődik Philip Rivers “go to guy” TE-je. A kémia még megvan köztük, és Gates 36 éves kora ellenére magabiztosan szedi le Rivers labdáit, amik várhatóan egyre gyakoriabbak lesznek.
STOCK DOWN
Tyrod Taylor
Mihez kezd Tyrod Taylor Sammy Watkins nélkül? Van egy sejtésünk: semmihez.
RG3
IR-ra került a futni szerető, de a kontaktot nem bíró irányító. A lapockacsontjában sérülést szerző Griffint még Hue Jackson mágikus keze sem tudja nyolc hétnél gyorsabban meggyógyítani, a hírek szerint a 10-11. hét körül lehet vele a legkorábban számolni. Tebow Manziel McCown Time!
Keenan Allen
A tavaly is csúnya sérülést összeszedő Allent kocsival vitték el az orvosi vizsgálatra, és úgy néz ki, hogy vége a szezonjának keresztszalag-szakadással.
Jay Ajayi
Ajayi még a meccsre sem ment el a Dolphinsszal, Arian Foster bebiztosította magának a kezdőt. Ugyan Foster sérülékeny, amíg ez be nem következik, Ajayiban nincs önálló fantasypotenciál, legfeljebb nagyon mély ligákban.
Brian Cushing
A térdét 2012-ben és 2013-ban is szétszaggató Cushing megint kapott egyet, a keresztszalagja miatt legalább hat hétig fog padozni.
Martellus Bennett
Bennett (ugyan Garoppolo, de egy jól játszó Garoppolo mellett) nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, miszerint egy pót-Hernandez lesz Gronk mellett. Ahogy utóbbi felépül teljesen, és játszatni fogják, Bennett értéke még nagyobbat zuhanhat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások