Connect with us

Minden ami NFL

FK! Kérdezz-Felelek #2016 – Szerkesztői válaszok

Köszönjük kérdéseitek, igyekeztünk legtöbbet, legjobb tudásunk szerint megválaszolni. Lesz még alkalom tőlünk kérdezni a jövőben is, illetve a posztok alatt az egész év folyamán bátran kérdezzetek, mi válaszolni fogunk még ha nem is feltétlenül a témához kapcsolódik majd az adott megkeresés. Nem is húzom tovább az időt, jöjjenek a kérdéseitek és a válaszok.

 

 

Ki kivel szeret legjobban vitázni a szerkesztőségi tagok közül? :D

 

z2

 

Leonidasz007: Én személy szerint mindenkivel nagyon szeretek vitázni, mert általában a vita előremutató dolog, ha nem durvul el, márpedig itt nem szokott. Persze vannak kérdések, amelyeket jobban szeretek megvitatni adott szerkesztőkkel, de mindenki véleménye érdekel. Az olvasói kérdéseket és felvetéseket ugyanígy szeretem, főleg ha normális stílusba érkeznek és lehet belőlük értelmes kommunikációt építeni.

 

katonadani: Hát ez jó kérdés, kicsit megfordítva én azt vettem észre hogy velem nem annyira szeretnek a többiek vitázni. Nehéz meggyőzni olyan témában, amiben tájékozott vagyok  és erős véleményem van róla. De szerintem ez ugyanúgy igaz renninganre és Leonidaszra is, így előfordulnak elég meddő viták is a szerkesztőségi chatben (például Bridgewater és Norman vita). De alapvetően szeretem megismerni az ő álláspontjukat is, a konstruktív olvasói kérdéseket, vitákat meg főképp szeretem, csak ahogy Leonidasz is említette, normális stílusban.

 

chester: A katonadani-Renningan-Leonidasz007 hármasra mindig érdemes bekészíteni a popcornt.

 

Renningan: katonadanival néha nagyon nehéz vitázni, de még a vitát lezárni is nagyon körülményes, ezért én vele inkább nyugodtan beszélgetni szeretek, bár azt nagyon.

 

rowi: Danival nehéz, mert vele többnyire egy véleményen vagyok, és nincs miről vitázni. renningannal könnyebb:D

 

warwolf: Én bárkiről bármikor vitázok, de ha az érvek megfelelően alappal bírnak, bármiről meggyőzhető vagyok. Norman visszatérő vita, ameddig meg nem írom a cikket :D

 

Kitől ajánlanátok podcastet? Ne hadarjanak meg lehetőleg valami érthetőbb angolt beszéljenek :D

 

Leonidasz007: A PFF podcastje az oldalukhoz hasonlóan jó. Érdekes témákat feszegetnek, egy kicsit sem bulvár és nagyon érthetően, lassan beszélnek. A Move the Sticks Podcast szintén jó, bár kicsit talán jobban hadarnak ha ettől félsz, akkor a PFF-é megfelelőbb számodra. Az Around the NFL meg kicsit már bulvárosabb dolog és hétköznapibb témákat feszeget, de jó a hangulata nagyon. Többre sajnos nincs időm, de van rengeteg Fantasy témájú Podcast is például.

 

katonadani: Most kicsit kevesebb időm van podcasteket hallgatni, kevesebbet utazom tömegközlekedéssel, de ugyanazokat tudom ajánlani, mint Leonidasz. Meg első sorban természetesen a saját podcastünket, a Triple Coverage-et :)

 

Illetve KatonaDani tegnapi gondolatai érdekelnének :D

 

katonadani: Nyilván tökéletes volt a trade az Eaglesnek, örülök neki. Az NFC felvezető podcastünkben az NFC North résznél kifejtettem bővebben, hogy szerintem a Vikings oldaláról sem volt olyan nagy hülyeség, de persze az Eagles a győztese a dolognak.

 

– Várható ebben a szezonban, hogy az oldalnak lesz mobilra optimalizált felülete is (m.fuzovelkifele.com), illetve nem talpas betűtípus/Times New Roman? (letisztultabb felületek)
– Szerintetek Peyton Manning milyen gyorsan fog HoF-er lenni? Mihez kezd a profi karrier után? Edző, tulajdonos, szakkommentátor?

 

USATSI_manningsb_13016

 

Leonidasz007: Jelenleg úgy érzem hogy távol marad egy ideig a focitól és edzőként sem feltétlenül látom, hogy visszatérne. Persze a képességei valószínűleg meg lennének hozzá, de egyelőre nehezen képzelem el őt ilyen munkakörben. Tulajdonosként még kevésbé tudom elképzelni, a szakkomentátorság viszont szóba jöhet nála. Főleg olyan, aki a stúdióban szakért és elemzi a látottakat. Az más kérdés, hogy nem hiszem hogy nagyon akar szerepelni majd.

 

katonadani: Ha lesz pénzünk, könnyen lehet, hogy beruháznánk egy jobb mobilfelületre, de azért szerintem olvasásra használható az alap WP mobilon is, keresgélésre kevésbé. Peyton nyilván first ballot Hall of Famer lesz, e felől semmi kétség nem lehet. Én GM-ként és edzőként is el tudnám képzelni, ahogy kommentátorként is, szerintem bármit akar csinálni, lesz rá lehetősége.

 

chester: A második kérdésre betippelek 18 másodpercet, stílszerűen. Szerintem max reklámokban fogjuk a képernyőn látni, okosan fog egy brandet építeni, hogy “megéljen” a foci után is.

 

Renningan: A mobilra optimalizált oldalon nagyon nagy erőkkel dolgozunk és remélhetőleg minél előbb meg is lesz. Addig is azt ajánlom, hogy ne a főoldalt, hanem mondjuk a Híreket vagy valamelyik más menüpontot mentsétek le. Szerencsére a kategóriák között egyszerűen lehet ugrálni és ha a kommenteken tovább görgetsz, akkor ott van a tíz legfrissebb hírünk, így azért még kezelhető is. Manning pedig egyöntetű szavazás után olyan gyorsan kerül a Hall of Fame-be, amilyen gyorsan csak lehet. Szerintem edző nem lesz belőle, de a Brownsba simán betársulhat.

 

– Eli idén is INT rekorder lesz, ha nem ki előzheti meg?

 

Leonidasz007: Szerintem nem lesz INT rekorder, de ha az is lesz az, azért fordulhat elő, mert viszonylag sok kísérlete lesz. Futójáték nélkül komolyabb figyelmet fog kapni, mint sok más csapat. Aki megelőzheti az Cutler, Stafford vagy valamelyik újonc akár.

 

chester: Az újoncok jellemzően INT gyárosok szoktak lenni, ám jelen állás szerint csak Prescott kezdő, Wentz helyzete a hátától függ. Azért is nehéz betippelni, mert simán leültetik a padra azt, aki 3-4 meccsen is csak az interceptionöket dobálja, gondolok itt például Keenumra, én őt mondtam volna elsősorban. Annyit viszont biztosra vennék, hogy nem Eli fogja vezetni.

 

Renningan: Nem értem, Leonidasznál mi ez a Stafford mánia, hogy életében nem volt volt még INT leader és legrosszabb évében, újonc szezonjában is harmadik volt a listán (igaz, a tényleg gáz volt, de még 2009-ben). Nagy tételben fogadnék rá, hogy nem ő lesz a rekorder. Mondjuk én Eli-ra sem tenném most a voksomat, helyette mondjuk Ryan Fitzpatrickre szavaznék, aki igazi labdavadász védelmek ellen fog idén pályára lépni.

 

katonadani: Én egy Wentzet betippelek, sok hibával és sok nagy játékkal fog előrukkolni.

 

– Oakland-nek idén győztes playoff meccs?

 

Leonidasz007: Szerintem nem. Nem vagyok meggyőzve arról se hogy playoffba kerül a csapat, mert bár sokat erősödtek, a rutin és az összeszokottság hiányzik a csapatból. Kőkemény a csoport ahol a másik két erős gárda nagyobb tapasztalattal bír. A Playoff még ha meg is lesz ott már várhatóan el fognak vérezni szerintem.

 

katonadani: A legjobb esélyük erre, ha ötödik kiemeltként mennek a PO-ba, hiszen akkor a Colts/Texans/Jaguars trióval játszhatnak, akiknél szerintem erősebbek. Először legyen meg a rájátszás, az se lesz könnyű menet.

 

chester: Nem lesz.

 

rowi: Ha a South győztesét fogadhatják hazai pályán, akkor egészen könnyedén, ugyanez vendégként sem kizárt, de más ellen nem gondolnám, hogy képesek lennének győzni.

 

balentin: Sajnos nem :(

 

warwolf: Alapanyag ott van, de idén még nem. Playoff meglesz, de WC körben kiesnek.

 

– A Titans, Buccaneers, Jaguars okozhatnak idén pozitív meglepetést (pozitív mérlegű szezon)?

 

Leoniasz007: A Buccaneers esetében nem gondolom hogy ez akkor maglepetés lenne, de a Jaguarstól is sokan, sokat várnak. A Titanstől pozítiv mérleg valóban nagy meglepetés lenne és nem is gondolom hogy képesek lennének erre. Személy szerint a Jaguarst is egy 8-8 körülre várom maximum. A Buccaneers már sokkal jobb lehet, de nekik meg a sorsolás nehéz, nem hiszem hogy pozítiv mérleg lesz.

 

katonadani: A Bucsnak túl nehéz a sorsolása hozzá, a Titans túl gyenge, a legjobb esélye a Jaguarsnak lehet.

 

chester: Ahogy a jóslós posztunkban láthattad, szerintem a Jaguars és a Buccaneers ott lesz a rájátszásban, a Titans idén még biztos nem lesz komoly tényező.

 

rowi: Az AFC South-ban akármi elképzelhető, 9-7-et éppen összemákolhatja valamelyikük. A Bucsban még nem hiszek.

 

warwolf: Szerintem egyedül leszek a véleményemmel, de a Titans nekem alapvetően tetszik, egy 8-8 legjobb esetben ott lehet. Bucsnak kell még egy év, Jagsben benne van egy 9-7.

 

– Egészséges Luck-kal újra playoff csapat lesz idén a Colts?

 

Andrew-Luck_crop_north

 

Leonidasz007: Szerintem nem. Luck egy nagyszerű játékos, aki egyedül is képes mérkőzéseket eldönteni, de ahhoz meccsben kell maradni. Nem feltétlenül a társak hiányával van a baj, bár szerintem a játékosállomány se elég jó mellette, de a playhívások borzasztóak és az egész koncepció eddig kevés volt. Ki kellene találni valami szisztémát, ami mellett eredményes lehet az egyelőre csak a megdobjuk a hosszú játékot felfogás.

 

katonadani: Szerintem sem, lásd még a Jóslatainkat és az AFC beharangozó podcastet.

 

chester: Jelenleg a Texans vagy a Jaguars számomra életképesebb csapat benyomását keltik az AFC South-ban mint a Colts.

 

Renningan: Szerintem sem lesz meg nekik a PO.

 

rowi: Lásd eggyel fentebb. Abban a csoportban akárki összehozhat egy 9-7-et, de szerintem a Texans jelenleg komplettebb csapat.

 

– Lesz Las Vegas Raiders / Los Angeles Chargers?

 

katonadani: Szerintem egyikük megy LA-be és könnyen el tudom képzelni, hogy mindkettő költözik, elég rossz a helyzet a saját városukban, főleg a stadion körül.

 

chester: Szerintem rövid időn belül mindkettő lesz, a marketing is ezt szeretné.

 

Engem az érdekelne, hogy szerintetek melyik irányító bukna meg, ha más csapatba kerülne, vagyis ki az, akire a leginkább “ráépítették” a csapat sémáját/taktikáját?

 

Leonidasz007: Nehéz kérdés, leginkább A Seahawks támadásai épülnek Wilsonra, de nem gondolom hogy Wilson más támadógépezetben ne lenne ugyanilyen jó. Talán Newtont lehet még hozni, akire az utóbbi két évben nagyon elkezdtek építkezni, de ő se biztos hogy megbukna más fal mögött.

 

rowi: A Seahawks fala mögött mindenki megbukna, illetve erre nem is lenne idejük, mert egy hónapot sem élnének túl. Newton talán kivétel lenne, de az öregek – Brady, Brees, Eli, BigBen például – csak szenvednének, a többiek pedig sírva kérnének cserét.

 

balentin: Azt nem mondom, hogy megbukna, de egyértelműen Brady az, aki köré fel van húza az egész New England. Valószínűleg nem fog bekövetkezni, de én szeretném Bradyt vagy más főedzővel játszani, vagy pedig más csapatban.

 

katonadani: Alex Smith biztos megbukna a Colts vagy a Cards rendszerében. De nyilván a QBra kell írni a rendszert alapvetően, szóval Pagano vagy Arians is változtatna, ha Smith lenne az irányítójuk.

 

Bradford helyett nem lett volna jobb egy olcsó Vick vagy Yates, minthogy így elbuktak egy első köröst és egy csomó pénzt.

 

socialfeed-new-vikings-qb-sam-bradford-will-don-the-8-jersey

 

Leonidasz007: Szerintem nem jobb, csak olcsóbb megoldás lett volna. A Vikings idén sokáig akar menetelni, mert Petersonban már nem sok idény van, ezt meg akarják lovagolni. Ehhez egy legalább közepes irányító kellett, márpedig akármennyire szidjuk Bradfordot ő áll ehhez a legközelebb. Az hogy sérülékeny már más kérdés és abban sem vagyok  biztos, hogy ennyire erre az évre kellett volna koncentrálni, de majd az idény bebizonyítja hogy jól gondolkoztak-e.

 

katonadani: Egyértelműen nem lett volna jobb megoldás. Nem értem a Vick hype-ot kommentek között, többször is láttam már. Ő még inkább sérülékeny, futni sem nagyon fog tudni már így öregecskén, passzolni meg sose tudott magas szinten. Yates is nulla. Bradford el tud menedzselni egy csapatot, ennél többet nem szabad kérni tőle, de nem is fognak valószínűleg Minnesotában.

 

rowi: Jobb biztos nem, olcsóbb igen. A nevezettektől én már nem várnék semmit, de Bradfordra ebben a Vikesban kíváncsi vagyok.

 

Renningan: AJ McCarronért inkább adtam volna első kört.

 

Mit vártok az újonc QB-któl? Biztonsági játékot, vagy hasonló berobbanást, mint a 2012-esektôl?

 

Leonidasz007: Sokkal kevesebbet várok tőlük, mint a 2012-es classtól. Eleve nem készek annyira profi karriere, mint ők voltak és ezt tudja a csapatuk is. Valószinűleg sokat nem kérnek majd tőlük, de még így se lesz könnyű dolguk.

 

katonadani: Áh, sokkal kevesebbet, mint a 2012-estől. Prescott jónak tűnt, de azért vanilla defense-ek ellen, még várnék a túl magas hype-pal, de mindenképp biztató. Wentz is mutatott szép jeleket a statisztikai lapja ellenére, én őt továbbra is várom, hogy jó lesz. Nem feltétlen idén, ez még inkább tanuló év lesz. Goff elég nagy kérdőjel.

 

balentin: Olyan év nagyon ritkán van, szinte megismételhetetlen. Prescott jó lehet, de leginkább a megfelelően kitalált gameplan emeli majd ki a képességeit. Azzal nem értek egyet, hogy csak vanilla defense-ek ellen mutatott jó dolgokat, mert a Seahawks pont nem egy habkönnyű mulatság. Wentzre is figyelni kell, de bízom Pederson visszafogott játékhívásában és nem erőltetik nagyon, hogy mindenképp hős szerepben tündököljön. Lynch-csel is vigyáznék inkább, bár nálam sokkal jobb opció, mint Siemian, de Kubiak biztos jobban tudja. Nagyon jó kezekben van, de nem lehetnek nagy elvárások vele kapcsolatban sem, fejlődjön lépésről lépésre. Többiektől idén nem sokat (vagy inkább semmit se) várok.

 

warwolf: Jelenleg Prescott az egyetlen, akinél egyáltalán meg merem kockáztatni, hogy van elég érett ahhoz, hogy kezdjen az NFL-ben, de nála is kétesélyes. Lynch és Wentz mutat potenciált, Goffot legalább egy évre el kell felejteni. Trevone Boykin a Seattleben meggyőző volt, pár éven belül komoly játékos is lehet belőle akár, kár hogy Wilson mögött van.

 

A Rams támadófala meddig tudja megvédeni Keenumot, mert még a tavalyinál is kevesebb értelmes falemberünk van.. :(

 

katonadani: Kvázi ugyanolyan lesz, mint tavaly, gyenge. Greg Robinson állítólag sokat fejlődött, benne lehetne bízni.

 

balentin: Én várok némi előrelépést, és abban is bízom, hogy a futójáték leveszi a terhet Keenum válláról.

 

Ravens kezdő RB?

 

katonadani: Év elején Forsett, aztán október közepétől Kenneth Dixon.

 

chester: West, kérdés, hogy meddig.

 

Mióta követitek az NFL-t és hogyan jött, hogy elindítsátok az oldalt?

 

ec9871c88be98bb04d01089b4dd627e6634401e655d00af2054da6bc3b1b41f8_large

 

katonadani: Én őszintén nem emlékszem mikortól követem pontosan az NFL-t, de valahogy a McNabb-Westbrook eaglesös érában a Super Bowl környékén. Az ősblogot indítók közül sajnos már senki sem ír nálunk különböző okok miatt, így erről pontosan nem tudok nyilatkozni, de nyilvánvalóan az amerikai foci iránti szerelemből indult az egész és tart mindmáig a dolog. Én személy szerint ezért csatlakoztam és később kvázi építettem fel ezt az egész mai dolgot, függetlenedésestől, saját oldalastól, mindenestől.

 

chester: Én későn érő vagyok, Adrian Peterson majdnem rekorddöntő szezonjából vannak az első emlékeim (az egyik például ez), ott már rendszeresen követtem a meccseket, noha semmi ismeretem nem volt a sportról. Utána megtaláltam az akkor még blog Fűzővel Kifelé!-t, a többi meg már történelem.

 

Leonidasz007: a 2008-as évben kezdtem el követni a sportot, de komolyabban csak körülbelül 2012 körül feküdtem rá. Az oldalra pedig körülbelül ekkor találtam rá, akkor még nagyon gyerekcipőben járt ez az egész a mostanihoz képest és teljesen más volt a szerkesztőség.

 

rowi: A 2003-as vagy a 2004-es SB volt az első amit végig is néztem, aztán a 2005-ös Seattle megtetszett. De aktívabban kb. 2009-2010-től nézek NFL-t. Az oldalhoz meg 3 és fél éve vettek fel, azt hiszem végül egy a Seahawks playoff runjához kapcsolódó hosszabb kommentem miatt.

 

Renningan: Azt hiszem, hogy Rowival együtt jöttem, egy szomorú Manninges poszt után. Az NFL-t pedig talán aktívan 2010-ben kezdtem el nézni, amikor a Lions Suh-val és Megatronnal hasított. Amikor csatlakoztam, azt hiszem, reblog volt és az Origóra írogattunk, meg talán kis ideig volt valami más felület is előtte vagy utána, nem tudom. Viszont sikerült először katonadanit, majd a többieket is meggyőzni, hogy felejtsük el a blogot és csináljunk saját oldalt. Nem volt egyszerű sem ez, sem pedig az oldal összehozása, elég sokat szívtunk a programozókkal, míg MZoli javasolta, hogy csináljuk az egészet WP alapon.

 

balentin: Talán a Colts-Bears Super Bowl volt az első meccs, melyből egy-két játékot láttam, viszont az első teljes meccs a Packers-Giants volt még a 2008-as szezon NFC döntője. A rózsaszín ködbe 2009-ben sétáltam be, amikor a Cowboys egészen parádésan játszott. Az oldalról először 2011-ben, katonadanitól hallottam, aki egy Ravens-Lions(?) előszezon meccs beszámolóját osztotta meg velem. A sors pedig úgy hozta, hogy én is bekerültem a szerkesztők körébe.

 

warwolf: Én nagyon fiatalon, még 2003ban kezdtem, egy Giants – Cowboys meccsel, azóta is tart a szerelem.

 

Kedvenc játékos?

 

katonadani: Újonnan Carson Wentz :D

 

chester: Arian Foster.

 

Leonidasz007: Jelenleg is aktívak közül Chris Harris a kedvencem, de Peyton Manning az abszolút kedvenc.

 

rowi: Russell Wilson. De Prosise-ból még lehet contender.

 

Renningan: Golden Tate, de nagyon imádtam Manninget.

 

balentin: nem illik az egész szerkesztőség nevében nyilatkozni, de mindannyiunknak Romo a kedvence. Aki tagadja, az nem ismeri be (magának se).

 

warwolf: All time kedvenc Michael Strahan, Amani Toomer, Carl Banks és Todd Christensen, jelenleg is aktívak közül Antonio Brown, Todd Gurley és Vernon Hargreaves.

 

Hogy találtatok rá a kedvenc csapatotokra? Őket láttátok elsőnek a tvben?

 

katonadani: Ahogy írtam fentebb, nem emlékszem pontosan, de valószínűleg tv-n keresztül történhetett, igen.

 

chester: Én a “sablon” módon, a Louie Életéből lettem Packersös, bár nem vagyok die hard Sajtfejű, a ligát jobban szeretem mint a csapatot. Nagyon kevés csapat van amit nem kedvelek, általában ellenük mindig a Packersnek drukkolok, de más esetben nincs TV dobálás, ha netán kikapnak.

 

Leonidasz007: A Sporttv-nél láttam először ismétlésben egy Titans-Jaguarst talán. Nem is értem hogy miért nem hagytam ott az egészet rögtön és temettem el még az emlékét is.

 

Renningan: Faterom nagy Patses volt, kezdetben én is a Patriotsnak szurkoltam. Aztán egyszer fogadni akartam végső győztesekre és azt ajánlotta, hogy tegyek a Lionsre, mert ott van egy Ndamukong Suh nevű állat. Rájuk tettem, emiatt jobban megismertem a csapatot és elkezdtem nekik szurkolni.

 

balentin: Van egy elméletem arról, hogy minden ember Cowboys-szurkolónak született, csak még nem mindenki ébredt rá erre, de ami késik, nem múlik.

 

warwolf: Mint már több helyen is írtam, első meccsem egy Giants – Cowboys volt, és akkor hallottam először az amerikai kommentátoroktól hogy: “Dallas Cowboys, America’s Team”. Első gondolatom: “well fuck that, I’ll go with the Giants”. A klubhűség töretlen, pedig akkor még sehol nem volt a 2007-es SB run! :)

 

Ravens preseason meccset néztetek? Josh Johnson az előszezon után ki lett vágva a végső keretszűkítéskor, és még a ps-ba se fért bele, pedig szerintem legalább oda befért volna (ha nem az offseason alatt nem kis sörpocakot növesztő Ryan Mallett helyére…). Erről vélemény? Valamint Jeremy Butler is ki lett vágva, aki szerintem szintén egy vállalható teljesítményt hozott (ha jól olvasom most a Tampa Bay practice squadba fért be végül). Vagy csak én látom ezeket túl optimistán? :D

 

katonadani: Josh Johnson már hét éve a ligában van, az utóbbi 5 évben háromszor öltözött be összesen, ne várjuk tőle, hogy bármilyen keretet is megél. A practice squad inkább fiataloknak való, akikből lehet még valami. Butler sem olyan jó, hogy keretet éljen meg egy közepes csapatnál, PS-be mehetett volna esetleg.

 

 

Top-3

 

 

Érdekelne, hogy így előzetesen szerintetek kié a Top3:

– WR sor

 

Leonidasz007: Cardinals, Jaguars, Giants

 

katonadani: Cardinals, Jaguars, Redskins

 

chester: Cardinals, Lions, Giants

 

Renningan: Cardinals, Jaguars, Lions (Riddick miatt).

 

balentin: Packers, Cardinals, Jaguars

 

– RB sor

 

Leonidasz007: Steelers, Cardinals, Chiefs

 

katonadani: Steelers, Cardinals, Vikings, Rams

 

chester: Steelers, Chiefs, Cardinals

 

rowi: Titans, Steelers, Cardinals

 

Renningan: Cowboys, Cardinals, Chiefs

 

balentin: Steelers, Cardinals, Cowboys

 

– O-fal :

 

Leonidasz007: Cowboys, Bengals, Raiders

 

katonadani: Cowboys (futásblokkolásban), Raiders (passzblokkolásban), Bengals

 

chester: Cowboys, Raiders, Bengals

 

rowi: Cowboys, Raiders, Bengals, Cardinals. Jó, ez 4.

 

Renningan: Cowboys, Raiders, Bengals

 

balentin: Cowboys, Raiders, Bengals

 

– D-fal

 

Leonidasz007: Rams, Jets, Giants

 

katonadani: Rams, Eagles, Jets

 

chester: Rams, Giants, Chiefs

 

Renningan: Jets, Giants, Rams

 

balentin: Jets, Rams, Vikings

 

– LB sor

 

Leonidasz007: Panthers, Broncos, Bears

 

katonadani: Panthers, Broncos, Chiefs

 

chester: Bears, Panthers, Vikings

 

Renningan: Panthers, Bears, Patriots

 

balentin: Panthers, Vikings, Seahawks

 

– CB sor

 

Leonidasz007: Broncos, Cardinals, Seahawks

 

katonadani: Broncos, Cardinals, Redskins

 

chester: Broncos, Cardinals, Chargers

 

Renningan: Broncos, Texans, Cardinals

 

balentin: Broncos, Cardinals, Vikings

 

– Safety sor

 

Leonidasz007: Seahawks, Broncos, Packers

 

katonadani: Seahawks, Eagles, Packers

 

chester: Seahawks, Packers, Raiders

 

Renningan: Seahawks, Packers, Saints

 

balentin: Seahawks, Vikings, Raiders

 

Mely csapatok fogják a legnagyobb pozitív illetve negatív csalódást szolgáltatni, ki kerülhet be/maradhat ki meglepetésre playoff-ból?

 

Leonidasz007: Pozitív meglepetés a Buccaneers lehet, az Oaklandet csak azért nem írom, mert nem tudom mennyire lenne meglepetés. Negatív pedig lehet a Cardinals, mert kicsit nagyok az elvárások feléjük és ha Palmer netán nem hoz szép szezont akkor könnyen borulhat minden. A playoffról meglepetésre a Broncos például könnyen lemaradhat, ugyanis a csoportot nehéz lesz megnyerni, ketten is megelőzhetik, wild cardra pedig a Northból is ketten pályáznak. Illetve ha Bradford nagyon pocsék lesz akkor a Vikings helyén is becsúszhat valaki az NFC-ből, egy Tampa vagy Falcons mondjuk.

 

chester: A pozitív csalódásról márt volt szó fentebb, én a Bucsra tippelek. Negatív meglepetést én a Chiefstől várok, valamiért azt érzem, hogy idén jóval gyengébbek lesznek mint ahogy a papírforma alapján lenniük kéne. Bár én tavaly 1/1-re vártam a Pantherst is…

 

rowi: Pozitív csalódás szerintem a Browns lesz, mert nem lesznek lehetetlenül szarok. Egy legalább 6-10-re számítok tőlük, de majdnem beboldoltam a 8-8-at nekik. A negatív pedig a Niners, mert még annál is reménytelebb lesz a társaság, mint ahogy azt várjuk.

 

Renningan: Pozitív csalódás a Lions lesz, ugyanis senki nem várja őket sehova (köztünk van, aki 1/1-nek) könnyűnek tűnik a sorsolás, Bradfordot pedig nem tudom komolyan venni. Negatív csalódás szerintem is a Cardinalsból lehet a legkönnyebben, hisz Super Bowl esélyesként ők koppanhatnak a legkönnyebben.

 

warwolf: Texans, Raiders, Falcons rájátszásig megy, Browns, Titans pedig hoz egy vállalható(6-8 win) körüli szezont.

 

Mit gondoltok a Denver új kezdő QB-járól, mit várhatunk tőle?

 

Rams Broncos Football

 

Leonidasz007: Trevor Siemian egy szerény, csendes, tavalyi hetedik körös játékos. Ennek megfelelő teljesítményt is várok tőle. Nem hiszem, hogy csodára lehet képes, de egy évet ült Manning mögött és közben ismerkedett a Kubiak által képviselt felfogással is. Egy jól rá szabott gameplannel korrekt szezont hozhat le. Nem várják el tőle hogy túlvállalja magát és ez határozottan segít neki. Ha betartja az utasításokat és kicsit megtanulja jobban olvasni a védelmeket, akkor nem lesz baj. Hosszútávon nem ő az elképzelés, de ezt szerintem mindenki jól tudja.

 

katonadani: Szerintem év közben már Lynch lesz, akiben sokkal több a potenciál, nekem az egyetemen és az előszezonban is tetszett. Ő lehet a jövő QB-ja ez egyértelmű, szerintem túl sokáig nem is kell várni rá, mert nem hiszem, hogy Siemian hatékonyan, kevés eladott labdával letudja a meccseket.

 

rowi: Ha év elején nem várnak tőle semmit, és egy visszafogott gameplannel képesek felépíteni, akkor Siemian akár az év feléig, netán tovább is megmaradhat kezdőnek. Aztán jöhet Lynch, de nagy különbség szvsz vele se lesz, hasonló limitált gameplanre számítok, ez az év a tanulásé, de azzal a védelemmel a rájátszás még így is meglehet, meglesz.

 

Joe Flacco elit?

 

Leonidasz007: Nem elit, de egy erősen jó irányítónak tartom, aki egy jó fal mögött képes lehet clutch teljesítményt nyújtani.

 

katonadani: Nope. Clutch inkább.

 

chester: Valamiben biztos, fociban nem az. Jó, de nem elit.

 

rowi: Rájátszásban igen, ha a clutchot annak értjük. Alapszakaszban nagyon nem.

 

Renningan: Nem, de a rájátszást szereti.

 

warwolf: Inkább azt mondanám, hogy fejben összeszedett, de nem elit.

 

jimboy: Az.

 

Holnap van az államvizsgám, de a professzorom posztolt a legkisebb újszülött Chiefs rajongó macskájáról, így lehet vizsgakérdés lesz: Azt szeretném kérdezni, hogy 0-0-ás meccs végén, hosszabbítás kickoffjánál ha a labdát átrúgják a kapu felett, de egy hosszúkezű védő elkapja, utána elkezd visszafutni és touchdownra fut vele, akkor 6-3 a végeredmény vagy a másik csapatnak is jogában áll még egyet támadni?

 

chester: Hát, csak annyit mondanék, hogy remélem meglett a diploma. :D

 

balentin: “Az kizárt dolog, mert nem tudom”

 

warwolf: A kérdésre a válasz azon dől el, hogy hozzáért e a labda a póznához vagy sem. Ha hozzáért, akkor automatikus touchback, ha nem, és a visszahordó nem térdel le és nem is ment ki a pálya területéről, akkor visszahordhatja touchdownért. Az új szabályok értelmében hosszabbításban szerzett touchdownnal a meccs azonnal véget ér, így az ellenfél nem támadhat többet. Rule 6. Article 5. section 1. a touchback rule, a TD vonatkozásában Rule 16. article 1. section 3.

 

Tavaly az átlagosnál több kiváló játékos sérült meg a szezon közben (pl. majdnem mindegyik top futó). Mik az elvárásaitok? Ez egy tendencia vagy csak egy kiugró év volt? (Vagy a tények alapján még az sem volt, csak érzésre…)

 

chester: Kontakt sport lévén a sérülés sajnos vagy nem, de része a játéknak. Tavaly tényleg nagy pusztítás volt a futók között, aki fantasyzott, az már csak tudja… Idén sem lesz kevesebb sérülés valószínűleg.

 

katonadani: Kétlem, hogy lenne tendencia sérülésekben, ha van, akkor inkább a “kevesebb” felé gondolnám, hogy tendál. A játékban sajnos benne van, nem lehet elkerülni. Tavaly preseasonben és training camp alatt több nagynevű sérülés volt, idén szerencsére kevesebb. De erre persze nem lehet tendenciát felhúzni.

 

Zakatol a Hawks bandwagon, már sok éve velem a fedélzeten… :) Vannak félelmeim a következő szezont illetően, az optimista énem azért 11-5-öt és rájátszást jósol. Szerintetek sikerült ellensúlyozni a felmerült problémákat és gyengeségeket? (O-line-gondok, Lynch visszavonulás, LoB-egyesítés-majd-mégsem, stb.)

 

katonadani: Tavalyhoz képest nem hiszem, hogy változott volna érdemben bármi is. A támadófal eddig is rossz volt, a futóposzt szerintem bőven megoldott Rawlsszal, plusz Michaellel és az újoncokkal, az LoB sem változott tavaly óta, az csak pozitív, hogy Browner nem maradt. Kétlem, hogy meg lehetne gátolni a Hawkst egy rájátszás-részvételtől, ott meg persze bármi megtörténhet, ellőve egy hatalmas közhelyet.

 

rowi: Tavalyhoz képest skill posztokon szerintem bőven mélyebb a keret, és Boykinnal került egy vállalható csere is, legalábbis abban az értelemben, hogy hasonló stílusban játszik, mint Wilson, de persze ha RW lesérül, akkor vége a szezonnak értelemszerűen. RB, WR, TE posztok összességében talán csak a Cardinalsnál jobbak, mint a Seattle-nél, de ott se sokkal. A fal a tavalyihoz képest nem tud rosszabb lenni, az előszezon alapján ellenben egyenesen azt gondolom, hogy a középső 3 emberrel viszonylag kevés gond lesz, Britt centerben, és Ifedi egyenesen tetszik, de a két tackle poszt nagyon gáz. A védelemben a front7 pass rush-ban lehet esetleg gyengébb, mint azt többen várnák, de egyébként a szokásos ligaelit egység a D. Jarran Reedre külön is érdemes figyelni. Az egész szezon valójában most is a falon múlik. Ha csak nagyjából sikerül úgy játszani, mint tavaly a szezon második felében, akkor ebből egy nagyon komoly menetelés is lehet, ha nem, akkor a Wild Card még így sem lesz veszélyben, de ott már gondok lehetnek. Kezdésként a 3-0 majdnem kötelező, az első kulcsmeccs a Jets elleni idegenbeli a 4. héten a bye week előtt keleti parti idő szerint kora délután.

 

Melyik lesz a leggyengébb AFC / NFC csoport szerintetek? Szerintetek marad úgy, mint tavaly: AFC South-NFC East?

 

warwolf: NFC-ben egyértelműen az East marad, az AFC South csapatai jelentősen erősödtek, a Texans véleményem szerint kimagaslóan jó szezont futhat. Nálam Az AFC East tűnik most a leggyengébbnek, a Patriots után nem igazán van kimagasló csapat, és már a New England is több sebből vérzik.

 

katonadani: Szerintem maradt a tavalyi, legalábbis így előre nem látszódik hatalmas erőviszony-változás teljes divíziószinten.

 

rowi: Egyelőre maradt szerintem, de ezt 2-3 múlva simán megváltoztathatom.

 

Érdekelne a véleményetek kedvenc csapatom a Steelers TE helyzetéről,valamint szerintetek lesz e fejlődés pass rush terén? Tavaly a secondary kritikán aluli volt,most úgy látom ez a része rendben lesz a játéknak, a fent említett két dolog a kritikus pont szerintem.

 

chester: A TE helyzet szerintem nem kritikus, James az egyik legjobb tight end volt a 2015-ös classban, miatta nem aggódnék. A pass rush viszont Dupree-vel sem volt valami jó, nyilván nem segít, hogy ő a 2016-os szezonban nem játszik. De az álmoskönyv szerint nem szerencsés dolog, ha a 600 éves veteránod a legjobb pass rushered.

 

warwolf: A pass-rush ebben az évben biztosan nem fog fejlődni. James az előszezonban meglepően jól játszott, végig az első csapattal volt együtt a pályán, benne van egy erős 5+ TD szezon is akár.

 

katonadani: Szerintem a TE-poszt és kvázi a teljes védelem elég kritikus, a Steelers szurkolók szerencséjére az offense annyira erős, hogy ezt ellensúlyozni tudja. De kelleni fog Bell visszatérése azért nagyon és hogy fel tudjon lépni valaki az elkapók közül. Jesse James attól hogy a 2015-ös class egyik legjobb elkapója volt nem segít, mert az utóbbi TE-classok alapjában véve elég gyengék, neki is sokat kell még fejlődnie. A védelemben nem csak a pass rush, hanem a secondary is gyenge, nem látom hogy lett megoldva a dolog.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!