Connect with us

Összefoglaló

Jack Del Rio talicskában hordja tökeit – Összefoglaló Week 1, I. rész

Végre eljött a várva várt nap, tegnap hosszú böjt után újra tétmeccseket láthattunk, ráadásul nem is akármilyeneket! Összefoglalónk első cikkében négy darab 19:00-kor kezdődött meccs alakulását elevenítjük fel. Volt itt minden igényt kielégítő találkozó, sok pontos, volt amit a védelem nyert meg, bemutatkozott egy új irányító, és Aaron Rodgersről is olvashattok. Meg sok minden másról is!

 

aronka-cover

 

Minnesota Vikings 25-16 Tennessee Titans

 

Run Heavy Titans?

 

Az offseasonbeli mozgásokat látva könnyen erre lehetett következtetni. Trade keretén belül megszerezték DeMarco Murray-t, akinek nagyon nem feküdt az Eagles sémája, a draftról pedig a friss Heisman-győztes futó Derrick Herny, plusz ott van a tavalyi 1/2-es Mariota is, akit lehet futtatni. Ehhez képest futásokból nem sokat láttunk, mindössze 22 futókísérlet fűződött a fenti hármashoz, összesen 64 yardért. A 2,9-es yard/carry átlag elég vérszegény, de vélhetően lesz ennél jobb is. Panaszkodni sem kell azért, ha a futások nem, a passzjáték az ment. Mariota két TD passzt osztott ki Murray-nek, 271 passzolt yardjából 76-ot az újon elkapó Tajae Sharpe húzott le a levegőből. Ha összeállnak a fiatalok, a rutinnal (Delanie Walker, Andre Johsnon) kiegészülve nagyon pofás támadósor lehet Tennessee-ben.

 

Minek kell irányító?

 

A playoff esélyes Vikingst sokan temették Teddy Bridgewater sérülése után, egyelőre úgy tűnik, feleslegesen. Shaun Hill volt a kezdő, Sam Bradford egyelőre még nem került bevetésre, és amit kellett, azt hozott. Labdát nem adott el, igaz, TD passzt sem adott, de akkor hogyan nyert a Vikings? Reflexből vágná rá 10-ből 10 ember, hogy Peterson, nos, nem. A klasszis futó mindössze 31 yardot hozott össze a földön 19 kísérletből, de a teljes minnesotai csapat is csak 65 futott yardot szerzett, hozzátéve, hogy a Titans tavaly sem tartozott a rossz futás elleni egységek közé. Stefon Diggs kihúzta a csávából Hillt amikor kellett, 7 elkapásból 103 yard, Hill passzolt yardjainak csaknem fele az ő nevéhez fűződik.

 

Kulcs a győzelemhez: Vikings defence

 

A fenti támadóteljesítmények után kitalálhattuk, hogy a Vikings védelme volt a kulcs, két hatpontost is szereztek. Az elsőt 10-6-os Titans vezetésnél sikerült, egy INT return TD formájában. Harry Douglas (WR) nem tartotta meg a Vikings legjobb pass rusherét, Everson Griffent, aki érintetlenül törhetett Mariota életére. Az elkapó ennek következtében ugyan üresen maradt, amit Mariota szeretett is volna kihasználni egy gyors passz formájában, a másodéves LB Eric Kendricks azonban lecsapott a labdára, és 77 yardon át cipelve futott be vele a Titans célterületére. A 3. negyedben tehát sikerült megfordítani az állást, amit tovább növelt a Vikes.

 

 

Blair Walsh egy kivételével szorgosan lőtte be a két pózna közé a labdákat a field goalok során, így 15-10-es vezetésről várhatták a Titans rohamait a negyedik negyedben, ám az első roham nem tartott sokáig. Rögtön az első játék során futójátékot hívtak, Mariota át is nyújtotta a labdát DeMarco Murray-nek, amit valahogy sikerült kiszerencsétlenkedni a kezéből (Mariotának írták be végül a labdavesztést), a másodéves DE, Danielle Hunter pedig köszönte szépen, és a földön lévő labdát felkapta benyargalt az endzone-ba 22-10-re módosítva az állást. Két tavaly draftolt védőjátékos segítségével sikerült tehát 12 pontot feltenni a táblára.

 

 

Ugyanebben a negyedben még Linval Joseph is kiharcolt egy fumble-t, amivel átmenetileg megállították a Titanst, DeMarco Murray második TD-je így csak kozmetikázásra volt elegendő. A Titans védelme nem teljesített rosszul, mégis két hiba a támadóktól eldöntötte a meccs nyertesének kérdését. A Titans jövő héten Detroitban javíthat, a Vikings pedig a Packers ellen avatja fel új stadionját tétmeccsen.

 

***

 

Oakland Raiders 35-34 New Orleans Saints

 

Drew Brees még mindig egy állat

 

Meglepett ez bárkit is? Újabb 400+ passzolt yardos meccset tehet a CV-be, ráadásul 4 TD-t is kiosztott. Két elkapó is 100 yard fölött zárt, Brandin Cooks 143, Willie Senad 172 yarddal zárta a találkozót. Előbbi játékoshoz fűződik egy 98 yardos(!) TD elkapás, ez a Saints történelmében pedig rekord. Célpontokban tehát nincs híján, 7 játékos között osztotta szét passzait, ami mindig is jellemző volt rá (a Saints elkapók fantasy tulajainak nagy örömére), a Jimmy Graham után keletkezett űrt úgy néz ki sikerült bepótolni fiatal, olcsóbb játékosokkal, ráadásul a trade része volt Unger és egy első kör is, egyértelműen a Saints nyerte a bizniszt.

 

Egyelőre döcög az a jó nevű védelem

 

Nagyon kíváncsian várhattuk, milyen védelem alakul Oaklandben, mert nevek alapján egy top egységről beszélünk. A már meglévő mag mellé Reggie McKenzie GM kiváló cap-ügyeskedésének következtében olyan játékosokra kellett pénzt költeni, mint Bruce Irvin, Reggie Nelson vagy Sean Smith, valamint a draftról is komoly nevek érkeztek. A jó munkához azonban idő kell, egyelőre még az összeszokottság semmi jelét nem lehetett látni, tegyük hozzá, hogy Brees nagyon sok védelmet szét tud szedni. Mack önmagához képest szürke volt, Sean Smith sem azt hozta, amit a Chiefsnél megszoktuk, az idei draft első körös pickje, Karl Joseph pedig egyelőre nem is kezdő. A szezon második felére viszont nagy pusztítás várható tőlük, a támadósoron nem múlik semmi.

 

Kulcs a győzelemhez: Jack Del Rio

 

Del Rio ma kipakolta a tökeit az asztalra, és bejött. 24-13-as Saints vezetésről sikerült felállni, majd megnyerni a találkozót. 22 pontot pakoltak fel a 4. negyedben, amihez sok köze volt a vezetőedző Jack Del Rionak is. Derek Carr pazarul játszott (319 yard, TD, 0 INT), a támadófal hozta az elvártat, a futójáték meglepően jó volt (az újonc Jalen Richard 75 yardos TD-jét érdemes meglesni), bár a Saints nem ennek levédekezéséről volt híres tavaly. A kulcs azonban Del Rio döntésében volt, ugyanis többször bevállaltak kétpontos kísérleteket, kétszer be is jött, amivel behúzták a győzelmet.

 

 

Az elsőt elrontotta a Raiders, 24-19-es állásnál nem sikerült Crabtree-nek lehalásznia Carr passzát, Del Rio azonban nem csüggedt. A Saints egy field goallal tovább növelte az előnyét, szóval muszáj volt kockáztatni, ennek eredményeképp a Richard által szerzett villám TD után újra megpróbálták, ezúttal sikeresen. Ismét passzjátékot hívtak, ezúttal a másik kiváló célpontja, Amari Cooper felé dobta a labdát, aki le is húzta, ezzel 27-27-re módosult az állás, 8:26 maradt hátra a játékból.

 

A Saints nem tökölt, egy majd’ két és fél perces drive-ot követően TD-t szereztek, majd az extra pontot értékesítve 7 pontos előnnyel készültek a Raiders utolsó rohamára. Egy nagyon jól menedzselt drive során sikerült TD-t szerezni, Carr első és egyetlen TD passzát osztotta ki, 52 másodperc maradt. Del Rio nem akart a hosszabbítással bajlódni, ezért dupla vagy semmit húzott: bízva a támadósorban és a védelemben, újra kétpontos formációba állt fel a támadósor, és Crabtree kijavította korábbi hibáját, ezzel hosszú idő után ismét a Raiders vezetett. Del Rio mindkét döntése bejött, a támadósor megcsinálta a kétpontost, a védelem pedig 61 yardtól tartotta a Saintset a saját célterületüktől. Lutz megpróbálta a lehetetlen, de ilyen messziről nem sikerült a mezőnygól, amivel biztossá vált az oaklandi győzelem.

 

del-rio-tok

 

Meglepően sok pont született tehát, ám akik ezt a meccset nézték, aligha bánták, hiszen az izgalmak sem maradtak el. Jövő héten a Raiders a Falconst fogadja, a Saints meg a Giantshez látogat.

 

***

 

Chicago Bears 14-23 Houston Texans

 

Borzalmasan nehéz dolga van Cutlernek

 

Josh Sitton ide vagy oda, ez a Bears fal még mindig egy romhalmaz. Vagy túlságosan Wattra összpontosítottak, vagy csak szimplán elrontották a játékokat, de Cutlert 5 alkalommal is sikerült földre vinni, ráadásul kétszer fumble, egyszer interception formájában labdát is vesztett. Így is kiosztott 216 passzolt yardot, amiből 105-öt Alshon Jeffery egymaga vállalt. Kevin White is letudta első profi meccsét, miután a teljes tavalyi évet kihagyta, de csak 34 yardot sikerült szereznie.

 

Amikor egy koncert másfél órát késik

 

A túloldalon sem volt leányálom az irányító élete, ám más okokból. Brock Osweilert a szerződése erősen a kritikák kirakatába tette őt, nem véletlenül, ám most esélye volt bizonyítani a kétkedőknek, amire majdnem ráfázott. A Texans vezethette a meccs első támadását, a 3 és fél perces drive végén azonban Osweiler eladta a labdát. Teljesen tisztán passzolhatott, DeAndre Hopkinst nézte ki magának, akit nagyon szorosan fogott Tracy Porter, a Bears cornere, és ez lett a veszte is Osweilernek. Hopkins már a kezében érezhette a lasztit, amit Porter szinte kitépett a kezéből, ezzel megszerezve a labdabirtoklást.

 

 

Kulcs a győzelemhez: Will Fuller

 

A pocsék kezdés ellenére a támadósorra, később magára Osweilerre sem lehetett panasz. A második félidőre óriásit javult a játéka, ami a győzelemnek is az egyik alapja lett. Akit mindenképp érdemes kiemelni, az az újonc Will Fuller. Az ő játékával egy új dimenziót nyithat a houstoni támadásokban. Osweiler egy kiváló célpontot kapott, akire bátran lehet dobálni a labdákat, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint rögtön első meccsén 107 yardot és egy TD-t gereblyézett össze.

 

A másik erőnyerő DeAndre Hopkins, aki végre búcsút inthet a triple coverage-nek, hiszen rengeteg terhet levehet róla újonc társa. A saját statisztikájának nem mindig jelent jót, de ez legyen a fantasysok baja. Van még egy játékos, aki ennek az egész offense-nek a nyertese, méghozzá Lamar Miller. Az várható volt, hogy itt meg fogja kapni a labdacipeléseket, a Dolphinsnál ez gyakran hiányzott, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 28-szor adták a kezébe a labdát, Miamiban a legtöbb carry-je egy meccsen 22 volt.

 

A Bears a MNF-en javíthat az Eagles ellen otthon, a Texans a Chiefs csapatát fogadja, amivel revansot vehetnek a tavalyi rájátszásbeli vereségért.

 

***

 

Green Bay Packers 27-23 Jacksonville Jaguars

 

Jó lehet ez a Jaguars

 

Szégyenkezni valója nincs a floridaiaknak, 4 ponttal ki lehet kapni a Packerstől, ráadásul a győzelemre is reális esélyük volt, hiszen az utolsó drive-ot ők vezethették. A támadósor ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, így ezt a szekciót nem kell félteni. A védelem is hozhatja azt, amit a rosterre pillantva elvárhatunk, esetükben kivételes alkalommal ez pozitívum, sem mint negatívum. 200 yard alatt sikerült Aaron Rodgerst tartani, ez sokszor top védelmeknek sem jön össze. Sok kisebb hibát vétettek a védők, ám ezeket ki lehet küszöbölni a későbbiekben, egy ilyen csoportban ez könnyen rájátszást érhet.

 

Álmos Packers

 

A Packers pont annyit adott ebbe a meccsbe, ami a győzelemhez kellett, se többet, se kevesebbet. A támadók 294 total yardot tettek bele a közösbe, a Sajtfejűek azért nem ilyen számokhoz szoktak. Rodgers játékára nem lehet panasz, a támadófal Sitton nélkül is működik egyelőre, mindössze egy sacket engedtek a Jaguarsnak. Lacy tényleg visszatért a régi formájában, a Jordy Nelson-Randall Cobb kettős újra összeállt, ami meg is látszott a passzjátékokon. A védelem továbbra sem a csapat erőssége, viszont nagy javulás érezhető a tavalyi és a tegnapi egység között, amihez Clay Matthews OLB-ként való szerepeltetésének nagy szerepe van.

 

Kulcs a győzelemhez: öööö… Rodgers?

 

 

Igazából nem nagyon tudnék újat mondani, miért nyert a Packers, Rodgers ennyi különbséget jelent, ez a helyzet. Mint írtam, messze nem volt éles a Packers (nem is most kell annak tenni, teszem hozzá), mégis nyertek, ehhez Rodgers mellett a védelem is kellett. Damarious Randall óriásit játszott, tavaly volt egy jobb periódusa, amikor DROY címre is elképzelhető volt a neve, aztán visszaesett, most azonban igen impozáns kezdést produkált.

 

Ám nem csak ő emelhető ki a védelemből. Ott van Nick Perry is, aki az eddigi wisconsini karrierje során nem hogy szerződést, de egy 5 milliós prove it évet sem feltétlen érdemelt volna, de Ted Thompson ismét rácsapta a drukkerek ujjaira az ajtót. Perry egyszer sackelte Bortlest, de jó volt futás ellen is, ilyen teljesítményt vártak volna el tőle eddig Green Bayben. A safety kettős (hármas) továbbra is pazar, bár Burnett csinált pár fura dolgot is a sackje mellé, összességében jól játszott.

 

Közhelyesnek tűnhet, de tényleg ennyin múlott a győzelem, McCarthy megint nem volt a helyzet magaslatán néhány playhívásnál, egyszer Rodgsers hisztizett is egy sort emiatt. Minimumot hozva hozták a kötelező győzelmet, még ha Green Bay-i köröm nem maradt lerágatlanul a végjáték során, a jövő heti Vikings elleni csoportrangadón ennél azért több kell. A Jaguars a Chargershez látogat, ahol ha a meccsen látott teljesítményt hozzák, simán meglehet a győzelem.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások