A Billsnél létszámfelettivé váló Karlos Williams a Jets után a Steelers csapatánál járt workouton, de egyelőre bizonytalan további sorsa. A másodéves játékos tavaly 517 yardot és 7 touchdownt is szerzett, de csapata mégis megvált tőle a nyár folyamán.
Ezt két dolognak köszönhette. Először is kapott egy 4 mérkőzéses eltiltást a ligától, ami egy másodéves játékos esetében nem túl szerencsés kezdés, majd jelentős kilókat szedett fel. Ezt több forrás is azzal magyarázta, hogy a párja éppen babát vár és ezért töménytelen mennyiséget eszik, ami persze érthető is. Ami már kevésbé, hogy Karlos miért csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez és szedett fel nem is kicsi túlsúlyt.
A legfrissebb hírek szerint azonban nem mondott le arról, hogy még játszani fog idén az NFL-ben, ezért előbb a Jetsnél, majd most a Steelersnél próbálkozik. Itt azért is van nagyobb esélye, mert a kezdő futó Bell három mérkőzéses eltiltással kezdi a szezont, nélküle pedig 2 kipróbált RB van a rosteren. Tavaly még azt hihettük, hogy fényes jövő áll előtte, de egyelőre úgy néz ki örülhet ha csapatot talál.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások