Connect with us

Beharangozó

Kickoff ’16 – Denver Broncos vs Carolina Panthers

Véget ért a hét hónapnyi várakozás, végre ismét igazi focit láthatunk péntek hajnalban, hiszen megkezdődik az NFL 2016-os szezonja, ami a legszerencsésebbeknek/legjobbaknak februárban, Houstonban fog véget érni, az 51. Super Bowllal. Nyitánynak pedig nem is kívánhatnánk érdekesebb párosítást, mint a tavalyi Super Bowl visszavágóját, a címvédő Denver Broncos fogadja a Carolina Panthers csapatát.

 

0ap3000000672221

 

A Kickoff game bevezetéséről és történelméről tavaly ugyanekkor részletesen írtunk ITT, úgyhogy nem feltétlen ismételném magam, akit különösebben érdekel, az el tudja olvasni a linkre kattintva. Ami viszont adalék, hogy amióta külön kiemelt időpontban rendezik az év első mérkőzését még nem történt olyan, hogy a legutóbbi Super Bowl két résztvevője találkozzon egymással, sőt egészen 1970-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy ilyenre találjunk példát. Akkor a Super Bowl IV-en a Kansas City Chiefs és a Minnesota Vikings feszült egymásnak. A találkozót a Chiefs nyerte 23-7-re, azonban a következő szezon első fordulójában újra találkoztak egymással a felek Kansas Cityben. Ekkor viszont a Vikings revansot vett és egy 27-10-es idegenbeli győzelemmel vigasztalhatták magukat.

 

A Panthers számára ez jó ómen lehet, azonban a Kickoff történelem a Denver mellett áll. Az eddigi 13 olyan összecsapásból, amin a bajnoki címvédő pályára lépett, 11 zárult a regnáló bajnok győzelmével. Komolyabb tapasztalata Kickoffon viszont egyik csapatnak sincsen. A Denver másodszor, (2013-ban a Ravens ellen győztek 49-27-re) a Carolina először vesz részt ilyen mérkőzésen.

 

A bajnoki címvédő offseasonja mindig rengeteg beszédtémát szolgáltat, hiszen egy bajnokcsapatot már sokkal nehezebb egyben tartani, mint egy konstans contendert, hiszen amint felér valaki a csúcsra, rögtön nagy pénzt szeretne leakasztani, így rengeteg változás történik minden Super Bowl győztes együttes keretében. Ez a Denverrel sem történt másként. Habár Peyton Manning tavaly nem feltétlenül volt tényező a csapat támadójátékában, visszavonulása hatalmas fejtörést okozott a Broncosnak. Osweiler távozott 72 millióért Houstonba, ezt követően kihúzták a drafton a franchise leendő QB-ját, Paxton Lynchet az első körben, majd megszerezték még Mark Sanchezt is, akit alapból kezdő irányítónak szántak addig az időszakig, amíg Lynch be nem ér. Ám az edzőtáborok és az előszezon fenekestül felforgatta az egész helyzetet. Sanchezt zokszó nélkül vágta ki a vezetőség. Ezt követően adta volna magát, hogy akkor Lynch már első évében a kezdőben találja magát, de jött a másodéves Trevor Siemian, aki magabiztosabb játékot mutatott be, mint vetélytársai, így megszerezte a kezdő posztot. Arról nem is beszélve, hogy Lynch-csel szemben neki van is tapasztalata NFL szinten, tétmeccsen (egy térdelés a Steelers ellen).

 

usa-today-8963222-0

 

A támadósornál maradva a skill pozíciókon bevethető játékosokat tekintve érdemi változás nem történt, azonban a támadófal, ami alapjaiban határozhat meg egy offense-t, már sokkal nagyobb problémát jelenthet. A bajnoki cím után Evan Mathis átnyergelt Arizonába, hogy címet védhessen, Vasquezt pedig kivágták, ami azt jelenti, hogy guard poszton új embereket kell bevetnie Kubiaknek. Max Garcia helye biztosnak látszik baloldali guard poszton, az viszont még mindig nem tisztázott, hogy az újonc Darrian Weems vagy Michael Schofield kap játéklehetőséget. Az biztos, hogy finoman szólva sem tartoznak posztjuk krémjéhez, ráadásul a jobb tackle, Stephenson sem garancia a sikerre, így gyakorlatilag a Denver falának a jobb oldala borzalmasnak nevezhető. Center és bal oldali tackle poszton már nem olyan vészes a helyzet, mint a fal többi részén, itt inkább a mélység lehet majd gond, hiszen Okungon kívül nincs kifejezetten bal tackle a rosteren. A Broncos támadófala pass protectiont tekintve tavaly sem állt éppenséggel a helyzet magaslatán, futásblokkolásban azonban hozott egy vállalható szintet. Vélhetőleg idén sem lesz másképp, ráadásul egy szinte újonc irányítóval a center mögött még fontosabb szerep hárul majd a denveri futókra, Andersonra és Bookerre.

 

Amilyen sokat kellett agyalnia Kubiaknek a támadósor összetételén, annyira kevés dolga volt Wade Phillipsnek a védőkkel. Defensive end poszton Malik Jackson távozását követően visszaesésre lehet számítani. Jackson helyét a Houstont elhagyó Jared Crick veszi át, aki ugyan nem robbant be az NFL-be, ám az utóbbi két évben alapemberré vált Houstonban, ráadásul még át sem kell állnia, hiszen mindkét gárda 3-4-es védelmi sémát használ. Másik jelentős változás a tavalyi Broncos D-hez képest, hogy Brandon Marshall elvesztette hasonlóan kiválóan teljesítő párját, Danny Trevathant. Itt is érezhető lesz egyfajta visszaesés, azonban Todd Davis (esetleg Dekoda Watson) jól pótolhatja majd Trevathant. Wade Phillips elmondása szerint DeMarcus Ware-t többször rotálják majd, (egyfajta szituációs pass rusher szerepet szán neki a védelmi koordinátor) így Shane Ray kerülhet többször is reflektorfénybe. Azzal, hogy a Denver kijelentette (vagy sem), hogy Aqib Talib vihető megfelelő ellenértékért cserébe igazából nem vállalt nagy kockázatot a csapat, hiszen ha esetleg valaki elvinné a kiváló, ám balhés játékost, akkor Bradley Roby ugorhat be, aki szintén bizonyított már.

 

A Carolina viszonylag nyugodt offseasonön van túl. A már tavaly is ligaelit támadósorában semmi olyan változás nem történt, ami arra engedne következtetni, hogy a Panthers offense idén kevésbé lesz éles sőt: ne feledjük, hogy tavaly úgy volt a liga egyik legjobb támadósora a Newton vezette egység, hogy legjobb elkapójára, Kelvin Benjaminra egész évben nem számíthatott. Idén még ő is visszatér és egy tavaly még nem látott dimenziót nyithat meg a már eddig is sokrétű Carolina offense-be.

 

kelvin-benjamin

 

A védősorból ugyan távozott a tavaly kiváló szezont futó corner, Josh Norman, azonban az ő távozását nem érzem akkora problémának. Persze, jó ha van egy elit szezont futó cornered, azonban ha van egy jó front7-ed és pass rushod, akkor az hatással van a cornerek jó teljesítményére is. A Panthers front7-je a liga egyik legjobbja, így kerüljön corner posztra bárki is, ők sem fognak vállalhatatlanul játszani. Más kérdés, hogy esetünkben a Panthers két kezdő cornere két újonc, a második körös James Bradberry és a harmadik körös Daryl Worley. Benwikere továbbra is slot cornerbackként funkcionál majd, míg a korábban kezdő posztra szánt Brandon Boykintól még az edzőtáborok kezdete előtt megvált a csapat. Norman hiánya érzékelhető lesz, de nem fog drasztikus változásokat okozni a secondaryben.

 

Legfontosabb matchupok:

 

Denver O-line vs. Panthers front7

A Denver számára kulcsfontosságú lesz, hogy mennyire tudja megvédeni Siemiant. Ezzel nem mondtam nagyot, de itt most hatványozottan fontos lehet, hogyan sikerül a Denver első 5-6 pass playe. Ugyanis, ha Siemian el tudja kapni a fonalat és nem verik szét már a mérkőzés elején, akkor arra mindenképp jó lehet, hogy egy elnyújtott gameplannel fel tudja őrölni a Broncos a Panthers védelmét.

 

Denver Run O vs. Panthers Run D

Az irányító megvédésénél azonban talán még sarkalatosabb kérdés a futójáték. Siemiantól nem várhatja el senki, hogy óriási játékaival nyerjen meccset és kvázi újoncként nem feltétlen szerencsés, ha tőle várja mindenki a megváltást. Ezért is lehet a mérkőzés egyik legfontosabb alakja C.J. Anderson, aki megalapozhatja a jól működő támadójátékot.

 

032215-nfl-cj-anderson-jw-pi-vresize-1200-675-high-79

 

A run heavy offense tavaly is jól működött többnyire és ha Anderson futásai ülnek, akkor a play action is működni fog és Siemianon is kisebb teher lesz. Az más kérdés, hogy most egy olyan futás elleni védelemmel találják szembe magukat, akik 88.1 yardot engedtek tavaly mérkőzésenként az ellenfeleknek (ez a negyedik legkevesebb volt tavaly).

 

Von Miller, DeMarcus Ware vs. Mike Remmers, Michael Oher

Oher és Remmers egész évben a vártnál jobban muzsikált, ám szezon végére már elfogytak. A Super Bowlon egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a két szupersztár pass rusherrel és gyakorlatilag akkor kerültek közel Newtonhoz, amikor akartak. Az egész O-line-ra rá lehetne húzni a vizes lepedőt, azonban Remmers és Oher 1v1-ben teljesen súlytalanok voltak. Ha hasonlóan kevés ellenállást tud produkálni a két tackle, akkor hasonlóan nehéz meccse lesz Newtonnak, Benjamin ide vagy oda.

 

mmqb-von-miller-super-bowl-50-pressure-in-endzone-sb

Kelvin Benjamin vs. Chris Harris Jr./Aqib Talib

Benjamin zseniális újonc évét követően ACL-szakadás miatt a teljes tavalyi évet ki kellett hagynia. Most már teljesen egészséges és ismét az első számú elkapó szerepkörében találhatja magát, aminek következtében az ellenfél legjobb cornere vár majd rá. Azonban a Denver megteheti, hogy nem állítanak az ellenfél legjobb elkapójára egy cornert, aki állandóan követi, hanem ha a jobb oldalon áll fel az elkapó, akkor Talib, ha a balon, akkor Harris fogja az adott playben. Benjamin fizikai fölényét mindkét cornerrel szemben kiválóan használhatja ki, de sebességben és man to man coverage-ben Harrisben emberére akad, míg Talib minden rutinját kihasználva okozhat kellemetlen perceket az elkapónak.

 

Összességében a Super Bowlhoz hasonló lefolyású, védelmek által dominált mérkőzést várok, valamivel kevesebb indulattal fűszerezve, aminek a végén revansot vesz a Panthers. A többi szerkesztő csak a győztes kilétéről nyilatkozott.

 

carden

 

Aki szeretné velünk indítani a szezont, azt várjuk a Kandallóban.

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!