Carson Wenzt körül nagy a hype jelenleg, sokan már az új Ben Roethlisbergert látják benne. Hogy eléri-e azt a szintet vagy sem, azt csak évek múlva fogjuk megtudni, mindenesetre jelen állás szerint úgy fest, a Browns hibát követett el, amikor lemondtak róla. Ezen a véleményen van maga Big Ben is:
“Wentz okos. Érti a játékot. Jók a fizikai képességei, minden dobást meg tud csinálni. Igazán meg voltam lepődve a draft napján, azt hittem, évente kétszer fogok játszani ellene.”
Big Bent a 2004-es drafton választotta ki az első kör 11. választásával a Pittsburgh Steelers. Ebben az évben volt 1/1-es Eli Manning és 1/4-es Philip Rivers. Azonban volt még egy irányító hiányos csapat a Steelers előtt, mégpedig a 6. helyen választó Browns. Viszont ők épp azelőtt igazolták le a 49erstől elküldött Jeff Garciát, háromszoros Pro Bowler irányítót, így legközelebb csak a 4. körben húztak QB-t, méghozzá Luke McCownt. A sors fintora, hogy Garciát a 2004-es szezon után kivágták a csapat pedig 4-12-es szezonnal zárta az évet. Ezzel szemben Big Ben 14 meccsen kezdett, a Steelers pedig 15-1-es mérleggel zárta az alapszakaszt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
Legutóbbi hozzászólások