A San Diego Chargers a múlt héten 21-3-as vezetésről tudott kikapni a Kansas City Chiefs ellen, hosszabbítás után. A dolog érdekessége, hogy míg az első félidőben, míg a Chargers dominált, addig Melvin Gordon nyolc futásból 39 yardot és 2 TD-t szerzett. Ez utóbbi kettővel több, mint egész újonc szezonjában, ráadásul fumble-je sem volt, pedig tavaly hatot is összehozott. Ennek ellenére a második félidőben csak hat labdacipelést kapott.
Gordont a tavalyi draft első körében választatta ki a Chargers és újonc évében hatalmas csalódást okozott. Idén azonban nagyon jól kezdett, mégis, a második félidőre Danny Woodhead mögé szorult. A támadókoordinátor, Ken Whisenhunt erről csak annyit mondott, hogy ennek semmi köze Gordonhoz, egyszerűen úgy gondolták, hogy abban a szituációban Woodheaddel sikeresebbek lehetnek.
Megjegyzendő, Woodhead 5,6-os átlaggal futott a mérkőzésen, valamint volt öt elkapása is 31 yardért, amiből az egyik TD lett. Tehát nem mondhatni, hogy rossz döntés volt az ő játszatása és aligha lehetne a két futó cseréjére fogni a vereséget. Egyedül az lehetne probléma, hogy mennyire veszi zokon ezt Gordon: semennyire. A futó a San Diego Union-Tribune-nek azt mondta, hogy egyáltalán nem bosszantja a dolog, és értelemszerűen azt kell csinálni, ami a legjobb a csapatnak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások