A Philadelphia Eagles is döntött arról, ki legyen a csapat kickere a jövőben. Caleb Strugisé lett a meló, Cody Parkey-t pedig cutolták.
Sturgist a 2013-as draft ötödik körében választotta ki magának a Miami Dolphins, de ott nem nyerte el a tetszésüket a viszonylag magas pick ellenére sem, így tavaly nyáron elbocsátották. Az Eagles pont kapóra jött számára, hiszen Cody Parkey a 3. héten egy ágyéksérülés miatt IR-re került, és Sturgist szerződtették pótlásnak. A 27 éves játékos kapva kapott az alkalmon, és bebetonozta magát a kezdőbe. 4 mezőnygólt és 2 extra pontot ugyan kihagyott tavaly, ám a preseasonben nyújtottak alapján mégis mellette tette le a voksát az Eagles. Parkey esete hasonló az ex-Steelerses Shaun Suishamhez, akinek szintén egy sérülés vetett véget a tavalyi idényének, és szintén lapátra került az idei keretszűkítésnél. Hozzátéve, hogy Parkey még csak 24 éves, szóval vélhetően fogjuk még őt látni focipályán.
Parkey cutolása azonban nem jelentette azt, hogy Sturgisé a kezdő, most azonban már elszálltak feje fölől a sötét fellegek, és 2017-ig hosszabbított a Sasokkal. Strugis neve onnan lehet ismerős a kezdő NFL szimpatizánsnak is, hogy az idei felkészülés alatt úgy szenvedett agyrázkódást, hogy a Steelers elleni preseason game bemelegítése során a fején landolt egy punt az oldalvonal mellett.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások