Sean Payton, a New Orleans Saints vezetőedzője ezt a képet tweetelte ki az oldalára:
Payton ezután nem sokkal egy interjúban elmondta, hogy abszolút átérzi, min megy át Tom Brady. Ugyanis őt az egész 2012-es szezonra eltiltották a híres Fejvadász-botrány miatt, ezzel ő lett az első edző a modern NFL történetében, akit bármilyen okból eltiltottak. A Fejvadász-botrány lényege, hogy a védők piti 10 meg 20 ezer dolláros extra pénzt kaptak, ha kiütöttek egy-egy játékost, vagyis állítólag direkt sérülésokozásra játszottak. Ez az ügy, épp mint a Patriots Labdaleeresztős-botránya, egyaránt megosztotta az embereket.
Sokak szerint mindkét ügy csak ürügy volt arra, hogy Roger Goodell alávágjon egy túlságosan is sikeres csapatnak. A Saints igazából bele is rokkant az esetbe, érthető, hogy Sean Payton nem nagy rajongója Goodellnek. Bill Belickick Payton tweetje után elmondta, hogy nagyra értékeli a kollégája támogatását, hisz remek szakmai és személyes kapcsolatot ápolnak egymással.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások